Hóbagoly

Késő este volt és fent dagadt a hold, amikor egy hatalmas árny suhant át az iskola felett. Három kört tett meg az épület körül és pontosan megjegyzett mindent. A nagy fákat a mókusokkal, a harkályokat, cinkéket, a gyanútlanul szimatoló rágcsálókat és a kis állatkertet az iskola belső udvarán. Észrevette a falakra karcolt feliratot, hogy „imádlak Béla”, meg hogy „Sanyi ne dohányozz!”, de nem törődött vele. Hóbagoly volt és nem dohányzott.

Lassan leereszkedett a legmagasabb fenyőre és nagy kerek fejét körbeforgatva figyelt. A tetőnyílás mellett megpillantott egy fába vájt fészket. Óvatosan elrugaszkodott, ahogyan egy védett fáról szokás és széles ívben az odú előtti faágra szállt.
– Hát, te meg ki vagy? – hallatszott bentről. Hóbagoly büszkén megrázta hófehér, csíkozott tollazatát és beköszönt:
– Én vagyok a Hóbagoly! Most érkeztem a sarokról, az örök hó birodalmából!
– A Moszkva térről? – csodálkozott a fészek tulajdonosa. De tudod mit? Kerülj beljebb!
Én a Gyöngybagoly vagyok, szegről-végről a rokonod.
– Köszönöm! – mondta a vendég és elhelyezkedett a bejáratnál.
– Megkínálhatlak egy-két elvetemült rágcsálóval? – érdeklődött Gyöngybagoly barátságosan. Esetleg ennél egy harkályt? Itt kopogtatnak az iskola falán.
– Harkályt? – meredt rá nagy szemekkel Hóbagoly. Inkább egy nyúllal méregtelenítenék. Kettőt is láttam lent, egy kis udvarban.
– Azt nem lehet, kedves rokon! Az a gyerekeké!
– Akkor együnk gyereket, meg nyulat! – javasolta Hóbagoly.
– Ne már, Hó! – ha nem haragszol, ahol a madár eszik, oda nem huhog!
– Ugyan már! – mondta a vendég. Nálunk Bagoly-bíró a nevem és én döntöm el, ki él, és ki táplálék a földemen.
– Tudod mit névrokon? – vidult fel Gyöngybagoly erre. Van itt egy büfé, tele nyúlbogyós salátával, harkály-szörppel, mézes egérfüllel…
– Mivel?
– Egérfüllel! Jobb, mint a zsömle kiflivel! Mindig marad egy-két darab és ha nem jut egyéb falat, ez szokott lenni a vacsorám. Tényleg! Ettél már valamit?
– Ma még nem! – borzolta tollát Hóbagoly.
– Akkor gyere, mutatok néhány trükköt! – lelkesedett Gyöngybagoly és elkezdte utánozni a sajt hangját. Na, erre óvatos léptekkel megjelent a fal tövében egy kisegér, mire a kisbagoly lecsapott és zsákmányát a vendége elé tette.
– Na, mit szólsz? – kérdezte büszkén.
– Hát igen! Jó, ha a madár beszél idegen nyelveken! – válaszolt Hóbagoly, majd felszárnyalt a magasba és lecsippentett a holdból egy darabot.
– Tessék, nálunk pedig ilyen a sajt! – huhogta diadallal.
– Ez mind semmi! – duzzogott a kis Gyöngy. Szinte kilőtt a fészkéből és letépett egy fényes csillagot az éj köpenyéről.
– Csak hogy lássál evés közben! – mondta Hóbagolynak.
– Ennek fele sem tréfa, – gondolta a híres vendég – és egészen a Göncöl-szekérig suhant. Ott aztán nekiveselkedett, majd nagy hirtelen felborította az egész szekeret! A szekér meg telis-tele volt ragyogó csillagokkal, melyek fényes csíkokat húzva lehullottak a földre. Erre Gyöngybagoly beröppent egy harkály-járaton az iskola titkos rejtekébe és amint visszajött, a sajt mellé csapott egy papírt.
– Ez meg az érettségim! – huhogta hetykén a csodálkozó Hóbagolynak. Na, ezt nézd meg, csak úgy madártávlatból!
– Ó, hogy mennél a tollasbálba! – süvítette Hó és térült-fordult, majd kissé megtépázva előtermett egy óriási aktatáskával. Felpattintotta a fedelét és Gyöngybagoly elé szórta a tartalmát.
– Látod? – lihegte kerek fejjel. Ez itt három nyelvvizsga! Bubó doktor és Medve nővér erdei iskolájából.
No, erre már nem válaszolt a kisbagoly és nem röppent a vendég sem tovább. Mindketten elfáradtak a nagy bemutatkozásban. Fáradtan ledőltek a fészek rejtekén és tátott csőrrel horkoltak reggelig.

Vidám gyerekzsivaj keltette őket álmukból. Egy kis tollászkodás után Hóbagoly megköszönte a vendéglátást és a mosolygós kis Gyöngybagollyal szárnyat rázott.
– Köszönöm, jól éreztem magam itt nálatok! Most tovább szállok – mondta búcsúzóul.
– Aztán majd írjál! – huhogta Gyöngybagoly.
– Rendben kedves rokon! – kacsintott Hóbagoly és tovahussant. Az iskola sarkánál még felkapott egy sonkás zsömlét, és útravalójával elindult felfedezni ezt a csodálatos, szép, kerek világot!

Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole