Beköszöntött a tavasz: ahogy a virágok bontogatják szirmaikat, úgy nyílik mosolyra az emberek ajka. Engem nem különösebben hat meg ez a tavaszi ébredezés. Mindig is a tél volt a kedvenc évszakom a maga csendjével, hosszú estéivel.
Na, jó, az életillatú levegőbe magam is beleszippantok, és nem tagadom, hogy orrom sejtjeire üdítően hat. Aztán, ha arra gondolok, hogy néhány hónap múlva az elviselhetetlen nyári hőség kínoz, máris visszasüppedek a közönybe.
Már megint előrefutottam. Nem bírom élvezni a jelent, mindig tervezek, „várom” a legrosszabb forgatókönyvet. Hiába érkezett meg a tavasz, én maradok ugyanaz a tökéletlen ember, aki előtte voltam. Bárcsak tudnék magamon segíteni! Másoktól már nem remélek támogatást. Bezártam.
Gondolataim és önsajnálatom elől az erdőbe menekülök. A beszűrődő langyos napsugarak kedvesen simogatják sápadt arcomat. A rügyező fák, a nyiladozó virágok, a dalolászó madarak még az én szenvtelen érzékeimet is felpezsdítik. Mégsem lennék reménytelen? Ösztönösen mosolyra fakadok, ahogy a hóvirágok fehér ártatlanságát kémlelem. Kicsit még irigykedek is, hisz akármilyen törékenynek mutatják magukat, szívós növények, nem szegi kedvüket a téli fagy. Amikor elérkezik az idő, felszínre törnek. Mennyire biztonságos életük van virágzásuk során! Aki leszakítja őket, azt pénzbírsággal sújtják. Nálunk, embereknél miért nincs ez így? Arra, aki letiporja, megtépázza a másikat, miért nem szabnak ki rögtön büntetést?
Bár jönne egy hatalmas szél, amely elfújná messze az összes borúlátó gondolatomat!
Már az erdő sűrűjében ballagok. Egyedül, emberi nesz sehol. Élvezem, hogy csupán az ébredező természet az útitársam. Megpillantom a termetes, kedvenc tölgyfámat. Amióta az eszemet tudom, büszkén áll itt, az erdő szívében. Tiszteletet ébreszt bennem.
Hirtelen, mintha arcon csapna egy erős kéz. Mi ez, s honnan jön? A fák ágai lendületes himbálózásba kezdenek, az életillat egyre fokozódik, ahogy a tavaszi szél felborzolja az erdő kedélyeit. Nem tudok haladni. Lehetetlen szembemenni a harcias széllel. Az öreg tölgy vaskos törzsébe kapaszkodok, és egyszerűen csak hagyom, hogy megtörténjen…. Legszívesebben repdesnék a légáramlattal együtt. Már nem gondolok semmire, teljesen szabaddá váltam. Élvezem a nyughatatlan széljátékot. Nem hibáztatok senkit, hogy pont most támadt fel. Ha jól emlékszem, én magam kívántam…
Az időérzékemet elveszítem, fogalmam sincs, hány perce szorítom a tölgyfát. Mielőtt ujjaim teljesen megmerevednének, a szélvihar elcsendesedik, majd teljesen elmúlik. Hálával engedem el a fa törzsét, amely támaszul szolgált. Meglepetten szemlélem az ágait, melyek a helyükön maradtak, ellenálltak a vad széllökéseknek. Hogyan bír ki ennyi mindent ez a fa, s a többi miért nem? Ösztönszerűen futok a hóvirágokhoz. Vajon mennyi maradt életben? Döbbenten látom, hogy nagy részük – ugyan kicsit megtépázva – gyökerestől ágaskodik a földből. Pár szál sajnos élettelenül hever a talajon, ők nem bírták a próbatételt. Vagy tudatosan döntöttek az elmúlás mellett?
Éledezek hosszúra nyúlt téli álmomból. Már nem csupán látom az ébredést, hanem a „nyitnikék” dallamán keresztül hallom, értem is a tavasz üzenetét: Én is lehetek az az ág, vagy az a virág, aki az élet mellett dönt. Nem vagyok egyedül, van, kibe kapaszkodni.
Egyik szememből a bánat-, a másikból az örömkönnyeket törölgetem. Örökké fájni fog az a nap, amikor virágomat letiporták, azonban újra kinyílhatok. A tiszta égboltra tekintek, a madaraknak lelkesen felelek:
„Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.”
/Szabó Lőrinc: Nyitnikék/
Author: Varga Adrienn
Adri vagyok, az Irodalmi Rádió blogszerzője. Főként novellákat, valamint „könyves-élményes” beszámolókat írok. Az olvasás az a teremtett világom, amelyben megpihenhetek, feltöltődhetek, átérezhetek, tanulhatok… Az írás pedig az eszközöm, hogy kifejezzek. Az irodalom világán túl rajongok a kutyákért (van egy Szedrem- yorki és egy Edim - pointer), a természetért, az Őrségért, az őszért, a télért, valamint a tökös-mákos rétesért 🙂 Hatalmas kedvencem a művészvilágból Audrey Hepburn :” A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.” Eddigi megjelenéseim: Téli örömök könyve: Családi tél (akkor és most) – Irodalmi Rádió – Dolgaink című novelláskötet : A töltött paprika c. novella (3. helyezés) – Irodalmi Rádió – Lakótelepi Hófehér című novelláskötet: Ünnepelek c. novella (2. helyezés) – Irodalmi Rádió – Kiskegyed online felület: Szerda este; Bütyök című novellák AHetedik című online folyóirat: Meg(nem)érkezés című novella A tavaszi szél titkai című antológia: Nyílni kész – Irodalmi Rádió – Cirkusz a moziban című antológia: Várnak haza - Irodalmi Rádió - A hegyen nem történik semmi című antológia: Elszáradt muskátli - Irodalmi Rádió - Csipkés szelek fújnak című téli antológia: Régmúlt idők téli szerelme - Irodalmi Rádió - (2. helyezés) Akácízű hajnal című antológia: A fonott kalács - Irodalmi...
