Ha sóhajom hallod, s ziláló leheletem arcodba vág
mikor önmagammal vívok vérre menő csatát,
mely belülről fakad, s űz rendületlen,
mint számkivetetettből a bűntől való szabadulás reménye,
tarts meg tenyeredben!
Ha némán sikítok, s rezgése késként hasít a légbe,
s kimondatlan szavak ereje feszít, lobban a vérbe,
mi lüktetőn viszi tovább, zuhog az erekben
sajdulva sír, hangtalan átjárva az egész testem,
tarts meg tenyeredben!
S ha szeretni vágyom, tedd elém lelkedet merészen,
hadd szívjam magam csordultig vele, egészen.
S bár haljak meg fuldoklón, szerelemben,
tán ostoba sóvárgással még létező, éhező szívemben,
tarts meg tenyeredben!
Author: Tóth Szilvia
Nem vagyok más, csak egy törékeny angyalszív, harmatgyöngy a hófehér liliomon, szösszenetnyi „Szisszenet”. Egy létérzés, amit talán éreztél már… Egy pillanat, amit megéltél. Egy gondolat, ami már benned is megfogant. Angyali világralátás. Olvass, érezz, s fogadd magadba, ahogy szeretnéd…
