Aznap mentem vissza Budapestre. Mondhatni még félálomban talált a reggel. Hirtelen azt se tudtam, hol vagyok, igaz, vagy csak álmodom…
Négy óra fárasztó buszozás után gyorsan elcsíptem szívünk sárga csücskét, a négyeshatost, mely elrepített drága kollégiumomhoz, de a négy-megállós, kb. 8 perces villamosúton érdekes dolog történt velem, miután felszálltam, és az ajtók becsukódtak. Az ajtó mellé álltam. Megkapaszkodtam, és maszatos üvegén keresztül szemléltem a rohanó várost, az igyekvő embereket. Sokat nem foglalkoztam azzal, ki utazik még velem a sárga kígyó belsejében, de egyszer csak az ajtó másik oldalán álló leányzó fürkésző tekintetére lettem figyelmes. Nekem is ismerős volt valahonnan, de fogalmam se volt róla, honnan ismerhetnénk mi egymást, ezen mindketten percekig gondolkodhattunk, majd megvilágosodtam, de ebben a világosságban még így se voltam egészen biztos. De igen, ő az. Csak most nincsen egyikünknek sem külön fodrásza, sminkese, stylist-ja. Egy csillogó-villogó világban ismerkedtünk meg, és találkoztunk utoljára, sztárok között, kamerák kereszttűzében, egy kereskedelmi csatorna válogatásán, majd felvételén, hogy aztán főműsoridőben „eladjanak” minket, mert kell a nézettség. Mindenek felett. De a valóság nem az, az csak mese volt habbal, amiből utána nehéz is volt visszarázódni újra, a földre. A valóság ez: mindketten civil, csapzott, hebehurgya egyetemisták vagyunk. Legalábbis én. Utazótáskával, szemüvegben, fáradtan, kócosan. Folyt rólam a víz is. Garbóban voltam, meleg volt. A buszsofőr pedig még fűtött is. Levettem a szemüveget. Hatásvadászat. Ekkor ő is megismert. Zavarba jöttünk mind a ketten. (Ki tudja, mi a véleménye rólam azok után, amit velem átélt akkor és ott?) Majd bemondták, hogy Mester utca. A lány leszállt. Eltűnt. Én még mentem kettőt, és gondolkodtam.
Mégis, mennyi annak a valószínűsége, hogy pont ugyanarra a villamosra szállunk fel azok közül, amik percenként mennek? Pont abba a kocsiba, pont ugyanahhoz az ajtóhoz és pont mi (pedig több 10 ezren utaznak a 4-es,6-os villamossal). Mindenesetre számolni most nem fogok. Azt tegye meg más, ha kedve tartja!
(Megjelent az ELTE-TTK kari lapjában, a Tétékás Nyúz „Négyeshatos” rovatában 2010-ben.)
Author: Budavári-Bókkon Andrea
Budavári-Bókkon Andrea vagyok, de sokan csak “Bókkon Andi”-ként ismernek. 🙂 Az Irodalmi Rádió által kiadott antológiák közül a Rókaerdő c. kötetbe került be először az írásom, majd a karácsonyi pályázat próza kategóriáját sikerült megnyernem 2022-ben egy régi történettel. A novellám a Meleg szívek c. antológiában olvasható. Ezen kívül még a Debreceni Nagycsaládosok Egyesülete által kiadott 2022-es Életmesék, illetve az Illír Kolostor szerkesztésében megjelent Megérzés című antológiában olvashatóak az írásaim, melyek egytől egyig rólam, a saját megélt érzéseimről szólnak. 2023-ban pedig az Irodalmi Rádió Bálint-napi versenyén próza kategóriában különdíjat kaptam. Erre a versenyre küldött írásom a Szerelmemnek Bálint-napra 2023. c. antológiában olvasható. 2023-ban megjelent írásom még az Illír Kolostor által szerkesztett Véletlen c. antológiában, az Irodalmi Rádió 94. Ünnepi Könyvhétre megjelentetett Múzsa, magam ma neked megadom c. könyvében, bekerült egy írásom a Debreceni Nagycsaládosok Egyesülete által, 2023. június végén kiadandott Kárpát-medencei Életmesék 2023. c. antológiába, továbbá az Irodalmi Rádió által kiadott „Cirkusz a moziban – Novellák 2023” antológiába, továbbá II. helyezést értem el az Országos Mécs László Irodalmi Társaság által kiírt Erdélyi Csillagok pályázaton. Nekem az írás egy terápia is egyben. Picit rólam: Eredetileg sümegi vagyok, de 16 éve Budapesten élek. 8 évesen, karácsonykor kezdtem el naplót írni. Húgomat rábeszéltem, hogy...
