Cicavarázs olvasói vélemény

Egy nagyon kedves barátnőm elmondta véleményét a Cicavarázs c. mesémről. Az ő engedélyével megosztom veletek, amit írt, mert ilyen szépet ritkán kap az ember. Íme:

„Úgy érzem, hogy ez a leginkább kiforrott műved, mindent beleírtál, ami fontos, ami szép és értékes az életben: összetartozás, egymás
támogatása, szeretet, felelősségvállalás, hit, gyógyulás, fejlődés,
gondoskodás, hála. Azt mondtad, hogy a kisfiút magadról
mintáztad, én azonban azt éreztem, hogy a többi karaktert is. Az odaadó anyát, a szeretetteljes, jószívű édesapát és a kislányt is, aki azért jelenik meg Benedek életében, hogy segítsen rajta. És a cicát is, aki emberi módon képes kifejezni az érzéseit, a kötődését, a
ragaszkodást, a hálát, amit a családja iránt érez. Ezek a karakterek
csakúgy benned vannak, mint a kisfiúé.

Szeretem ezt a könyvet, mert tiszta, mert valódi értékekről szól, mert bájos és ártatlan.

Régen jártam meseelemzésre, amelyen klasszikus magyar mesékről
beszélgettünk. Ott azt tanultam meg, hogy ezekben a mesékben az összes szereplő az olvasót szimbolizálja. A király, a szegénylegény, a
királylány, a sárkány… ezek egytől egyik egyetlen ember különféle
megnyilvánulásai, aspektusai, a lelkünk egyes oldalai (valójában nem
különálló karakterek). Ez fontos, mert így az olvasó (többnyire a
gyermek) a saját személyiségének a különféle oldalaival találkozik
ezekben a mesékben, ami segíti számára ezek megélését, megtapasztalását és kiteljesítését. A te könyvedben most pont ugyanezt éreztem.

Valójában a „jóságot”, az időtlen emberi értékeket osztottad el a szereplők között, akik így csodálatos egységet alkotnak, és együtt képviselnek mindent, ami valóban értékes. Szép kerek, egész ez a mű, afféle ragyogó kis üveggömb.

Biztos vagyok benne, hogy minden gyerek, aki találkozik ezzel a
történettel, nagyon fogja szeretni, és újra meg újra kéri majd a
szüleit, hogy olvassák el esténként. És tudod miért? Mert jó érzés benne lenni, jó érzés ott lenni ezek között a szeretetteljes karakterek
között, és mert az ember rájön közben, hogy minek van valódi értéke
ebben az életben, és hogy ezek mellett a valódi értékek mellett oly’ sok negatív, rossz dolog eltörpül, jelentéktelenné válik. Mert ami fontos, az itt van köztünk, és itt van a szívünkben.”

(Szabó Rita)

Héthelyi Krisztina
Author: Héthelyi Krisztina

Kedves Látogató! Hadd mutatkozzam be, Héthelyi Krisztina vagyok. Mesekönyveket írok és illusztrálok. Eddig négy könyvem jelent meg, abból az egyik egy gyermekeknek szóló képregény. Nagyon szeretek írni és rajzolni; az alkotás folyamata teljesen kikapcsol és más világokba repít. Ha te is írsz meséket, örömmel illusztrálnám a te könyved, könyveidet is. Legújabb művem a Cicavarázs, abban meg tudod nézni a képeimet; kapható a Lírában, illetve a Könyvtárellátóban. Ha szeretnéd a gyermekek számára még teljesebb élménnyé varázsolni a történeteidet egy-egy kedves illusztrációval, akkor fordulj hozzám bizalommal! Várom a megkeresésed!

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szabadon szállva

Hullámzó kék szőnyeg, Ég s felhő szőtte, Rajta fekete foltok, Csilingelő, csipogó hangok. Mi ez? Kérdem, S elképzelt térképem Olasz csizmát lát meg Az atlaszos,

Teljes bejegyzés »

A megbocsátás hajlékony padján

   A megbocsátás hajlékony padján     Ott ülni csak némán és csendesen, hallgatni mások megbocsáthatatlan, alávaló bűneit. Hidd el, talán úgy érdemes! Gyakran ellened

Teljes bejegyzés »

A szöcskék is látták

    A szöcskék is látták   A ráérősen jóleső szeptemberi kiránduláson nem messze a Dunától, hajborzoló langyos szellő igazítja a Vértes közeli utak mentén a

Teljes bejegyzés »

Igazságtalanság

  Az élet igazságtalanságok sora, A kérdés, hogyan reagálunk a rosszra. Elfogadjuk, belenyugszunk, vagy kesergünk, Vagy felvesszük a kesztyűt s csatába megyünk.   A világ

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lebegés

Rózsa Iván: Lebegés Tisztán, érdek nélkül szeretni: igaz érzés. Hozzásimulni, szerelemből szeretkezni: igaz érzék. E zavaros, felfordult világban embernek maradni: igaz érték. Mindhármat magadban megőrizni:

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szentjánosbogárka

Rózsa Iván: Szentjánosbogárka A Földön itt-ott pislákol még valahol egy kis szeretet; Éjszaka fénylik, mint valami holdkóros szentjánosbogárka. Szégyelli magát, pedig az emberiség szenvedett már

Teljes bejegyzés »