Falfirkák

A telek egyik szélén, az iskola és a rozzant bérházak között húzódott a téglakerítés. Hámló vakolatával úgy nézett ki, mint egy óriási, vedlő kígyó. Tövében fű nőtt, a tetején pedig néhány gyomnövény kapaszkodott. Előtte volt egy nagy udvar, ahol kosarazni, focizni szoktak a srácok. Közvetlenül mellette látszottak a játszótér maradványai, ahol a lányok és a szülők üldögélhettek estefelé. A telek másik szélén az aszfaltos út nyújtózkodott és határozottan elkülönítette az új házakat a tértől.
Délután volt, öt óra. Hirtelen éles csengetés hallatszott és a környék megtelt rohanó diákokkal. Egy részük átszaladt a zebrán az új házak irányába, míg a többiek a bérházak felé igyekeztek. Közülük hatan-heten a kerítés mellé dobálták táskáikat, majd festékes kannákat, sprayket vettek elő és elkezdtek fújni.
A kis csapat falfirkákat rajzolt és színezett a hámló kígyóra. Betűket, arcokat, alakokat. Ekkor egy éles hang hallatszott:
– Gyertek haza leckét csinálni! – kiáltotta Vilma néni, az első bérház erkélyéről kihajolva.
– Hú, nekünk most tényleg mennünk kell! – mondta Andris a fiúknak és testvérével, Zsolttal együtt a táskájukba tették a kannáikat.
Ha nem érünk haza hatra, a szüleink legközelebb nem engednek le játszani!
– Én is megyek! – csatlakozott a kis Sanyi. Ma már nem jövök le, mert sok a lecke. Találkozzunk inkább holnap! – javasolta Gombócnak és Bogyónak, majd elsietett. Erre a többiek is összepakoltak, majd egy pacsi a kézre, és már futottak is hazafelé.
Alighogy elmentek, a szürkületben újabb csapat érkezett a túlsó oldalról. Ők is a kerítéshez mentek bödönökkel felfegyverezve és belefestettek Andrisék rajzaiba. Megfolyatásokkal, égetéssel, erősebb színeket vittek fel a falra, majd néhány saját figurát is fújtak. Végül egy jó kövér aláírást, – egy teget – helyeztek a rajzok jobb alsó sarkába.
– Nagyon kíváncsi vagyok, hogy erre mit lépnek majd a kölykök? – mondta elégedett ábrázattal a csapat szájhőse, Hangember. Pakoljatok gyorsan, aztán tűnjünk el innen! – adta ki az utasítást Pacalnak, Tegnek és a két Létrának mire az idegen „fúvósok” átosontak a zebrán és nagyokat nevetve szétszéledtek. Amerre mentek, üvegeket törtek és autókat firkáltak össze.

