Elindulok. Elhagyom hűs otthonom
Bús, tágas nyugalmát.
A hideg megérinti arcom. Borzongok.
Jó, hogy rajtam van ez a kiskabát.
Álmosan nyújtóznak az ébredő őszi fák.
Bagoly kuvikkol odaát.
A zizegő leveleket szél járja át.
Lomhán még bóbiskol a recsegő faág.
Elgémberült tagjaim lassan indulnak.
Ám hogy a nap felkel-
Ébred a világ. A hangok felgyorsulnak.
Tágul a határ – s vele ébred a lelkem.
Boldog vagyok. Látom a felkelő napot.
Sugara pávatoll-
Terjeszkedőn lelkem bugyraiba hatol.
Új reményt hordoz a napom.
A szél szeret. Átölel. Hálásan hagyom.
Friss levegő tölt el.
Avar zizeg lábam alatt, Madár dalol.
Körülöttem minden újjáébredést sejt.
Már nincs határa vágynak, boldog reménynek.
Milyen szép az élet!
Hogy keressem, hogy meglássam a szépet
– Új napom friss beteljesülése!
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
