Vörösiszap, ahogy én láttam akkor

Tegnap 13 éve, 2010. október 4-én – egy hétfői nap – történt a vörösiszap-katasztrófa. Talán mindannyian emlékezünk rá…
Akkoriban pont azon a vonalon jártam kollégistaként, egyetemistaként Sümegről Budapestre busszal, és vissza haza, úgyhogy blogoltam róla anno rendületlenül. Most az ezzel kapcsolatos akkori blogbejegyzéseimet fogom itt megosztani. Volt, ami közülük akkoriban a Veszprém megyei Naplóban is megjelent. Az írásokat változtatás nélkül közlöm.
2010. október 4.:
Óriási katasztrófa a közelben
Mikor hajnalban visszautaztam lakóhelyemről, Sümegről, tanulmányaim helyszínére, drága fővárosunkba, még nem gondoltam volna, hogy délutánra az útvonal egy része (több 10 km-ről, 2 városról, és egy faluról van szó) az országos híradásokban fog szerepelni. Hálát adok az Égnek, hogy nem a déli busszal jöttem fel, még ha hajnalban is kellett felkelnem ezért…
Sosem tudtuk, mi van amögött a nagy hegy mögött Ajkánál, ami mellett megy az út. Hát…most a hírekből értesültünk róla.
A ajkai timföldgyár tározótavának gátja szakadt át, ezzel az útra került 700 000 köbméternyi lúgos iszap, ami állítólag 10 méter magas hullámokban érkezett. Elárasztva ezzel utakat, elsodorva autókat, sajtóinformációk szerint az embereket pedig a házuk tetejére üldözte. Több személy megsérült, a katasztrófakészültség a legmagasabb fokozatú. Eddig ilyen esetre Magyarországon nem volt példa. Az Ajka melletti Kolontár nevű települést teljesen belepte ez az ún. vörösiszap, amely továbbra is hömpölyög a nyugati irányba. Elérte Devecsert, a vasúti síneket lezárták, és egy benzinkutat is elöntött az ár. Van olyan hely, ahol 2 méter magasan áll az iszap.
A legnagyobb baj az, hogy a 13-as ph értékű vegyi anyag erősen környezetkárosító hatású, maró folyadék, és belélegezve akár tüdőrákot is okozhat. A patakokon keresztül pedig akár a Dunába is kerülhet.
2010. október 9.:
Devecser testközelből, vörösiszap buszközelből
Hétfőn reggel még senki semmit nem vett észre abból, hogy itt óriási, világraszóló katasztrófa készülődik. A déli órákban viszont megtörtént az, amire eddig emberemlékezet óta nem volt példa.
Hétfőn reggel fél 7 felé, még minden a megszokott volt a Sümeg- Budapest útvonalon (Devecsert, Kolontárt, Ajkát beleértve). Az emberek szálltak fel, és szálltak le a menetrend szerinti járatról az adott településeken. Ki tudja, ki hova igyekezett. Munkába, látogatóba, és még sorolhatnám. 12 után nem sokkal robbant a bomba. Szinte szó szerint. Mert hétszázezer köbméter “elszabadulása” a tározóból, az az. Azóta is minden ettől hangos. Nem csak Magyarországon. A világsajtóban is.
…és akkor kis matek: nem árt picit számolgatni!
700 000 m3= 700 000 000 dm3= 700 000 000l, azaz 700 millió (!) liter!!! ( mert 1dm3=1l), ami azért akárhogy is vesszük, rengeteg! Ennyi ömlött ki. …és nem hivatalos értesüléseim szerint ez még csak a 10%-a az egyik tározónak, és 11 ilyen tározó van összesen.
Na, de akkor jöjjenek a személyes tapasztalataim:
Pénteken este hazautaztam a fél 6-os Budapest- Sümeg buszjárattal. Az útvonal elvileg ugyanaz, mint hétfő reggel. Gyakorlatilag nem teljesen. A katasztrófa átírta ezt is, nem csak az emberi életeket.
Már az is fura, hogy Veszprémben nem száll föl senki, holott máskor annyian, hogy ülőhely sem jut mindenkinek. Ajkára bemegy a busz, a sofőr megérdeklődi, merre mehet tovább, de itt se veszünk föl senkit. Kikanyarodik a 8-asra. Kolontárt kihagyjuk. Nem nagy csoda, hiszen az addigi 3 órás úton volt időm elolvasni az újságban, hogy még légtérzárat is elrendeltek fölötte, nemhogy a buszt beengednék. A busz így a főútról közelíti meg Devecsert. Kis dekkolás a vasúti átjáró előtt, munkagépek dolgoznak, pedig már sötét van. Olyan este 9 felé járunk. Beérünk a városba. A buszon 5-en vagyunk összesen. Trutyi mindenütt, és a fekete sötétségben is látszik, hogy a tócsák pirosak. Fehér/világos házak vörösek alul. (Húgommal először azt hittük, hogy úgy festették a házat, aztán, mikor észrevettük, hogy a többi is gyanúsan hasonló, már nem voltunk ennyire optimisták.) Főleg, ahol megláttuk, hogy még a redőny is piros. Mondhatnátok, hogy persze, katasztrófaturizmus, de erre lakok. 21 km-re Devecsertől. Busszal járok, a busz meg erre jött. Sümeg után az első város Devecser Pest felé. Nagyon szörnyű, hogy milyen állapotok vannak még mindig, és azt se tudni, milyenek lesznek még ezután. Begördülünk a buszmegállóba. Egy srác leszáll. Két lány várja maszkban. Gyors puszi, majd a maszk gyorsan visszakerül, s a srác is kap egyet a csajoktól. A buszba is áramlik be a szag. Orrot gyorsan befogjuk. Erősen hipó szagot érzünk még így is. A buszmegállóba beköltözött a Máltai Szeretetszolgálat, zászló hirdeti. Devecserbe se száll föl senki. 4-en maradunk összesen a buszon.
Sümegre érünk este negyed 10 környékén. Minden ugyanolyan itt, mint hétfőn. De az úton nem. Nagyon nem. 20 km-re tőlünk maga, a pokol.
2010. október 11.:
Devecser “mindenórás”, az utak lezárva, de a buszok arra járnak…
Egyesek szerint már csak a Szentlélek tartja a falat. Majdnem 100 %, hogy be fog dőlni. Kérdés, hogy magával rántja-e a mellette lévőt, s dominóeffektus alakulhat-e így ki. Tudósok, munkások szakadatlanul dolgoznak. Kérdés az is, hogy röpke 2-3 nap alatt fel tudnak-e építeni egy 4-5 méter magas gátat, minimum fél méter hosszúságban, olyan minőségben, hogy a kiömlő áradat ne végezzen még nagyobb pusztítást.
Devecserbe vezető minden utat lezártak, az ott élőket bármelyik pillanatban felszólíthatják a távozásra, ha átszakad a gát. A vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek Ajka-Devecser szakaszon. A helyközi buszjáratok bemennek Devecserbe, majd nem Kolontár felé veszik az irányt, hanem a 8-as főútra fordulnak ki. A helyzet nem sokkal jobb így se. A nyolcasról is ömlött be Devecserbe a vörösiszap. A házak félig pirosak, ha nem egészen. Nem értek teljesen egyet a volán társaságokkal, mert az út nem véletlenül van lezárva. Ez nekik is bevételkiesés. Sokan elmennek másfelé, mert félnek. Van rá okuk.
2010. október 27.:
“Te anyu, ott minden ház piros!”
Ezzel a mondattal állított haza húgom csütörtökön. …és pénteken nekem is volt szerencsém, avagy szerencsétlenségem meggyőződni róla. Felfoghatatlan, micsoda pusztítás történt ott, mely még emberéleteket is követelt.
Menetrend szerinti busz. Budapestről este fél 6-kor indul. Hozzánk fél 10 felé érkezik meg.
A döbbenet óta eltelt több, mint két hét, és mintha mi sem történt volna, a busz a szokott útvonalon közlekedik. Itt a szokott útvonal most egyenlő a “gyilkos útvonallal”.
Ajka-Kolontár-Devecser.
Kolontáron október 4-én, a katasztrófa reggelén jártam. (Devecserben azóta egyszer. Egyszer pedig inkább kerültem másfelé.) Már nem fordulunk ki a 8-as útra, mint azt kb. 1 hétig tettük. A tározó megrepedt fala mellett, és a gát mellett haladunk el. Sötét van, de az utcai lámpák fényénél piroslik az út, vörös sár van mindenütt. Sehol senki. Illetve egy, a főutcára néző házban villany ég, redőny lyukacsosra húzva. Nem tudom, mit csinálnak ott bent…lehet, hogy takarítanak. De most hova menjenek? Az az otthonuk (volt?) .
„A ház falán vöröslő fájdalom…”
2010. november 17.:
Vörösiszap utoljára
Nem, nem ígérem, hogy betartom szavam. Erről nem lehet eleget beszélni, írni. Tudom, tudom, egyesek már azt gondolják, hogy unalmas, velejéig lerágott csont az egész. Több mint egy hónapja történt, mit foglalkozunk még mindig vele? Persze. Nem jártak arra. Azt se tudják, hol van. A média és a sajtó felkapja, szenzációt, nézettséget, olvasottságot növel vele, aztán elfelejti mindenki, csak épp azok nem, akiknek nem csak fényesre lakkozott, frissen festett kerítésébe, hanem szívébe mart a tragédia.
Hétfő hajnal. A buszon, nagy ásítozások közepette ér utol a reggel. A sötétséget szép lassan felváltja a világosság, a horizonton előbukkanó narancsfényű napkorong pedig aludni küldi a Holdat és a csillagokat. Már csak a Vénusz tündököl az égen. A remény csillaga. Igen, most kell a remény nagyon. Az idő olyan fél hétre járhat. Lassan beérünk Devecserbe. A Máltai Szeretetszolgálat kötelességét teljesíti, az utcák szárazak, de bármennyire is igyekeztek/igyekeznek megtisztítani, a vöröses árnyalat sehogy sem akar eltűnni. Őrület. Szerintem mindig látni fogjuk, illetve látni fogják azok, akik mindezt átélték. Úgy, mint az Arany-balladában Ágnes asszony a lepedőjén a vérfoltot. Devecser és Kolontár utcáin a vörösiszapot.
Kolontár. Furcsa látvány fogad. A főutca menti házak egy része teljesen ledózerolva. Helyükön hatalmas vörös tócsák. Mi lesz velük? Isten tudja… A fém buszmegállót, sőt a falu névtábláját is kimarta az a mocsok. A betűk alig látszanak rajta…
Húgom a vörös tócsákra azt mondta, olyan, mint a vér. Igen, van benne igazság. Ha nem is szó szoros értelmében, de vérzik az ember szíve, ha meglátja…
(Kép: Devecser utcái akkoriban, az Index internetes portál képe)
Lehet, hogy egy kép erről: szöveg

