94. Ünnepi Könyvhét – 2023. június 11. – vasárnap

Június 11-én, vasárnap méltóképp zártuk az Ünnepi Könyvhetet. Az alábbi fotókon ezeket a mozzanatokat örökítettük meg. Dedikáló szerzők: Zeisel Andrea, Holéczi Zsuzsa és Molnár Julianna.
Vasárnap még két szerzői kvaterkát is beiktattunk végül. Szép élményekkel távoztunk a Vigadó térről. Köszönjük mindenkinek! Jövőre folytatjuk! Hajrá, Irodalmi Rádió!

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Sötétkék és ezüst

Szelíd csendet hallgat éjszaka a táj, a tó partján semmi nesz, későre jár. Minden szín lassan elillan, mint a füst, nem marad más, csak sötétkék

Teljes bejegyzés »

Édes Emma

  Tizenöt éve rám talált a boldogság, A mosolyod nekem minden nap orvosság. Szülinapod a legszebb nap egész évben, Fújd el a tortán gyertyád és

Teljes bejegyzés »

Az örök pillanat

    Az örök pillanat   Az óra két mutatója megáll, az idő most megpihen, nincs más ezen a szent helyen, csak a tánc és

Teljes bejegyzés »
Versek
Mészáros Csaba

A csend maradánya

Kimentem az erdőig. Zajt vittem magammal. Telefonfény derengett, élettelen árnyalattal. A fák nem szóltak hozzám, úgy ítélték, még avatatlan, mint akik mindent tudnak, csak álltak

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Mészáros Csaba

Háromsoros idő (haikuk)

éveket lassít tétován a pillanat – örök jelenben * pillanatcseppek életfolyót táplálnak – benne sors úszik * halk elmúlásban bánat már ne kísérjen – örök

Teljes bejegyzés »