Késő este volt már, amikor furcsa dolog történt. Épp egy kis vakond bújt elő földkráteréből, hogy rágni való után nézzen, amikor megmozdult a kerítés. Az éhes vakondok riadtan visszamenekült a föld mélyebb járataiba.
A falon pedig megmozdult az egyik rajz! Azután még egy! Sorban életre keltek a felfestett figurák. Nagyot nyújtózkodtak, mire megreccsent a vakolat és az összes szereplő felébredt.
Faljáró szólalt meg először!
– Merre vagy Didergő? Ébresztő Szunyóka! Hol vagytok srácok?
Erre mocorgás támadt az egyik rajz alatt és először megjelent Festékfaló hatalmas szája, majd ahogy kirágta magát a fedőréteg alól, előbukkant az egész teste is.
– Itt vagyok Faljáró! Várj egy kicsit, még megkeresem Hasprést.
– Erre gyere! A nagy földgömb alatt vagyok! – hallatszott tompán az erős Hasprés hangja. Festékfaló jó étvággyal lerágta róla a gömböt, majd együttes erővel kiszabadították a csapat többi tagját. Megjelent a fázós Didergő, a lusta Szunyóka, az örökké elégedetlen Duzzogi és a halk szavú Mormoló. Végül a nagy hasú Bödön is előbukkant.
– Na végre itt vagytok! – üdvözölte őket Faljáró. Ekkora forgalom még nem volt itt soha! Hirtelen szokatlan zajt hallott a falból. Odanézett és csodálkozva megkérdezte: Kik ezek az új figurák?
– Semmi közöd hozzá! – szólalt meg egy idegen firka, – de ha már így állunk, megmondom a nevem! Stoda vagyok! Ők pedig a barátaim: a kis Öcsispray, valamint Égető, Kanna, a kövéren fújó Fatcap és az aláíró Teg. Na mi nem tetszik?
– Például a neved!
– A Stoda? Mert én vagyok a csapatkapitány, s innentől oda rajzolok. Érted? Stoda!
– Értem! – mondta Faljáró. Azt javaslom, hogy férjünk meg a falon békében. Van itt elég hely bőven nektek is.
– Mi van, nyúl vagy? Nem mersz bunyózni? – kötözködött Stoda, mire Hasprés megfeszítette izmait, és neki akart menni, de Faljáró leintette.
– Nyugi, hagyd rá! Gyere Bödön! Húzz ide egy jó vastag csíkot közénk!
Bödön meghúzta.
– Figyeljetek! Akkor játsszuk azt, hogy ti idáig jöhettek, a többi a mi területünk!
– Rendben! – morogta Stoda, és rászólt Kannára: Te is húzz egy jó nagy csíkot, ide mellé, de nagyobbat, mint ők! És ha át meritek lépni, akkor bunyó lesz! – fenyegette Faljárót.
Ő pedig, mintha meg sem hallaná, átkarolta firkabarátait és oldalazva el kezdtek kúszni a falon, egészen a régi bérházak széléig.
Ott mindannyian lekapargatták magukról az idegen festéket.
– Figyelj, Bödön! – szólalt meg Didergő. Fújjál már rám egy jó meleg kabátot légyszives, mert nagyon hideg van!
– Kérsz rá zsebet is? – érdeklődött Bödön, majd nagy, széles mozdulatokkal elkészítette a jó meleg holmit két zsebbel és egy sállal együtt.
– Én nem kapok? – nyafogott Duzzogi. Akkor át is mehetek Stodáékhoz!?
– Ugyan már! – békítgette Mormoló. Mindjárt megszárad Didergő kabátja, és akkor te is kapsz egyet. Jó nagyot kapsz, csak el ne ugorj! – nevetett Haspréssel együtt. Miután tisztára festették magukat, elkezdtek hintázni előre-hátra. Nagy endületet vettek, egy mozdulattal leugrottak a vakolatról, és gyorsan a bérház pincéjébe szaladtak.

– Mekkora labirintus! – csodálkozott Szunyóka.
– Bödön! Húzhatnál egy keskeny jelet ide a falra, hogy visszataláljunk!
– Csendesebben! Hallok valamit! – mondta Hasprés. Valakik egy régi járatban beszélgetnek. Ott, a kanyar után.
– Megnézem! – szólt Faljáró és felmászott a falra. Az összes színe fokozatosan elhalványodott, majd végül teljesen eltűnt.
– Hát ilyet! Már sokszor láttam, ahogyan átjár a falakon, de még máig nem tudtam megszokni! – suttogta Szunyóka.
Közben Faljáró már a régi járathoz ért, ahol egy beomlott pince mélyén Hangember beszélt a csapatához:
– Figyeljetek! Vasárnap lesz a kosármeccs kint a téren. Ott majd jól lemossuk azokat az Andrisékat! Húsz pontig játszunk, és aki nyer, azé a tér! Lényeg, hogy nem lesz bíró, tehát nyugodtan szabálytalankodhatunk. Úgyis mi vagyunk a nagyobbak, mi nyerünk. Oké?
– Oké! – mondták a többiek és zseblámpáik fényénél elindultak a kijárat felé.
Faljáró visszakúszott és elmesélte firkatársainak, amit hallott. Összedugták a fejüket, hogy miként segíthetnének Andrisnak, Zsoltnak, Sanyinak és barátaiknak.
Akadt két jó ötletük is. Az egyik az volt, hogy üzenjenek nekik a falon. A másikat szerencsére még nem beszélték meg, mert Duzzogi hirtelen eltűnt!
Keresték egész éjjel, míg fent volt a hold, de nem találták. Kénytelenek voltak visszamászni a vakolatra, hogy a napfelkelte már ott találja őket a kőkerítésen, különben örökre elveszíthetik átváltozó képességüket. Fontos firkaszabály volt, hogy az emberek nem vehetik észre, hogy a rajzok élnek és tudnak mozogni.

