A kabát

– Értse már meg, Bayer bácsi, nem akarom megvenni. Nem tudok mit kezdeni vele – szólt ki a pult mögül, a nagydarab, kövér, pirospozsgás hentes, s kolbásznyi ujjával a fogát piszkálta. Vele szemben alacsony, sovány öregember állt. Háta enyhén hajlott. Olyan hatást keltett, mintha felsőtestét, hatalmas orra húzta volna előre. Karján, ódivatú, nehéz, sötétszürke, posztó télikabát lógott. Színehagyott kék szeme, esdeklőn tapadt a másik, vörös arcára.

– Legalább nézze meg, Brassói úr. Majdnem új. Alig volt hordva. Örök darab. Az ünnepre biztosan megjön a lányom. Nem várhatom üres hűtőszekrénnyel.

– Menjen haza – mondta szelíden a hentes. – Késő van, be kell zárnom.

Hosszan nézett az öregember után.

– Bolondos vénember – sóhajtotta.

Az estével együtt a köd is leszáll, csikorgó hideget hozott. Az utca üres volt, Bayer bácsi bakancsai magányosan kopogtak hazafelé, sápadt lámpák fakó fényszigetei között. Nem sietett, otthon csak az üres lakás várta.

A kapuval szemben a padon, hajléktalan ült. Előrehajolt, kezeit két térde közé fogta, egész testében reszketett.

– Látod, nem kellettél senkinek – mondta az öregember a kabátnak – ez a szerencsétlen meg itt fagy meg.

Ráterítette a csavargó vállára. Az fölnézett, beesett, borostás arca zöld volt a hidegtől. Nem tudott szólni, fogai hallhatóan vacogtak. Bayer bácsi két ujjával a sapkája felé bökött, majd belépett az öreg négyemeletes ház kapuján.

A férfi lassan átmelegedett a nehéz felöltő alatt.

– Micsoda remek holmi, ezzel áttelelek.

Elindulva még mindig új ruhájában gyönyörködött, mikor nekiütközött valakinek. Vékony fiatalasszony futott ki az utcára hálóingben, mellette öt éves forma kisfiú, pizsamában. A hajléktalan, döbbenten meresztette rájuk a szemét.

– Áldott jó ember az én Bélám – válaszolt a nő a ki nem mondott kérdésre. – De ha iszik, teljesen megvadul. Várnunk kell egy kicsit, amíg elalszik.

– De hát megfagynak így. Nézze meg, a fiúnak már egészen kék a szája. Legalább ebbe a kabátba burkolózzanak be.

– És maga?

– Bemegyek a szállóba. Ott meleg van.

A fiatalasszony magukra borította a vastag ruhadarabot. Ketten, éppen elfértek alatta.

– Gyere kisfiam. Lemegyünk a pincelejáróba. Ne lássa senki a szégyenünket.

Özvegy Malackovics Oszkárné, állt földszinti lakása ajtaja előtt, és sokáig kutakodott, jókora táskájában. Végül feladta.

– A fenébe! – morogta.

Röviden telefonált, aztán letelepedett a lépcsőre. Kevéssel később, lépteket hallott a háta mögül. Hunyorogva fürkészte a sötét pincelejárót. Az érkezők láttán, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel ajkáról.

– Maguk azok, Katikám? Megijesztettek. Tudja, annyi mindent hall az ember.

– Jó estét Malackovics néni.

– Már megint, a Béla?

– Igen – bólintott a fiatalasszony. – De maga miért ül itt a hideg lépcsőn? Még felfázik.

– Kizártam magam. Már hozza a fiam a kulcsot.

– Az másfél óra, míg Budáról ideér. Behívnám addig hozzánk, de hát az uram…

– Tudom, Katikám, ne mentegetőzzék.

– Legalább bújjon bele ebbe a kabátba. Jó meleg, és elég hosszú.

Két órával később, Malackovics Péter nézegette a felöltőt. A lámpa fényénél észrevette, hogy a fekete selyembélésbe, az akasztó alatt, bele van hímezve: Bayer Sándor.

– Az kicsoda? – kérdezte anyját.

– Itt lakik a harmadikon. Nem emlékszel? A lánya Kanadában él. Folyton őt várja haza.

– Jön a lánya? Vagy, legalább küld valamit?

– Dehogy! Öt, éve nem jelentkezik.

Az öregasszony szépen papírba tekerte a kabátot. Gondolt egyet, belemarkolt az ünnepre vásárolt szaloncukorba, s a csomagba rakta.

Másnap reggel, Bayer bácsi a küszöbön találta meg.

– Hazajöttél? Lám, hoztál is valamit.

Megszámolta a cukrokat, pontosan tíz szem volt.

– Három reggelire, három ebédre, három vacsorára, egy a desszert.

Alig végzett az elosztással, mikor megszólalt a csengő. Brassói állt az ajtóban.

– Meg van még a felöltő? Mégis felpróbálnám.

A kabát ujja valamivel a hentes könyöke alatt véget ért, és tizenöt centi híja volt, hogy tekintélyes pocakján össze tudja gombolni.

– Pontosan passzol – szólt reménykedve, az öregember.

– Valóban – nézegette magát Brassói. – Mintha rám öntötték volna. Még ünnepen is fölvehetem. Mire tartja?

– Ezerötszáz forint. Magam is annyiért vettem, ezerkilencszáznyolcvanhétben.

– Megegyeztünk. Most nincs nálam ennyi pénz, de fél óra múlva jöjjön le az üzletbe, ott odaadom.

Egy órával később, Bayer bácsi tizenötezer forinttal a zsebében, két akkora szatyorral ért haza, hogy alig bírta fölcipelni a harmadik emeletre.

Hogy, hogy nem, a kabát, másnap reggel becsomagolva megint ott volt a küszöbön.

 

Kurucz Árpád
Author: Kurucz Árpád

A nevem Kurucz Árpád. 1962-ben születtem Budapesten, azóta itt élek a párommal és négy gyerekünkkel. Most, hogy a gyerekek már felnőttek, több szabadidőm van, körülbelül három éve foglalkozom  írással. Nincsenek művészeti tanulmányaim, technikusi szintű műszaki végzettségem van. Autóbusz vezetőként dolgozom. Kiskorom óta szeretek olvasni. Kedvenc íróimtól igyekszem ellesni a fortélyaikat. (Szabó Magda, Janikovszky Éva, Moldova György, Móra Ferenc, Stephen King, Rejtő Jenő stb.) Nyilván rengeteg tanulnivalóm van még.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »