Októberi szél fúj, friss avart borzolva
Sötéten ásít a lusta rönkök odva
Poros út kígyója fáradt testtel mászik
Tekergő vonala végtelennek látszik
Árok partja mentén nyárfák állnak sorban
Levelük sárgája hull forogva, lassan
Vén fasor hullatja fájón őszi könnyét
Fakó harmat cseppjét a szél kergeti szét
Letarolt mezőknek kopár, kockás háta
Fekete varjúhad károgó tanyája
Önzőn falnak mindent, gondolva csak mára
Borús felhőt vonnak a Föld homlokára
Árva domb lankáján csillog az est fénye
Sziporkázva száll szét száz meg száz fénykéve
Kelő hold sugara figyeli a Földet
Est sötétje lassan befedi a völgyet
Lépteim csak visznek, taposva út porát
Kósza madár zúg el, keresve otthonát
Óvatosan megyek, vigyázva, hogy lépek
Jönnek a fák szembe, mint a szellemképek
Fényes csillag száguld keresztül az égen
Nem sétáltam ily jót nagyon-nagyon régen
A ködös homálynak lassan hül a teste
Hűvös van s ilyen lesz most már oly sok este.
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...
