Felfelé haladva a vaskorláttal határolt beton lépcsőn, Jeff fülét megütötte a teremből kiszűrődő nevetgélés. Elcsípve egy-egy beszédfoszlányt, elmosolyodott. Szokás szerint, a lányok az aktuális szerelmi ügyeiket beszélték ki egymással. A lépcsőfordulóhoz érve meghallotta Elena hangját. Pulzusa megemelkedett, és a hatás nem maradt el az ágyéka tájékán sem. Fészkelődött, megmozgatta lábait, hogy kényelmesebb legyen a nadrágjában, majd kihúzta magát és szívdöglesztő mosollyal az arcán besétált a terembe. Lába alatt megreccsent a parketta.
– Már a földszintről hallani a szerelmi életeteket! – búgta a többieknek, miközben letette a táskáját a padra.
A lányok elpirulva, kislányosan összenézve vihogtak, mint akiket rajtakaptak valami huncutságon. Jeff elégedetten beletúrt a hajába, és vetett egy sanda pillantást az összefüggő fali tükörbe.
– Ma milyen zenéket hoztál? – lépett mellé Elena, és rámosolygott.
Jeff elidőzött a lány mogyoróbarna szemében, majd krákogva a telefonja képernyőjére pillantott.
– Hamarosan megtudod – kacsintott, és megsimogatta a hátát.
A lány arrébb lépett és leült a padra. Jeff bekapcsolta a hangfalakat, levette pulóverét, hanyagul egy zsámolyra hajította, aztán a telefonját bújva elindított egy salsa zenét. Végül leült a lány mellé, aki épp felvette a tánccipőjét.
– Na, hogy tetszik? – bökött a fejével a hangszóró felé.
– Eddig nem hallottam, de így elsőre tetszik. Átküldöd majd?
– Persze – hangja lágyan csengett.
Közelebb húzódott a lányhoz, mint eddig már oly sok alkalommal. Karjának felső része hozzáért a lány csupasz bőréhez, amitől libabőrös lett. Nagyot nyelt. Elena zavartan fészkelődött, végül felpattant.
– Ha minden lehallatszott, azt is hallottad Jeff, hogy Elenának új pasija van? – csicsergett az egyik középkorú nő. Elena mosolyogva megrázta a fejét.
A férfi arca megrándult és elsápadva a lányok felé fordult. Némán tátogott, nagy sokára jött csak ki hang a száján.
– Igen? – köszörülte meg a torkát. – Nem is tudtam, hogy randizgatsz.
Halk nevetések törték meg a zenét.
– Még nagyon friss a dolog – hárított Elena.
Jeff felkelt a padról, visszament a telefonjához, és kényszerítette magát, hogy a zenékre koncentráljon. Felpillantott a faliórára, ami majdnem hetet mutatott. A terem zsúfoltabbá vált, ahogy megérkeztek az utolsó pillanatban beesők is. Egyre nagyobb lett a hangzavar.
Jeff fel-le járkálva az arcát dörzsölte.
– Minden rendben? – lépett hozzá Elena. – Kezdhetjük az órát?
Lágyan a vállára tette a kezét, mire Jeff megrázkódott és rápillantott.
– Hogyne, persze.
Összeráncolt szemöldökkel vizslatta a férfit, végül a terem közepére sétált.
– Gyertek, gyertek! – kiáltotta a csoporttagoknak. – Kezdjünk neki a mai órának!
A tanítványok beálltak a tükör elé, Jeff és Elena hátat fordítva nekik, a tükörből nézték őket.
– Először is, melegítsünk be – kezdte Jeff, miután bekapcsolta a zenét.
Minden erejével azon volt, hogy a szokásos pedáns formáját hozza, ám akarata ellenére többször elvétette a ritmust, ráadásul későn mondta be a figurákat. Alig pár perccel az óra kezdete után hangjában feszültség bujkált.
Elena, hogy mentse a helyzetet, átvette az irányítást az egyre zaklatottabbá váló férfitól. Az óra visszazökkent a normális kerékvágásba. A lány kérdően nézett táncpartnerére, aki frusztráltan hárította az érdeklődését. Vibrált a levegő.
A bemelegítés után párba álltak. Jeff is felvette a tánctartást Elenával. Zavaróan sokat pislogott, kezét lejjebb-feljebb húzogatta a derekán. Nem találta a kényelmes pozíciót.
– Mi az, Jeff, nem tudod, hol fogj meg egy lányt? – csipkelődött az egyik tanítvány. A beszólást hangos nevetés kísérte. A férfi arcán rángani kezdett egy ideg, a szeme tikkelt.
