Ha megérzem valahol a narancsos kacsasült illatát, egy régi karácsony jut eszembe, az egyetlen életemben, amit a családomtól távol töltöttem. Anyukám és a húgom Olaszországba utaztak az ünnepekre. Karácsony és szilveszter között két nehéz egyetemi vizsgára is készülnöm kellett, ezért nem tarthattam velük. Nem akartam egyedül ünnepelni, ezért úgy döntöttem, megrendezem a magányosok karácsonyát. Már az adventi időszakban felkutattam baráti körömben azon sorstársaimat, akik valamilyen okból szintén egyedül lesznek kénytelenek tölteni az ünnepet. Ha család nincs is, legalább társaság legyen. Egyedül nem jó, szenteste főleg nem.
Szervező munkám eredményeként tíz embert sikerült összetrombitálnom. Afféle batyus bulit terveztem, megbeszéltük, ki mit hoz, pogácsát, süteményt, italt, én a vacsora elkészítését vállaltam. Szépen kitakarítottam a lakást, feldíszítettem a karácsonyfát, és jó előre megrendeltem a halászlét a szegedi Roosevelt téri Halászcsárdában. A második fogáson hosszasan gondolkodtam. A töltött káposztát elcsépeltnek éreztem, meg aztán anyu hagyományosan ezt készíti minden karácsonykor, így végül ejtettem. Egészben sült pulykát terveztem helyette, ám a bevásárlóközpontban szembesültem azzal a szomorú ténnyel, hogy a pulykákat már elkapkodták karácsony előtt három nappal, amikor is időm engedte, hogy a nagybevásárlást lebonyolítsam, és még valami jelképes meglepetés-ajándékot is beszerezzek mind a tíz vendégemnek. Pulyka ugyan nem maradt, de volt helyette kacsa, szép nagy példányok közül válogathattam.
Valamikor régen egy vendégségben ettem narancsos kacsát egészben sütve, halványan élt még emlékezetemben az elkészítési módja, amit a háziasszony osztott meg velem. Locsolgatni kell a zsírjával sütés közben, akkor egyrészt gyorsabban átpárolódik, másrészt pedig jó omlós lesz a húsa. December huszonnegyedike délelőttjén jutott eszembe, hogy egy jó kis csokitortát is készíthetnék még, csak hogy feltegyem az i-re a pontot a vacsora végén.
A tortával való pepecseléssel eléggé elment az idő, és a halászcsárdában is sokat kellett várnom a megrendelt halászlére. Mire hozzáláthattam a kacsához, már jócskán rám sötétedett a konyhában. Megtisztítottam, besóztam, beirdaltam a madarat, csak ekkor tudatosult bennem, milyen hatalmas. Kezdtem is aggódni, hogy fog időben megsülni, de igyekeztem a feladatra koncentrálni. Be kell kerülnie a sütőbe, még mielőtt megérkezik az első vendég. Legalább három óra a sütési idő, úgy számoltam – az egészben sült húst annyi órán keresztül kell sütni, ahány kilót nyomott nyers állapotában –, de vacsoraidőben frissen és ropogósan tálalhatom. Teletűzdeltem a kacsát rozmaringgal, fokhagymával és narancsgerezdekkel, letakartam alufóliával, és éppen be akartam tolni az előmelegített sütőbe, amikor egyszerre, mintha csak egy láthatatlan gonosz varázsló suhintott volna a pálcájával, az egész lakásban elaludt a villany, és a környező házak ablakai is mind elsötétültek. Azt sem tudtam, hová legyek kétségbeesésemben. Mi lesz így a fő fogással? Nem akartam, hogy csalódottan távozzanak a vendégek, hogy még rendes vacsorát sem kaptak.
Egy közelben lévő transzformátor mondta be az unalmast, tudtam meg az egyik lakótól. Azt bizony jó sok időbe telik majd megjavítani. Rövid idő múlva meg is érkezett az első vendég, úgyhogy nem sok időm maradt a kacsa sorsán tépelődni. Az első fecskét sorban követték a többiek, kedves, érdekes figurák, a város akkori legjobb arcai. Mindenki hozta, amit megígért, csak én maradtam adós a kacsasülttel. A többiek lezserül álltak a dologhoz, nem vették annyira a szívükre, mint én. Rá se ránts, mondták, van itt elég kaja. Leltárt csináltunk: halászlé, kenyér, krumplipüré, hússaláta, a magam sütötte csokoládétorta, ami miatt késtem a kacsával, háromféle pogácsa, pezsgő és bor, üdítőitalok. Bőven elég ennyi embernek. Romantikus, gyertyafényes hangulat uralkodott a kis lakásban, az ágyon, a székeken és még a földön, párnákon is ültek. A tíz meghívotthoz hívatlan barátok-barátnők csapódtak, de én szívesen láttam őket is. Meghitt, szeretetteljes beszélgetést folytattunk, mindenki mesélt magáról, a tanulmányairól, a munkájáról, a családjáról, ki kivel jár éppen, kik jegyezték el egymást, ki szerzett magának egy jó kis külföldi ösztöndíjat.