Mikor a kelő nap a kerítésre pillantott, igen elcsodálkozott. Hasprés és Festékfaló biztonságos őrizetében egy új falfirka jelent meg:
– „Fiúk, vigyázzatok! A Hangemberek csalnak!” –
Festékfaló ezt az üzenetet még az éjjel fújta fel Bödönből.
De bizony akadt más meglepetés is. Az elégedetlen Duzzogi a vonal túlsó oldalán állt, épp Stoda mellett! Már nem tudott hazajönni, mert odaragasztotta a reggel.
– Az áruló! – kiabálta volna Mormoló, de erejéből csak egy apró kis pislogásra futotta. Didergő lassan széttárta kezeit, jelezve, hogy látja, de semmit nem tehet. Egyedül Faljáró tudott eltűnni egy-egy pillanatra, és hol Mormoló, hol Bödön közelében jelent meg és súgott nekik valamit.
– Este! Este elintézzük! – adta tovább az üzenetet a falon.
Amint kicsöngettek, Andrisék szokás szerint a kerítéshez futottak, hogy rajzoljanak. Megdöbbenve látták, hogy műveiket lefújták, és csak egy része maradt meg kedvenc figuráiknak. Csak Zsoltnak tűnt fel, hogy a változás.
– Srácok! Itt valamilyen szöveg van, nézzétek! – mondta.
A kis Sanyi lábujjhegyre ágaskodott, és hangosan olvasva kibetűzte a mondatot:
– „Fiúk, vigyázzatok! A Hangemberek csalnak!” –
– Szerintem valamelyik barátunk szeretne minket figyelmeztetni – szólt a kis Gombóc Bogyónak, mire a vakolat egyet reccsent és mintha Faljáró bólintott volna.
– Akkor ma ne is fújjunk, inkább menjünk edzeni! – javasolták a többiek és a pályán elkezdtek gyakorolni. Figura, csel, ugrás, dobás.
Aznap szürkületkor nem jöttek a falhoz Hangemberék. Úgy gondolták, elég a hatalmas önbizalmuk és testi erőfölényük a kosármeccsre. Inkább betörtek néhány pinceablakot, majd nagyokat nevetve továbbfutottak, amikor valamelyik lakó kijött a zajra.
Este lett végre. Faljáró megmozdult.
– Te, Bödön! Gyere velem! – mondta és odahívta még Hasprést, Mormolót, Szunyókát, Didergőt és Festékfalót is.
– Menjünk az áruló fölé a fal tetején és segítsetek Bödönnek, mert nagyon tele van a hasa.
– A hócipőm is! – jelezte Bödön, majd hagyta, hogy a többiek felemeljék. Azután épp Duzzogi fölé vitték, és egy hirtelen mozdulattal az egész tartalmát az árulóra öntötték. A sok festék teljesen befedte, és hiába próbált szabadulni a ragacsból, nem tudott. Ekkor Bödön kiürült gyomra kordult egy nagyot.
– Éhes vagyok! – mondta, mire Festékfaló és Hasprés lekapartak neki néhány kilót a régi falrajzokból. Hagy egyen szegény egy kis hazai finomságot!
– Jöjjön a „B” terv! – szólt Faljáró és izgatott tárgyalásba fogott barátaival. Végül megállapodtak a szerepekben, majd az áruló Duzzogi és Stodáék figyelő tekintetét elkerülve először a bérház felé indultak, majd jókora kerülővel átkúsztak a játszótéren, és a pályára érkeztek.
– Ne lihegj már Bödön! – suttogta Hasprés. Kifröccsen a festéked, ha ennyit mozogsz!
– Jó, jó, – szuszogta kedvenc tartályuk.
Ekkor Faljáró pontosan kimérte az összes távolságot a betonon. Amíg Hasprés a jóllakott Bödönt odacipelte, Szunyóka és Didergő néhány színes krétával segítettek és végig bejelölték a vonalakat.
– Csendesebben Didergő! Vacog a fogad! – mormogta Mormoló. Ekkor Bödön az erős Hasprés segítségével meghúzta a pálya összes vonalát csillogó, fehér színnel szabályosan, ahogyan azt kell.
Ezután mindenki lefeküdt a megrajzolt betonra. Óvatosan becsúsztak a fehér csíkok alá és Bödön végre munkához látott. Feltöltötte a figurákat friss, erős beton színű festékkel, jó vastagon.
– Még mindig fázom! Segíts kérlek! – könyörgött Didergő a hideg betonon, mire Bödön kinyitotta a száját és fújt neki még egy gyapjútakarót, majd ő is lefeküdt, épp a kosár alá.
A felkelő nap pedig jól átmelengette, megszárította őket a pályán.
Eljött a várva várt vasárnap délután.
Először a játszótér telt meg kíváncsi szülőkkel, majd a gondosan felkészülő drukkolók, a lányok jöttek színes pomponokkal. Megérkeztek a diákok, és nagy zsibongás közepette leültek a pálya melletti padokra. Andriséknak sokan drukkoltak, a nagyoknak csak néhány rosszul öltözött, borosüvegekkel felfegyverzett hangoskodó.
