Nem tudom, ki vagy, de olvasol,
így tehát egy nyelvet beszélünk,
mindegy, hogy itt vagyunk vagy máshol,
együtt lépünk, együtt lélegzünk.
Amikor olvasod mondatom
és mélyedben megérint magja,
mindegy, hogy ugyanúgy gondolom
vagy szeszély volt írása napja.
Nem érzek mindig mindenben úgy,
ahogy írtam, gondoltam egyszer.
Az eltelt idő lelkembe fúr,
de vállalom a váltást ésszel.
Mert én magam vagyok mondatom:
félig lezárt, félig nyílt eszme,
s pontosan tudom, ha olvasom,
mi volt a világ s mi lehetne.
Mi lehetne s mi lesz a világ…
A senkiknek nem írok verset.
A senkikért nyögök egy imát,
a senki ember tucat szerzet.
Én egy vagyok az egyek közül,
istentelen, ismételetlen,
ismerős, ki a szépnek örül
s barátom, neked ismeretlen.
Author: Gergely István
Debrecenben születtem 1965-ben. A város elit iskoláiban pallérozódtam, de nem pallér, hanem orvos lettem 1990-ben. Bár lehettem volna oktató, maradhattam volna a Debreceni Orvostudományi Egyetem pályakezdője, az élet langyos hullámai egy vélt(?) volt szerelem szele szárnyán Sopronban vetettek partra. A szomorú, vizes síkon töltött idő után, a semmi ága előtt reteszelt kapum megnyitotta Ő. Apa lettem s fordult a világ, megszülettek az első versek, felindulásból, az ömlő szavak őszinteségével, egyenetlenségével. Első gyermekem születés óta írok. Eleinte ösztönből, utóbb már megfontoltan. Világossá vált, hogy a verselés képessége nem öröktől fogva van és nem végtelen, hanem ha már a sors világra segítette, ugyanúgy kell gondozni, nevelni, fejleszteni, mint valóságos gyermekeinket. És ugyanúgy, ahogy a gyermekek nevelése is megváltoztat, csiszol, jobbá tesz, jobbá tesznek a versek is. Weboldalam: https://www.gergelyistvanversei.hu/
