Sötét a lélek
bejárják szurokfekete, sikító denevérek
s szürcsölik a buggyanó bánatot,
cafrangokká tépve.
Már semmit sem látunk szépnek
csüngenek rajtunk a rozsdás fékek
nyikorgón, karcosan röhögve
életfosztó lázzal.
S nyílik a szív
vérvörösébe most pislákoló fény hasít
nem törődve a kvartyogó habzsolással
csak ragyog.
Sziporkázik a hit
bontogatja láng szirmait
mélységekből kel életre a Fény.
Töretlenül.
Author: Tóth Szilvia
Nem vagyok más, csak egy törékeny angyalszív, harmatgyöngy a hófehér liliomon, szösszenetnyi „Szisszenet”. Egy létérzés, amit talán éreztél már… Egy pillanat, amit megéltél. Egy gondolat, ami már benned is megfogant. Angyali világralátás. Olvass, érezz, s fogadd magadba, ahogy szeretnéd…
