A boríték

Tudtam, hogy nagy küzdelem lesz már az is, hogy megnyissuk azt a várva várt fagylaltozót!
A körúton volt. Csodás helyen. Épp a Dohány utcától a bútorboltig terjedő napfényes területen. Apró lehetőség volt csupán, mely addig senkit nem érdekelt, mígnem a központ egy raktárhelységnek kiadott kis üzletet jó pénzért kiírta versenytárgyalásra. Legyen ott fagylaltozó, salátabár! És persze minőségi cukrászda is egyben.
Óriási kaszát fentek a központban akkor, hogy ebből a boltból hosszú évekig munka nélkül gazdagodjanak.
A bérbeadók a helyben oda illeszkedő vendéglátó vállalat vezetői voltak. Az állami pénzből egyéni nagy harácsonyt akartak maguknak minden hónapban, és borítékban átadott köszöneteket vártak és kaptak azzal az örökös válasszal, hogy innentől kezdve már segítik az üzlet megnyitását és működését.
Hát nem így történt!

A cukrászda mégis megnyílt. Idővel az emberek megismerték a helyet. Megszerették, továbbadták, hogy létezik és akadtak olyan varázslatos estek, amikor a Madách színház teljes csapata eljött hozzánk fagylaltot, süteményt, barátságot legelni.
Gyönyörű éjjelek voltak!
A boltban nem volt más, mint kitárt karok, minőségi áruk, szerény árak és valami, ami igazából nem fizethető meg senkinek. Belső zene, öröm, ölelő hangulat.
Ide indultak feltöltődni az emberek. A szomszéd cukrászdákból üres hőtárolós dobozokkal érkeztek és itt vették meg az igazi, mindenmentes, valódi gyümölcsökből készült finomságokat.

A központ óriási zsebe persze újra megnyílt. Ha annyit dolgoztak volna a valóságban, mint amennyi hasznot a dolgos emberektől bezsebeltek, a vállalat elismert gurmanisztikai eredményekkel gazdagon büszkélkedhetett volna.
Ettől fogva még nehezebb lett az élet a fagyizóban. Sokkal! De sokkal!

Aki ott dolgozott, ott élt is egyben. Barátságban, megértésben önmagával és a társakkal. Mert ott remek ízeket, megállított időt árultunk a beérkezőknek. Egy csepp csendet. Harmóniát. Békességet. Itt-ott az ölelést.
És adtunk a kicsiknek, a sérülteknek. A szótlanoknak és az ínyenceknek. Mindenkinek! Örömmel.

A gesztenyepüré saját termés volt és valósággal teli volt a bolt. Igazi szerelmek szövődtek, emberek kötődtek a fánkok és kávék varázslatos illatához. Igazi harmóniákat alkottunk, igazi gyümölcsökből. A fagylaltot főztük, a süteményt megalkottuk, a salátákat frissen készítettük, mindenki örömére.

Eljött egy olyan év, amikor decemberre végre vissza tudtam fizetni a durva kamatokkal ellátott tartozásaim a bankoknak. Tartaléknak viszont már nem maradt semmim.
Akkoriban terveztem, hogy ha ezeken a nehézségeken túl leszek, megköszönöm mindenkinek! Mindenkinek, aki kitartott mellettem. A családomnak, a barátaimnak, a kedvesemnek és a munkatársaimnak ott, a szeretett ékszerdobozban. És ahogyan korábban megjósoltam, már szinte túllendültünk a nehézségeken és próbáltam megtartani a szavam, hogy minden kedves kollégám egy külön ajándékot kap ott nálam, a cukrászdában.

Két nappal karácsony előtti estén mind a hatan azt játszottuk, hogy ahányan vagyunk, annyi szál gyufát húzunk ki a dobozából. Előtte én már megfaragtam őket, hogy mind más hosszúságú legyen. Akinek a legrövidebb jutott, kihúzott egy borítékot, amiben a neveink voltak. Ha önmagát húzta valaki, a borítékot visszatette és másikat keresett. Végül mindenki kapott egy választottat. Valakit, akinek az ünnepekre valami egyéni, apró ajándékot adhat.
Én azt ígértem, hogy minden munkatársam egy igazi meglepetést kap tőlem, borítékban!

Eljött a karácsony este. A munka véget ért. Szépen kitakarítottunk. Még az ablakokat is megtisztítottunk, majd kissé feszülten viccelődtünk, mert nagyon vártuk már, hogy végre átadhassuk, amit örömmel hoztunk.
Mindenki újra választott egyet a lefarigcsált gyufaszálakból és a nagy izgalomban ekkor kiderült, hogy ki kezdi meg az ajándékozást.
Kis színes lámpák, és füstölögve billegő, bólintgató gyertyafények adtak mosolyt az arcokra és a csapat már kíváncsian figyelte, kinek mit ad át váratlan párja. Körbeültük az asztalt és egymást néztük. De jó volt látni, hogy a lány a fiúnak azt mondta:
-„Keresd meg az ajándékod! Hideg, hideg, langyos, forró!” – És a kis doboz ott lapult a kávégép alatt. Aki rátalált, megmutatta nekünk. Azután mindenki sorban kutakodott és egy kis kedvességhez jutott. Akit én húztam ajándék-társnak, már kíváncsian mosolygott, vajon mi lesz az a meglepetés?
Átnyújtottam apró örömcsomagomat, majd borítékban mindenkinek egy-egy különdíjat, amit abban az évben Nekik gyűjtögettem. Megköszöntem, hogy kitartottak mellettem a nehéz időkben is.

Aki engem húzott, egy pillanatra megállt. Elmosolyodott és a társaira nézett. A lámpák hunyorogtak, a gyertyák felénk fordultak és fényük átkarolta a kis bolt dolgozóit.
Ekkor az egész csapat felállt és csendben odajöttek hozzám. Szóhoz sem jutottam.
Az öt bontatlan borítékot kaptam vissza ajándékba! A jutalmukat adták oda nekem!
Erre örökkön emlékezem.

Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole