Kovács Gergely: Visszaemlékezések – 6.

A fasor

      Akasztják is a hóhért, meg nem is. Mert az alábbi kis történet törzse még megvan valahol a memóriám mélyén, de az elejét, azt valahogy hiába keresem. Húztam-halasztottam, nem igazán akaródzott megírni, hátha vissza tudok emlékezni, és eszembe jut még valami, de legnagyobb bánatomra nem akart beugrani semmi több. Szóval…

      Adott két, sülve-főve együtt lévő lurkó – egyikük lennék én –, akik valamiféle vitába keveredtek felső tagozatos általános iskolai testnevelő tanárukkal. A nézeteltérés tárgya az volt, hogy három percen belül körbefutható-e az Erzsébet-parkban az a bizonyos fasor. Méghozzá kétszer. Mint a legtöbb vitának férfiemberek között, ennek is fogadás lett a vége. Hogy őszinte legyek, teljesen kiesett az, hogy a fogadásig hogyan jutottunk el, viszont az elég könnyen kitalálható, hogy melyik fél állította, hogy a gyerek körbefutja, és melyik fél állította, hogy a gyerek nem futja körbe. A lényeg, hogy testnevelő tanárunk feldobta nekünk a bizonyítási lehetőséget. Alkalomadtán készüljünk fel, irány a park, és két kör időre. A szintidő három perc.

      A fogadás csak úgy az igazi, ha tétje van. Persze mi úgy voltunk vele, hogy a kihívó fél tegyen ajánlatot. Benne volt a pakliban, hogy minden szóba jöhető korabeli terméken, amely a hosszú távú egészségmegőrzéssel hozható összefüggésbe, hülyére röhögjük magunkat, és mehetett volna az egész fogadás a levesbe. Csakhogy, a tanári rutin közbeszólt, és ahogy – állítólag – a férfit a hasánál lehet megfogni, úgy a gyereket a gyenge pontjánál lehet megragadni, és annak idején voltak gyengéink bőven. A sok közül az egyik lényeges gyenge pont volt a fekete nedűtől való fiatalkori függőség. Ami nélkül nem lehetett létezni, és a gyerek első számú folyadékpótlási forrását jelentette. A fekete nedű, ami akkoriban még visszaváltható üvegpalackból folyt. Márpedig fejenként két deci kóla egy kis futásért még ár-érték arányban sem tűnt különösebben rossznak, még úgy sem, ha a mennyiségének csak jelképes volt is a szerepe. És ha már egyszer elhúzták a mézesmadzagot, akarom mondani, a kóláspoharat…

      Bármennyire is pofonegyszerűnek tűnt az alaphelyzet, nem volt minden tiszta. Oké, hogy három perc, kóla, meg minden, de mégis mennyi az annyi? Mert ahhoz segítség kellett, személy szerint lövésem sem volt, hogy hány méter lehet a fasor körbe, nemhogy kétszer, de még egyszer sem. Le nem mérhettük, próbáltuk megsaccolni a távolságot fa és fa között, szorozni, osztani, kalkulálni, de a bizonytalanság mégis megmaradt. Testnevelő tanárunk azonban megingathatatlan tényként közölte, hogy négyszáz méter, azaz összesen nyolcszáz, ha kétszer vesszük. Na, így már más volt a leányzó fekvése, próbáltam is fejben odaképzelni a négyszázas futópályát a fák köré, hátha fejben ki tudom silabizálni, hogy a fogadás részeként nem próbálnak-e átejteni. Sajnos, ebben a korban a tudás még nem válik kellően multidiszciplinárissá, hiába a határtalan gyermeki képzelőerő, a geometriai térlátás még nem eléggé stabil ahhoz, hogy egy ilyen összetett feladatot megoldjon. Egyetlen támpontom maradt, a saját, egyszer-kétszer már lemért négyszáz méterem, amit nagyjából egy perc tizenöt másodperc alatt sikerült kipipálni. Ez pedig eldöntötte a dolgot, ráálltam a fogadásra, mondván kétszer négyszáz ugyan nem lesz kettő perc harminc másodperc, de fél perc ráhagyás csak elég lesz a nyolcszáz méter négyszázhoz képest lassabb tempójára.

      Felsorakoztunk tehát a fasor képzeletbeli rajtvonalánál, és uccu neki. Kettőnk közül jellemzően én voltam a gyorsabb, várható volt, hogy az én időm lehet majd a mérvadó. Tudtam, hogy már féltávnál úgy kell állnom, hogy mindketten a szánkban érezhessük a fekete nedű buborékjainak kellemes pezsgését. Ennek megfelelően vetettem bele magam a feladatba, de már féltávnál érezhető volt, hogy valami nem az igazi. Lehet, hogy a pillanatnyi forma, a feleslegesen gyors kezdés, a felajánlott nyeremény túlságosan erős vonzereje, vagy éppen mindezek eredője okozta, de féltávnál úgy éreztem, feltétlenül információhoz kell jutnom. Nagyjából a következő beszélgetés zajlott le az első kört követően:

      – Mennyi?

      – Menjél!

      Na, ja. Pedig valahogy úgy működik az atlétika csodálatos világában, hogy világrekordok sem születnek részidők nélkül. Persze mire is számíthat a saját eredményét illetően kétségek között vergődő kölök, ha pont attól vár lényeges információt, akivel a fogadás miatt érdekellentétben áll. Óra persze nem volt nálam. Futáshoz minek?

      A második kör és egyben a táv vége felé, erőm végéhez érve, felnéztem. Még jó néhány fa volt hátra, bizonytalanságom az eredményt illetően pedig csak nőtt. Egyszer csak, minden kérdést tisztázandó és a kellő tájékoztatást megadni kívánó szándékkal, testnevelő tanárunk hangosan számolni kezdett. Kettő ötvenöt, kettő ötvenhat, kettő ötvenhét… Én még beleadtam apait-anyait, de egyértelmű volt, hogy a céltól még túl messze vagyok. Kettő ötvennyolcnál abbamaradt a számolás, én pedig a hátralévő távot tiszta erőből végigfutva, pár másodperccel később beestem a célba. Barátom nem sokkal később utánam. A végeredmény pedig könnyen kitalálható. Testnevelő tanárunk svájci óra pontosságú mérése alapján kettő perc ötvenkilenc másodperc.

Gödöllő, 2023. augusztus 5.

Utóiratok:

1. Azért belegondoltam abba, hogy mekkorát szívnék, ha mondjuk ezt olvasva valaki kimenne, lemérné, és mondjuk kijönne, hogy háromszáznyolcvan méter. Harmincvalahány év kétségét oszlatná el bennem, hogy valójában mégis mennyit futottam. Én meg jól elküldeném az információjával együtt valahová… 🙂

2. Ha valaki most azzal jön nekem, hogy a mai világban ezt az információt bármelyik internetes keresőszoftver harminc másodperc időráfordítást követően közölné velem, akkor tájékoztatom az illetőt, hogy modern technológia ide vagy oda, eszem ágában sincs megnézni. Már csak az hiányozna. Azt ugyan nem! Soha! 🙂

3. A fejenként két deci kólát végül megkaptuk, és az iskola mellett Gödöllő (számomra) legendás büféjében jóízűen felhörpintettük.

Kovács Gergely
Author: Kovács Gergely

Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (A természet poétája 2022. pályázat – humor különdíj) Kedvenc – Lakótelepi Hófehér című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (Novellák 2022. pályázat – 3. helyezés) Néhány Szemelvény Európából – Zsebkönyv 10. – Útravaló, Holnap Magazin, 2022. Karácsony – Meleg Szívek című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. Tavaszi reggel – A Tavaszi szél titkai című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. A kis utca - Hívatlanok című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Gergő és a sapka - Múzsa, magam ma neked megadom című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Csupasz - Álmodó című antológia, Holnap Magazin, 2023. Csere - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Rövidhírek (Kábítószer-kereskedők rendőrkézen, Újra megnyitja kapuit a népszerű étterem, Felemás sikert hozott a díjnyertes film bemutatója) - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Ül és te - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Hét vagy nap - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Elmúlás - Vetkőznek...

Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Aranyos történet. Remekül megírtad. Fogalmam sincs hány méter, pedig a közelében laktam 16 évig és gyakran jártam arra, mellette, körötte.

  2. Aranyos történet. Remekül megírtad.
    Fogalmam sincs hány méter, pedig a közelében laktam 16 évig és gyakran jártam arra, mellette, körötte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »