Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Te lettél a minden! Te lettél a remény! A tündöklő napfény a mindennapok egén! Egy társ. Egy barát. Egy biztos támasz. A múltam fájó
Gyengédség Szeretem a lágy, gyengéd dolgokat Lépni halkan, finoman Nem megfogni, megragadni inkább csak érinteni Nem mondani inkább gondolni Nem kiabálni csak suttogni Nem veszekedni
A pillanat már elsuhant, És lassan-lassan este van… De remélem lesz még ilyen, Békésen ébredő vasárnap reggelem. Vasárnapi ébredés Felébredek. Még teljes a sötétség, s
Zaj. Nehéz, fáradt léptek csoszogása hallatszott a konyha felől. Felriadt, az ajtó felé fordította fejét. A mosogató feletti ledizzó égett, halvány fénye végigfestette a lépések
Belé vakultam (Bár lennék) Most lennék csak igazán, Életvonal tenyerén; S nyújtózkodnék rajta, Az örökké való éjjelén. Lennék… Ajkai közt a hang; Mely
Remélem olvasod ezt Hiszem, hogy eljut hozzád Ma is rengeteget gondolok rád S ami történt még mindig nagyon fáj. Egyszercsak jött az értesítés Az