Végül megjelent a két csapat. Elől Hangemberék, mögöttük Andris és kis barátai. A nagyok már a bemelegítésnél beszóltak a kisebbeknek.
– Mi van öcsisajt? Játék közben nem zavar a labda? – cikizte Zsoltot Teg, Hangember jobbkeze.
– Ejnye, már! Te mindenkinek beszólsz? – kérdezte egy idősebb férfi.
– Gyere, mozogj! Ne törődj az öreggel! – mordult Tegre a másik nagydarab, Pacal.
– Kezdjük már törpék! – ordította Teg. Mindjárt lemegy a nap!
Amikor mindkét csapat elhelyezkedett, megkezdődött a játék.
Már az első labdaérintésnél Pacal a palánkra kente a kis Sanyit.
– Szabályosan játsszunk! – kiabálta Andris, de őt is odébb lökték. Járt a labda körbe, zörrent a háló, és máris vezettek a dagadékok.
– Figyeljetek, hármas figura! – mondta Andris és pontosan, kézbe passzolva hozták fel a labdát, majd a dobókör szélénél befutott a palánk alá Zsolt. A kis Sanyi bemutatott egy dobócselt, majd a labdát földre pattintva passzolt Zsoltnak, aki elkapta, ugrott, de a dobás pillanatában Hangember úgy elsodorta, hogy az alapvonalig csúszott. Vérző kézzel felpattant és elkiáltotta magát: – Büntető!
– Miféle büntető? Itt mi diktáljuk a szabályokat! – szólt fenyegetően Pacal és már vitte is a labdát. Egyet passzolt Tegnek, ő pedig futott, átdobta az egyik Létra testvérnek, aki legalább ötöt lépett és a lasztit bedobta a gyűrűbe.
– Kosár! – kiabálta, majd futás közben folyamatosan szidalmazta az ellenfelet és lökdösődött. Hiába drukkoltak sokan Andriséknak, hiába buzdították őket a lányok is! Szabályos játékkal semmit sem értek el a kisebbek. Hangember pedig ordított:
– Húszas a meccs, húszas a meccs! Aki nyer, azé a pálya örökre!
Teltek-múltak a percek. Repült az idő, szállt a labda, és már fáradtan gördült a hegy mögé a nap. 17:O –ra vezettek Hangemberék!
Ekkor végre történt valami! Mintha itt-ott megmozdult volna a föld. Épp Teg futott a labdával a kosár felé, amikor hirtelen elesett. Csúszott pár métert és a bokáját fájlalta. Nem értette a dolgot. De a fehér vonal, mintha kidomborodott volna. Talán Didergő mozdult egyet alatta.
Aztán Pacal rohant, és hatalmasat csattant a betonon. Pont ott, ahol Hasprés megfeszítette az izmait. Végül Hangember is próbálkozott, – közben alig láthatóan Szunyóka is életre kelt. Cseppet megemelte a lábát, és ettől Hangember akkorát nyekkent, hogy a végtagjai, mint a cserebogárnak, felfelé kalimpáltak.
Bogyó és Gombóc megszerezték a labdát. Látványos összjátékuk segítségével a kis csapat egyre több pontot szerzett, és feljöttek 17:17-re. Eljött az idő! Már elbújt a nap!
Amikor a döntő dobásokért folyt a küzdelem, szinte senki nem vette észre, hogy mi történik, kivéve a cserepadon üldögélő öreg tornatanárt. No és persze Vilma néni is látott mindent az erkélyről kihajolva, kis színházi látcsövével.
Pont Pacalnál volt a labda, aki támadásba lendült, amikor a földre festett Faljáró egy pillanatra kinyújtotta lábfejét és elgáncsolta a támadót. Erre ott termett Teg és már futott volna tovább, de a festék alól kinyúlt Mormoló keze és összecsomózta Teg cipőfűzőjét. Teg hatalmasat esett. Hangember ismét megindult, de vesztére! Bödön egy óriási festéktócsát tüsszentett elé, amin a nagydarab vezér elcsúszott, és ablakrengetően nagyot zuhant.
Ebben a pillanatban a kisebbek csapata felélénkült. Festékfaló gyorsan feldomborodott a pályán és a kis Sanyi elé pattintotta a labdát. Ő Zsoltnak továbbította, onnan rögtön Andrishoz került a bogyó, aki egy csodálatos, hárompontos, távoli dobással beállította a végeredményt. 20:17 Andrásék javára!
– Győztünk! Győztünk! – kiabálták, ordították mindannyian és a jó hír a szelek szárnyán bekúszott az épületek közé, és visszhangja percekig a tér felett lebegett.
Andrásékat örömükben vállukra kapták a szurkolók és úgy vitték őket haza a régi bérházak felé.