– Jól vagy? – kérdezte értetlenül a lány.
– Minden a legnagyobb rendben! Vegyétek már fel a tánctartást, és kezdjünk neki, máskülönben itt fogunk toporogni még egy óra múlva is! – dübörgött a hangja.
A teremben összenéztek és összesúgtak a táncosok. Nyoma sem volt már a korábbi jókedvnek. Beszámolás után kezdetét vette a tánc. Ám ahogy a zene megszólalt, a férfi többször Elena lábára lépett, véletlenül lekönyökölte a fejét, összekócolta a haját és oldalba boxolta. Nem volt olyan figura, amit ne vétett volna el. Zavartan viselkedett, késve mondta be a figurák nevét, így többen is rontottak, csúsztak a zenében. Jeff izzadt tenyerét a nadrágjába törölte. Fújtatott és gondterhelten ráncolta a homlokát.
– Másik zenét teszek be és szabad tánc kezdődik!
Az asztalhoz sétált, rátámaszkodott. Fejét lehajtotta, vett egy nagy levegőt, és bekapcsolta a következő dalt. Ő pedig lerogyott a padra. Elena a távolból vizslatta. Aggódó tekintetek lopva figyelték a padon gubbasztó embert, miközben a lány próbálta tartani a frontot. Jeff fújtatott, a kezét tördelte, a szeméből ingerülten kitörölt egy hajtincset. Amint vége lett, felpattant, odacsörtetett a lejátszóhoz, bekapcsolta az utolsó zenét. Megragadta Elenát, magához rántotta. Megszorította a kezét és a testéhez préselte.
– Hé Jeff! – suttogta a lány, de a férfi nem látott, nem hallott. Amint a zene ritmusa engedte, belekezdett a tanult lépésekbe. Erőteljes, határozott mozdulatokkal rángatta a lányt, és adta ki az utasításokat a többieknek. Elena felszisszent, próbálta kezét kiszabadítani a szorításból, de Jeff nem törődött vele. Még erőteljesebben szorította és ráncigálta jobbra-balra.
– Ez fáj! – próbálta túlharsogni a zenét.
A többi pár értetlenül figyelte az ámokfutást, és kijjebb húzódtak a körből. Egy-egy pár meg is állt.
– Jeff, finomabban! – az egyik férfi próbált közbeavatkozni, de Jeff figyelmen kívül hagyta. Ahogy a zene a tetőfokára hágott, úgy rángatta, szorította egyre jobban a lányt, felszegett állal, szikrákat szóró szemmel.
Az előbb felszólaló férfi elindult felé, de Jeff szélsebesen megpörgette a lányt, és az utolsó ütemre teljes erővel ledöntötte. Elena feje egy centivel kerülte el a padlót. Kétségbeesve, körmeit a férfi vállába mélyesztve kapaszkodott. Jeff zihálva, homlokán gyöngyöző izzadsággal a lányra nézett, majd gyors mozdulattal felállította és ellökte magától. Dübörgő léptekkel elindult a kijárat felé. Felrántotta az ajtót, ami a falnak ütközve újabb lendületet kapott, és bevágódott utána.
Author: Szabó-Vincz Dóra
Szabó-Vincz Dóri vagyok az Irodalmi Rádió szerzője. Emellett anya, feleség, író, biológus, táncos és út-kereső. Gyerekkorom óta szenvedélyem az írás, amiben tizenéves koromban megteremtettem a számomra ideális világot. Azóta felnőttem, tapasztalatokkal gazdagodtam, belemélyedtem az önismeret és pszichológia világába. Szenvedélyesen kutatom az emberi sorsok mögött húzódó okokat, összefüggéseket, emellett igyekszem a saját házasságomban is úgy élni, hogy minél jobban megértsük egymás cselekedeteit, segítsük egymás útját és támogassuk a másikat a nehézségekben. Én is, ugyanúgy, mint sokan, küzdök a démonjaimmal, amik hol maguk alá temetnek, hol felül emelkedek rajtuk. Néha megnyerek egy csatát, néha elbukok, de fel sosem adom a harcot. Az írásaimmal az a célom, hogy az emberek lássák, nincsenek egyedül a problémáikkal. Sokan küzdenek szorongással, néznek szembe félelmekkel nap mint nap, titkolnak olyan dolgokat, amikről azt hiszik, a környezetük nem értené meg. Én is egy vagyok közülük. A történeteimmel szeretném megmutatni az olvasóknak, hogy adott élethelyzetből igenis van kiút – amihez lehet, hogy kemény, kitartó munka szükséges, de a végén igenis megéri!