Szárnyas evezőm merül a vízbe,
Tollas őslakók menekülnek innen.
Ritkán jár erre efféle vendég,
Riadt récék szökve repülnek messze.
Ám szívemnek köszöntő zene ez,
Mert ma még szelíden szimatol a szél,
Feledi zivatarhozó átkát.
Szürke ez a táj, ropog, törik a nád,
Színeket nem fest rá ez a hónap.
Zöldben csak a gácsérok feje pompáz
A mogyoró barka oly halovány.
Most csendben zsendülnek a szelíd fűzek…
Február van, márciusi fényben…
Kárókatona riadóztat, rebben,
Minden madarat megrémít ezzel.
Keleti katonákra ki figyel most?
Szép béke napoz a fagyos fákon.
Setét kormoránhad húz át az égen
Sebes halat, halálra sebezne.
De innen oly messzire vadásznak,
Vissza tán, soha, sohasem találnak.
2022.01.12.
S. F.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július