Lassan leszállt az este. A környék aludni tért. Mire a faljárók bátor csapata visszacsúszott a festékek és falfirkák rejtekébe, a kerítésről már eltűnt Stoda egész csapata! Csak Duzzogi vastagon lefestett durcás alakja maradt még reggelig egy nagyon vékony kis felirattal, amit talán csak a szél fújt oda:
„Még visszatérünk”!

A falon pedig békésen, fáradt szuszogással aludt Szunyóka, pihent Hasprés és Mormoló, fázott Didergő, maltert evett Festékfaló és dagadt Bödön. Közöttük pihent Faljáró is, aki álmában védőn átkarolta kedvenc barátait.

Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole 

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Havas hajnal

Havas hajnal A város most olyan sejtelmes fehér mint kis menyasszonyok ártatlan szerelme. De mint várandós földben szennyezett telér, sötét göröngyös bűnök bújnak meg benne.

Teljes bejegyzés »

A MÚLT KÖDÉBEN 2

Az alábbi történet tavaly nyáron születetett, s egészen idáig gyűjtöttem a bátorságot, hogy nyilvánossá tegyem. Talán ez a mű az eddigiek közül a leghosszabb. Korábban többnyire rövidke romantikus írásokat alkottam, aztán váratlanul fel ébredt bennem a vágy, mi lenne, ha ezekbe az írásokba némi izgalmat is csempésznék. Őszinte leszek, egyáltalán nem könnyű a krimiírók sorsa, hisz számos lehetőséget, megannyi aspektust, és még számos dolgot kell szem előtt tartaniuk. Íme, fogadjátok hát sok szeretettel első, harmatos bűnügyi történetem befejező részét. Esetleges és őszinte véleményeiteket előre is nagyon köszönöm.

Teljes bejegyzés »

Élő dalom

Edit Szabó : Élő dalom A testem kilépett önmagából Lelkemmel a magasban lépkedek. „Még hívogatják kóbor lelkemet Ezüstködös,fénypásztás éjek „. Az élő dalom még fent

Teljes bejegyzés »

Csókod rabja

    Mikor megismertelek, Akkor még nem is sejtettem, Hogy lehet tényleg te leszel A vágyott, álombéli szerelem.   Aztán eljött a nap, mikor találkoztunk,

Teljes bejegyzés »
Kiadványok
Farkas Norbert

Arthur király, kutya király

2022. június 11. Vinyéről tartottunk haza s a vonatot vártuk, mikor felénk tekintett, s szemét megláttuk. Tán a kajálásból megmaradt sültkrumpli miatt? Neem. Illetve az

Teljes bejegyzés »