(Ha olvasnál tőlem/rólam még személyesebb tartalmakat, kövess a Facebook-on is, a szerzői oldalamon, az alábbi link alatt: https://www.facebook.com/profile.php?id=100092269339412 )

Budavári-Bókkon Andrea
Author: Budavári-Bókkon Andrea

Budavári-Bókkon Andrea vagyok, de sokan csak “Bókkon Andi”-ként ismernek. 🙂 Az Irodalmi Rádió által kiadott antológiák közül a Rókaerdő c. kötetbe került be először az írásom, majd a karácsonyi pályázat próza kategóriáját sikerült megnyernem 2022-ben egy régi történettel. A novellám a Meleg szívek c. antológiában olvasható. Ezen kívül még a Debreceni Nagycsaládosok Egyesülete által kiadott 2022-es Életmesék, illetve az Illír Kolostor szerkesztésében megjelent Megérzés című antológiában olvashatóak az írásaim, melyek egytől egyig rólam, a saját megélt érzéseimről szólnak. 2023-ban pedig az Irodalmi Rádió Bálint-napi versenyén próza kategóriában különdíjat kaptam. Erre a versenyre küldött írásom a Szerelmemnek Bálint-napra 2023. c. antológiában olvasható. 2023-ban megjelent írásom még az Illír Kolostor által szerkesztett Véletlen c. antológiában, az Irodalmi Rádió 94. Ünnepi Könyvhétre megjelentetett Múzsa, magam ma neked megadom c. könyvében, bekerült egy írásom a Debreceni Nagycsaládosok Egyesülete által, 2023. június végén kiadandott Kárpát-medencei Életmesék 2023. c. antológiába, továbbá az Irodalmi Rádió által kiadott „Cirkusz a moziban – Novellák 2023” antológiába, továbbá II. helyezést értem el az Országos Mécs László Irodalmi Társaság által kiírt Erdélyi Csillagok pályázaton. Nekem az írás egy terápia is egyben. Picit rólam: Eredetileg sümegi vagyok, de 16 éve Budapesten élek. 8 évesen, karácsonykor kezdtem el naplót írni. Húgomat rábeszéltem, hogy...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Árvák

                                                                Árvák   A városnak ezen a részén mindig sokan járnak. Itt a buszmegálló, csillogó-villogó áruház, helyijárat-megálló; bank, iskola, pláza, szerkesztőség, ügyészség, illatozó látványpékség, börtön.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »