Az év diák írója 2026. – PÁLYÁZATI ŰRLAP

A beküldést követően a rendszer automatikus visszaigazolást küld a pályázó által megadott ímélcímre. Amennyiben postafiókjába nem érkezik meg a visszaigazolás, kérjük, hogy ellenőrizze a SPAM ill. a promóciós üzenetek mappát is, mert előfordulhat, hogy oda érkezik a visszaigazoló ímél. 

Az automatikus visszaigazolásban lesz benne számlaszámunk és az átutaláshoz szükséges többi információ.

Amennyiben nem érkezik meg a visszaigazolás, úgy ismételten ki kell tölteni az űrlapot. 

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

3
Megosztás
Megosztás

13 Responses

  1. Kedves Kinga! Köszönjük szépen a kérdést! Igen, a karácsonyi antológiába örömmel várjuk a meséket is, s nem gond a korábbi megjelenés sem. Üdvözlettel Zsoldos Árpád és Adrienn szerkesztők

  2. Kedves Pintér Illangó! Köszönjük szépen az üzenetet! A pályázati űrlap kitöltését követően a rendszer automatikusan küld visszaigazoló üzenetet az űrlapon megadott ímélcímére, ami lehet, hogy a SPAM vagy promóciós üzenetek mappájába érkezik. Kérjük, hogy ellenőrizze üzeneteit! Üdvözlettel Zsoldos Árpád és Adrienn szerkesztők

  3. Kedves Martin József! Köszönjük szépen az üzenetet! A pályázati határidő lejárta körüli utolsó napokban rengeteg pályázat érkezik be hozzánk, így a feldolgozásuk több napot is igénybe vesz. Legkésőbb jövő héten válaszolni fogunk, s adunk hiánypótlási határidőt, ha valami hiányzik. Addig is köszönjük a türelmet!

  4. Kedves Erika! Köszönjük szépen az üzenetet! A pályázati határidő lejárta körüli utolsó napokban rengeteg pályázat érkezik be hozzánk, így a feldolgozásuk több napot is igénybe vesz. Legkésőbb jövő héten válaszolni fogunk, s adunk hiánypótlási határidőt, ha valami hiányzik. Addig is köszönjük a türelmet!

  5. Kedves Martin! Köszönjük szépen az üzenetet! A pályázati határidő lejárta körüli utolsó napokban rengeteg pályázat érkezik be hozzánk, így a feldolgozásuk több napot is igénybe vesz. Legkésőbb jövő héten válaszolni fogunk, s adunk hiánypótlási határidőt, ha valami hiányzik. Addig is köszönjük a türelmet!

  6. Kedves Éva! Köszönjük szépen üzeneted! Egy pályamű maximális hossza 3 oldal lehet a 7. pontban megadott formázás szerint. Amennyiben ebbe belefér az alkotás, úgy egy pályázati díj fizetendő; amennyiben nem fér bele, úgy nem tudjuk fogadni a pályázatra. Köszönjük megértésed és szeretettel várjuk pályázatod!

  7. Kedves Radmila Marković!
    A pályázati űrlap kitöltését követően a rendszer automatikusan elküldi az űrlapon megadott ímélcímére az utalási adatokat. Köztük a kedvezményezett nevét és a bankszámlaszámot is.
    Amennyiben nem érkezett meg az automatikus üzenet, érdemes megnézni a SPAM mappát is.
    Üdvözlettel: Zsoldos Árpád és Adrienn – szerkesztők

  8. Tisztelt Irodalmi Rádió!
    Beküldtem a pályázatot, viszont nem volt semmi jele annak, hogy ténylegesen elment. Nem kéne ennek látszania a felületen? Milyen módon és hová kell befizetni a pályazati díjat?
    Üdvözlettel:
    dr. Barsi András

    1. Kedves András! Nem érkezett Öntől pályázat. Kérjük, hogy ismét töltse ki az űrlapot ügyelve arra, hogy minden mezőbe írjon, s ne feledje el csatolni azt az egyetlen megfelelő kiterjesztésű fájlt, amiben a pályaművek vannak.
      Kérjük, ne feledje el bepipálni az űrlap végén található nyilatkozatot sem. Ha sikeres a beküldés, a rendszer néhány másodpercen belül küld visszaigazolást megadott ímélcímére, amiben benne lesz a számlaszámunk is.
      Üdvözlettel: Zsoldos Árpád és Adrienn szerkesztők

      1. Kedves Árpád és Adrienn!
        Köszönöm. Megismételtem a feladást, most sikerült, megkaptam a visszajelzést, elutaltam a pályázati díjat. Izgatottan várom műveim elbírálását.
        Üdvözlettel:
        András

  9. Továbbra sem jött meg a visszaigazolás, a számlaszám (a hírlevél megjött)

  10. Szép jó napot kívánok. A pályázati emailt megkaptam a banki adatokkal. De sajnos swift vag BIC kódot kér az aplikáció. Anélkül nem tudom elküldeni a nevezési díjat. Tudnának segíteni, szépen kérem?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Szirmok

Rózsa Iván: Szirmok (hat haiku) szirmok hullanak Sakura ünnep után – ilyen az élet rügyből lesz szirom, embrióból nagy lakli – csodás a világ! tavasz

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bumeránghatás

Rózsa Iván: Bumeránghatás Az ausztrál bennszülötteknek kétféle bumerángjuk volt évezredek óta. A visszatérő bumerángot főként arra használták, hogy az adott területet feltérképezzék; és felriasszák, kicsalogassák

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Egyedül a Paradicsomban

Rózsa Iván. Egyedül a Paradicsomban Egyedül hánykolódni a Paradicsomban, Tenger hullámai közt kis csónakban, Nincsen rosszabb érzés a magánynál: Nem volt senki magányosabb József Attilánál.

Teljes bejegyzés »