Sziklakertem

Sziklakertem köve bazalt, mészkő,

reggel rajta ragyog egy festői fénycső.

Szépen sorban összekapaszkodnak,

felém idilli nyugalmat árasztanak.

 

Ablakom alá virágok kúsznak,

élénk szirmaik rendben összesimulnak.

Árnyékot adnak tűző nap alatt,

olyan, mint akik rám őrködni maradnak.

 

A kedvem belőlük táplálkozik,

színpompa a varázslattal próbálkozik.

Illatár cirógatja orromat,

mindenféle mennyei csókot osztogat.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Patak partján

Patak partján   Patak partján üldögélek, Lábam vízbe lógatom; Nézem az eget, s a Napot, Kinek bánatom mondhatom. Sóhajtozom magamnak, Gondolkodom, hol kezdjem; A világ

Teljes bejegyzés »

Nincs majd, csak most

  Nem gondolhatod, hogy mindig lesz majd holnap, Mert nem mindig adódik számodra másnap. Ne állj bőrönddel a vasútállomáson, Nincs „MAJD” kiirás az óriás plakáton.

Teljes bejegyzés »

Ködbe zárt álom

Ködbe zárt álom Lágy köd ül a fákon, csend csobban az éjben, egy fény rezzen bennem, mint csillag az égben.   Fölfelé nézek, hol álom

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Képeslapok Porečből

Hat emlék, amelyet a tenger adott “Nyaralni tudni kell, és ti tudtok is! “- jegyezte meg egyik barátnőm, miután meséltem neki az idei horvátországi nyaralásunkról.

Teljes bejegyzés »

Lélekradír

Mondták már, hogy nem kellene, Vakon bíznod abban, ki hitványan szeret? Hogy kár lenne másoktól függened, remélve, hogy elég a szeretet? Ha egyszer felnyílik a

Teljes bejegyzés »