Emlékül barátaimnak
Lábát lógatva fény ül a parton.
Közelebb hajol egyre az alkony,
és engedi itt, hogy a víz vigye,
még hullámokat szelídítene.
Száz meg száz kamasz kis játéka ő,
a folyó szalad és árnyékra nő.
Így mossa medrét idő is talán,
nyúlik el lassan alja kavicsán.
A szél csendesen úgy simogat ma
zsombékot, rétet holnapi csodára,
mint gyengéd szülő élet tavaszán:
annyi akarást óvogat karján.
Fű gyökeret sző, sok póknyi hálót,
egy égnyit elbír vagy arra járót.
Vékony levelek lehajlanak ott,
és felemelnek csöppnyi harmatot.
Első csillagok már látszanak fent,
s hogy földön minden kicsi idelent.
Hold emelkedik, festi a tájat,
arcodat festve haza találhat.
Author: Mónus János
Mónus Jánosnak hívnak – 1966 decemberében Orosházán születtem, jelenleg Békéssámsonban élek. Az elmúlt években számos irodalmi pályázaton vettem részt, s antológiákban, folyóiratokban és internetes portálokon is megjelentek írásaim. A Szárnypróbálgatók 2021-es kiadásában is. Verseim a szülőföldről, a családról, a barátokról, az évszakok változásainak köntösébe rejtve szólnak.
Egy válasz
Janikám!
Nagyon tetszik az írásod! Nyugalom árad belőle, szinte magam előtt látom, a vizet, a természet csodáit. A napnyugtát, és annak szépségeit.
Köszönöm szépen!
Gratulálok!