Gyertyaláng

Férjem Mindenszentek napján 13-23h beosztásban ment dolgozni. Kislányunkat ebéd után elaltattam. Néha én is elalszom vele, de most nem. A betegség miatt most sajnos nem jutottam ki a temetőbe, misére, sehova…de volt itthon illatgyertyánk, és míg ő aludt, férjem dolgozott, én kijöttem a konyhába, és meggyújtottam. Soha nem csináltam így ilyet itthon azelőtt. Kint már sötétedett, úgyhogy még jobban kirajzolódott a gyertyaláng. Olyan fura, de jó érzés kerített hatalmába. Csak ketten voltunk. Imádkoztam az elmentekért, az egészségünkért, a házasságunkért, hogy tudjak türelmesebb lenni én is, és hálát adtam azért, amink van. Éreztem, hogy abban a fél órában csak ketten vagyunk. Ketten Istennel. Talán fura, de itthon soha nem éreztem még ilyent. Inkább csak kápolnában, templomban. Kértem, hogy segítsen a nehézségekben, de hálát adtam kislányunkért, a családunkért, mindazért, amink van. Húgom férjéért, hogy meggyógyult, és kértem, hogy maradjon ez így, és hálát adtam az én férjemért, akivel igen, van, hogy viharos a viszony, de ha itthon van, és nem dolgozik, akkor szó nélkül rengeteget segít: mosogat, olykor főz, és mindig kel éjszaka velem a gyereknek tápszert csinálni, míg én pelenkázom, vagy segít beadni neki a lázcsillapítót (egyedül nem is tudnám, úgy hadakozik…), orrát szívni (ugye ő még nem tudja egyedül fújni), fürdővizet csinálni, ha akkorra már itthon van…stb. de az ember sokszor igen, sajnos képes csak a hiányosságokat látni, nem azt, ami van. Viszont most ez is így a gyertyaláng mellett át tudtam gondolni. Olyan csodálatos volt! Mikor a végére értem, kislányunk felsírt. De addig hagyott. Hagyott kettesben a gondolataimmal, kettesben Istennel. Nem hihetetlen?

Fotó: saját kép