Endre korábban rengeteget küzdött egészségügyi problémákkal. Szakmai karrierje ugyan sokáig töretlenül ívelt felfelé, és a ranglétrán is szorgalmasan lépegetett előre, de a heti nyolc óra ülőmunka és a jelentős stressz végül kis híján megbosszulta magát. Rohanó életmódja miatt komoly túlsúlyt halmozott fel, és a sok idegeskedés alvási szokásaira is rossz hatással volt. Sokszor úgy járt be dolgozni, hogy éjjel le sem hunyta a szemét. Végül szervezete félreérthetetlen jelzést küldött.
Történt ugyanis három évvel ezelőtt, hogy Endre nagyon rossz állapotban került kórházba. Rettenetesen fájt a gyomra, szíve nagyon hevesen vert, és vérnyomása az egekbe szökött fel. Olyan súlyos eset lett, hogy gyomrát meg kellett műteni, és egy napig bent kellett feküdnie. A kezelést követően orvosa táplálkozási tanácsadóhoz küldte. A szakértő felhívta Endre figyelmét a heti háromszori étkezés fontosságára, valamint szigorú diétát írt elő neki.
Gréta problémája sokkal összetettebb. Az ő nehézségei akkor kezdődtek, amikor harmincöt napos terhesség után koraszüléssel hozta világra első gyermekét. A kis Áron csodával határos módon makkegészségesen jött világra. Mivel azonban férje, Géza sokkal későbbre várta gyermekük születését, már korábban elvállalt egy külföldi munkát, és nem volt felesége mellett. Gréta emiatt annyira megharagudott férjére, hogy bosszúból megkérte édesanyját, egy időre költözzön hozzájuk.
A nagymama jelenléte azonban hatalmas felfordulást okozott. Folyton lecsapta a telefont, mert úgy gondolta, hogy a megromlott viszony miatt nem indokolt, hogy Géza heti háromszor hívásokkal zaklassa Grétát külföldről. Gréta pedig letiltotta férje számát a mobilján. Így Géza azt sem tudta elmondani feleségének, mikor érkezik haza. Mivel a telefon reménytelen volt, ezért hetente elektronikus levélben próbálta valahogy elérni feleségét. Pechére a leveleket rendre a nagymama olvasta el, és nem szólt róluk lányának, ami nem meglepő, mert amellett, hogy rühelli a vejét, az orvos által a memóriájára felírt heti két pirulát sem vette be. Géza végső elkeseredésében felült az első gépre, és teljesen váratlanul állított haza. Grétát sokkolta férje korai érkezése. Alaposan leteremtette. Ha már magára hagyta, legalább ne jött volna hamarabb, mert így sokkal kevesebb a külföldi munkáért járó pénz. Géza alig győzött mentegetőzni. Nehéz helyzetében próbálhatta ő meggyőzni feleségét, hogy hetente küldött neki e-mailt, és heti háromszor próbálta felhívni, Gréta nem hitt neki. A nagymama pedig nem emlékezett semmire, ki sem bontotta a gyógyszeres dobozt. Végül nagy nehezen lenyugodtak a kedélyek, de a feszült viszony még sokáig fennmaradt.
Endre mára már igazi mintapolgárnak mondhatja magát. Fegyelmezetten betartja hetirendjét, mert tudja, ha nem így tenne, sokat ártana magának. Bár jóval kevesebb gondja van, mégis úgy döntött, korábbi életviteléhez nem tér vissza. Az utóbbi évben egyszer sem fordult elő, hogy heti nyolc óránál kevesebbet aludt volna.
Gréta és Géza kapcsolata végül konszenzusok árán ugyan, de rendeződött. Szigorú szabályokat vezettek be a háztartásban. Naponta kétszer takarítanak, és hetente egyszer elmosogatnak. Gézának meg kellett ígérnie, hogy hetente cserél zoknit és alsónadrágot, mivel ezzel korábban probléma volt. Gréta eldöntötte, hogy a megszokottól eltérően csak napi kétszer hajlandó lefeküdni férjével. Ez utóbbit Géza nagyon sajnálja, ugyanis szeretne még egy gyereket, ezúttal egy lányt. Úgy látja, ezzel csökkentek az esélyei.
Gödöllő, 2023. április 22.
Author: Kovács Gergely
Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (A természet poétája 2022. pályázat – humor különdíj) Kedvenc – Lakótelepi Hófehér című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (Novellák 2022. pályázat – 3. helyezés) Néhány Szemelvény Európából – Zsebkönyv 10. – Útravaló, Holnap Magazin, 2022. Karácsony – Meleg Szívek című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. Tavaszi reggel – A Tavaszi szél titkai című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. A kis utca - Hívatlanok című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Gergő és a sapka - Múzsa, magam ma neked megadom című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Csupasz - Álmodó című antológia, Holnap Magazin, 2023. Csere - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Rövidhírek (Kábítószer-kereskedők rendőrkézen, Újra megnyitja kapuit a népszerű étterem, Felemás sikert hozott a díjnyertes film bemutatója) - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Ül és te - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Hét vagy nap - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Elmúlás - Vetkőznek...