Az életmentő

Dolmány Péter szerette a nyarat. Reggelente jókedvűen, madárcsicsergésre ébredt, kedvenc padján. De ami a legfontosabb, hajnalban sem kellett magzatpózba gömbölyödve vacogni. Közel harminc éve tengődött az utcán. Kevesen bírják ennyi ideig, a legtöbben néhány év alatt teljesen leépülnek, s visszaadják lelküket Teremtőjüknek.

Dolmány, valaha orosztanárként kereste a kenyerét. Szüleitől örökölt, apró külvárosi házában éldegélt. Politikától távol tartotta magát, csak a munkájával törődött. Harmincötödik születésnapja előtt egy hónappal kapta meg a felmondást. Akkoriban sokan jártak így. A többség, az erősek talpra álltak, a szemfülesek kihasználták a zavaros időket, a káoszt és meggazdagodtak. Péter egyik csoportba se tartozott. Mikor látta, az addig stabilnak hitt világot recsegve összeomlani maga körül, megijedt. Négy év alatt teljesen eladósodott, s az ígéretek ellenére kilakoltatták. Az utca túloldalán ült a járdán sírva nézte, hogyan hordják ki szülei bútorait az udvarra. Minden darabnak története volt, de a holmik közt matató idegeneknek nem meséltek.

Dolmány a legrosszabb megoldást választotta, inni kezdett. Lassan közömbös lett neki minden. Utoljára tíz éve szorult el a szíve, mikor Kőbányán, felhalmozott vasúti talpfák mögött látott élni egy kétgyerekes családot. Táskák között, elkeseredve, komor arccal ültek.

Devizahitel – mondta csendesen a férfi.

Az ősz érkezte előtt eltűntek, Dolmány remélte, találtak valami megnyugtató megoldást.

A vén csavargó nagyot nyújtózott, ízületei hallhatóan recsegtek. Néhány szál ősz haja égnek állt, gyűrött arcát kellemesen melegítette a Nap. Régi ismerősét látta tántorogva közeledni. Őt, rendkívül csúf ábrázata miatt, a környéken, Krampusznak nevezték. Megállt, imbolyogva nézett farkasszemet egy jókora csikkel.

Vedd csak föl! – szólt oda Dolmány. – Ezért Szibériában, még a repülő is leszáll.

De Krampusz nem vette fel. Feje előrehúzta, arccal az úttestre esett. Szája bedagadt, orrából vér folyt. Másik röhögött, feltárva a világnak, szája fogatlan barlangját. Föltápászkodott, s lábánál fogva a járdára, árnyékba vonszolta cimboráját. Szatyrát mellédobta, és otthagyta.

Kora délután a Ligetben üldögélt egy hatalmas platánfa alatt a Tó partján. Fiatal, csinos anyuka ringott el előtte, totyogó kisfiával.

Gyere Dzsúlió, megnézzük a kacsákat.

Dolmány, hosszan legeltette a szemét. A nő telefonja csendülve jelezte, üzenet érkezett. Fontos lehetett, mert az asszonyka szélesen elmosolyodott, és szorgalmasan írni kezdett. Dzsúlió úgy gondolta, egyedül is boldogul, s elindult a Tó felé.

Halló! A gyerek! – kiabált a csavargó.

Néhányan hallották, igyekeztek úgy helyezkedni, hogy a legjobb felvételt készíthessék. Az anya tovább verte műkörmeivel a telefont. Dolmány, erejéhez mérten felpattant, s a gyermek felé kezdett futni. Merev lábaiba minden lépésnél éles fájdalom hasított. Mielőtt a fiúcska, a két méter magas szegélyről s betonra pottyant volna, elkapta. Abban reménykedett, kap valami jutalmat, vagy legalább köszönetet. Ekkor tűnt fel tarka rövidnadrágban, márkás edzőcipőben, izompólóban, telefonálva az apa.

Mi az, hogy négy milla?! Legalább a dupláját éri!… Semmi közöd hozzá, hogy én mennyiért vettem! – harsogta.

Egy másodpercre megdermedt, majd kiragadta a hajléktalan kezéből a gyermeket. Letette, s visszafordulva, villámgyorsan kétszer, ököllel, Dolmány arcába vágott. Az hallotta, amint borzongató reccsenéssel eltörik az orrcsontja, érezte, hogy szája felreped. Ha lett volna még foga, az most biztosan kitörik. Elesett. Az asszony hallgatott, a férfi háromszor belerúgott a földön fekvőbe.

Öreg este volt mire magához tért. Kiköpte az alvadt vért, s visszabotorkált kedvenc padjához.

Másnap a legnagyobb videó-megosztó csatornán megjelent egy új felvétel: A hajléktalan férfi megmenti a pici gyermeket. Két nap alatt rengetegen nézték meg, és több mint százezer like-ot kapott.

Egy héttel később újabb videó látott napvilágot. A képeken jól látszott, hogy a bátor apa alaposan eltángál egy rossz külsejű, züllött csavargót. A nyilvánvalóan háborodott férfi el akarta rabolni a gyermeket. Valószínűleg azért, hogy megegye. Két nap alatt rengetegen nézték meg, és több mint háromszázezer like-ot kapott.

Kurucz Árpád
Author: Kurucz Árpád

A nevem Kurucz Árpád. 1962-ben születtem Budapesten, azóta itt élek a párommal és négy gyerekünkkel. Most, hogy a gyerekek már felnőttek, több szabadidőm van, körülbelül három éve foglalkozom  írással. Nincsenek művészeti tanulmányaim, technikusi szintű műszaki végzettségem van. Autóbusz vezetőként dolgozom. Kiskorom óta szeretek olvasni. Kedvenc íróimtól igyekszem ellesni a fortélyaikat. (Szabó Magda, Janikovszky Éva, Moldova György, Móra Ferenc, Stephen King, Rejtő Jenő stb.) Nyilván rengeteg tanulnivalóm van még.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Vajna-Kánagy Rozi

Tücsök-buli

  Icipici kertecskébe Egy kis tücsök ciripelte: Gyere ki, ha jő az este Esti tücsök-zenedébe! Száz kis tücsök hegedüli, Este lesz a tücsök-buli! Marci, Panni

Teljes bejegyzés »
Versek
Vajna-Kánagy Rozi

Tárkányi sárkányok

Van egy falu, neve Tárkány, Sok arra a papírsárkány. Mikor jön a nyári szünet, Minden gyerek sárkányt ereszt. Kimennek a legelőre, Bence áll ki legelőlre.

Teljes bejegyzés »

VOLT EGYSZER….

Volt egyszer, hogy megláttalak, forró nyár volt, sütött a nap, hajadat lágy szellő fújta, s elhívtalak randevúra.   Volt egyszer, hogy csókod loptam, ajkad ízét

Teljes bejegyzés »

ELSŐ BETŰS!

Ki vagyok én? – kérdem önmagam, És mióta ilyen ősz hajam? Rám nem ismer már senki sem, Délceg alakom úgy hiszem Évekkel ezelőtt elveszett, S

Teljes bejegyzés »

Élethajó

Fut az Élet hajója. Búsan néha dalolva Munkától meghajolva Ezüsthajú anyóka   Régi idők hajnalán Vályog falú,hűs tanyán Fonó zengő víg dalán Táncra perdült kisleány

Teljes bejegyzés »