Rózsa Iván: Istenhit és istentagadás
Melyik vallás nevében irtották ki a legkevesebb embert? Talán a buddhizmus ez. Nem vagyok gyakorló buddhista, hivatalosan római katolikus vagyok, hisz megkereszteltek, katolikus esküvőnk is volt, de nekem mégis a buddhizmus a legrokonszenvesebb a vallások közül. Amúgy vallások, álszent papok nélkül is jól elvagyok, ellennék; de enyhén szólva zavarna az, ha el akarná venni valaki az istenhitemet. A történelem vallásháborúk sorozata (is): de jó lenne vallások nélkül! Ezt sugallják az ateisták. A harcosabbak el is törölnék legszívesebben az összes vallást. De az, hogy ki miben hisz, kinek kell mankó, közvetítő személy hite gyakorlásához; magánügy. Ahogy egyetlen vallás képviselője se akarjon senkit a maga hitére téríteni; úgy ateisták se harcoljanak, olykor ráadásul erőszakosan, egy úgymond, számukra nevetséges téveszme, téves Isten-kép ellen! Ez utóbbi magatartás is egyfajta térítés lenne… Tőlem meg úgysem lehet elvenni az istenhitemet, még akkor sem, amikor olyan állapotban leledzem, hogy kételkedem Isten létében, és nem értem éppen a Teremtő logikáját.
Különben is, a történelem folyamán talán a legnagyobb, leggonoszabb gaztetteket ateisták követték el. Pedig csak néhány évtizedig voltak/néhány évtizede vannak hatalmon. Sztálin egymaga nagyságrendileg több emberéletért felelős, mint az Inkvizíció hat évszázad – vagy másfél évezred – alatt. Lenin, Sztálin, Mao Ce-tung, az észak-koreai Kim család, Enver Hodzsa: soroljam még a kommunista diktátorokat?!
(Egy másik, nemzeti szocialista, diktátor, Hitler esete egyedi: katolikusnak keresztelték, és kisgyermek korában, egy vidéki bencés iskolában tanulván felmerült benne, hogy esetleg pap lesz, de vallásossága aztán hamar háttérbe szorult, nem gyakorolta a vallását, nem járt misére, és hatalma csúcsán katolikus kolostorok, intézmények százait oszlatta fel, mindenféle vallások papjainak ezreit is koncentrációs táborba küldte. De mégsem mondható ateistának, hiszen volt valami zavaros, a germán mitológiához köthető „misztikus világképe”, melyet azért istenhitnek sem nevezhetünk. És ki volt nagyobb gazember: Hitler vagy Sztálin?!)
A „hithű”, kombattáns ateisták persze tiltakoznak: ne keverjük össze az ateizmust a kommunizmussal! Hiszen szerintük a kommunista eszme fókuszában az osztályharc állott, az ateizmus másodlagos kérdés volt. De például Enver Hodzsa nem örvendezett-e azon, hogy megteremtette a világ első ateista államát, Albánia személyében?! A maga több, mint hétszázezer betonbunkerével… Egy hárommilliós országban… Szegény albánok négy évtizedig nyögték őrültségének következményeit, és csak halála után szabadultak ki lassan elszigeteltségükből, és csodálkoztak rá a világra.
És hát végül is az összes kommunista vezető tagadta Isten létét. Idézzük Marxot: „A vallás a nép ópiuma.” Bizonyos vallások szerintem is azok, de ha ezen népek ragaszkodnak a vallásukhoz, ám legyen! Addig, amíg nekik így jó, és rend van náluk, és nem akarnak terjeszkedni más nemzetek rovására, melyek netán másban hisznek.
De a Teremtőben, az Istenben való hit más! Mindenki a saját maga módján, közvetítő személyek igénybevétele nélkül is megközelítheti a világot irányító transzcendens erőt. És aki ebben sem hisz, csak saját magában, spongyát rá, ha rendes ember. Ez magánügy. Csak ne képzelje magát tévedhetetlennek; a mi (hívő) kategóriánk szerint Istennek! Mert tudjuk hová vezetett ez többször is a történelem folyamán…
Budakalász, 2023. október 3-4.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincnégy éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...