Köd úszott a tájra
fehér tejszerű pompa
sejteni lehet csak amit látsz
Isten a kezét leeresztette
betakarta a napot.
Szellő sem suhan tova
szinte áll a levegő,
pókhálón csillog a
gyöngyfüzér.
Isteni álom rohant
a földre.
Kergetőzik a sál meg a kabát,
védi az érzéseidet a
gondolatok sapka alatt
maradnak.
Megőrződ magadnak.
Amit nem tudsz kimondani.
Megérinted az arcod, hűvös
bőrödön szinte serceg a kesztyű.
Leheleted időnként kiáramlik ajkadon
a hangod eltűnik a térben.
Isteni szikra sugárzik a télben.
Lassan ballagsz a szürke járdán,
eldobott cigaretták jelzik
járt itt már valaki.
Galagonya potyog a fáról
Isteni gerlék párosan ülnek az ágon
hazaérkeztél, kezdődik a magány.
2019.02.18
Author: Szécsi Károly
Az alkotás valami pluszt ad ebben a rohanó világunkban, felszabadítóan és nyugtatóan hat a lelkemre. A belső világomat mutatom meg így. Az érzelmeimet előhívom, láthatóvá teszem. Akik értik a sorok között a mélységet is látják, érzékelik. Alázattal várom mindig, hogy legyen időm az írásra, és nagy nyugalmat érzek általa. Mindenkinek jó tollforgatást! Írni jó!