Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Gombóc a torkainkban, s csak cipők koppanása egy-egy autó, villamos vár felszállókra következő megállóig a séta mélázás, téma egy kósza falmászás fáztam, s fáztál tőlem
Penna karistol, gyertyák táncoló alakja fed el néhány szót, maradékja is összerántja a gyomrot, eső hull alába, száradnak tavak esti magányba. Föl-föl, mozgásban éjjeli
Halk morajlás szédít, emlékek áznak patakban, tépődnek s foszlanak szerteszét. Csobogás ad keretet szavaknak, fák lombja kerít ívet hajának. Kecses madár száll rá az ágra,
Hallasz? Itt minden zajosabb lett. A félelem nem menetel, csak halkan üldögél köztünk. Féltetted magad, szemed sarkából pillantottad leventék árnyékát, hallgattad eszed s szíved
Gondoltam rád írok, de szerintem teljesen fölösleges. Ez a csend elmond mindent… Beszédesebb minden szónál. Hangosabb, mint gondolnád… De minek is írjak, hisz te a
Némaságba hullnak szavaid, s így mégis többet mondanak. Nem szólsz semmit, körbe fog a csend, a szótlan csend, mi mindennél beszédesebb. Elmond mindent, mit szavakkal