Három órába telt, mire megjavították a trafót és helyreállt az áramszolgáltatás. Mintha puskából lőttek volna ki, úgy rohantam a konyhába, hogy előmelegítsem a villanysütőt. Este hét óra után toltam be a madarat, amely már órák óta pácolódott a saját levében. Minden rosszban van valami jó. Az alufólia alatt legalább jó alaposan átjárta a narancs, a fokhagyma és a rozmaring aromája. Miközben sült, meggyújtottuk a csillagszórókat és elénekeltük közösen a Csendes éjt. Végre teljes pompájában felragyoghatott a gondosan feldíszített karácsonyfa, az elektromos égősor színes fényfüzére vonta körbe a frissen zöldellő, gyantaillatú fenyőágakat. A fa alatt jó kis kavarodás keletkezett, vagy harminc kisebb-nagyobb ajándékcsomag várt a gazdájára, ezek kiosztásával is telt az idő.
Kisandítottam a konyhába, de még távolról sem érződött a kacsa illata. Ekkor már nem aggódtam, hiszen a karácsonyi abrosszal leterített kerek ebédlőasztalka roskadozott az ünnepi étkektől. A pogácsából jócskán fogyott a bor mellé, de az étvágy még kitartott, a halászléből egy csepp sem maradt. Falatoztunk a salátából is, a burgonyapürét a kacsához szántuk köretnek. A fiúk vicceket meséltek, mi lányok közben áttettük székhelyünket a konyhába. A kacsa húsa már puhulni kezdett, szorgalmasan locsolgattuk a saját levével, és vártunk, egyre vártunk. Közben csatlakoztunk a fiúkhoz, de beosztottuk egymás között, ki mikor megy ki locsolgatni.
A sülő hús illata átterjedt a konyhából a nappaliba, újra felélesztve az étvágyat a halászlével eltelített gyomrokban. Tíz óra felé már elfogott a türelmetlenség. Egy nagyméretű villával próbaképpen megszúrtam a madarat, de még mindig csorgott belőle a vöröses húslé. Visszahúztam rá a fóliafedelet és tovább vártam. A nappaliban a tetőfokára hágott a hangulat, buliba torkollott a meghitt ünneplés. Nevetés, vígság uralkodott, mintha előre szaladtunk volna néhány napot, és ránk köszöntött volna a szilveszter. Csak a papírtrombiták és a szerpentinek hiányoztak, no meg a panelházas környéken elmaradhatatlan petárdakoncert.
Egy fiú játszani kezdett a gitárján, mi meg hangosan énekeltünk, egyesek táncoltak. A házbeliek napokig emlegették a rendhagyó karácsonyi vendégségemet, de még így is megérte, hogy laposkúszásban kellett bocsánatot kérnem mindazoktól, akiket különösen érzékenyen érintett a zenebona.
Tizenegy óra után végre átsült a madár, már nem eresztette a levét, így lekaphattam róla a fóliát. Az illata mennyei volt, csak szerettem volna, ha ropogósan és pirosan tálalhatom. Éjfél felé járt, mire bejelentettük, hogy elkészült. A fiúk bortól és pezsgőtől pityókosan éljeneztek, a lányok meg sikongattak. Valaki lefotózta a kacsát a tepsiben és később elküldte nekem a képet, amit azóta is őrzök egy régi albumban. Megérte a hosszú várakozás, a hús mennyeire sikeredett. Csak úgy kézzel ették, mohón falták a szárnyát, combját, mellét, kinek mi jutott. Közben ment a tévében az éjféli mise. Csend ereszkedett a nappalira, csupán az étkezés zajait lehetett hallani. Újra leszállt ránk a meghittség és a szeretet, az együvé tartozás öröme, mint egy puha, meleg takaró. „Krisztus megszületett” – énekelte a kórus a tévében, és mi a szívünkben éreztük, hogy Krisztussal együtt a szeretet is eljött közénk, és leült a gazdagon terített karácsonyi asztalhoz.
Recept
Hozzávalók:
1 db egész kacsa
2 evőkanál kacsazsír
2 db narancs
3 ág rozmaring
5 gerezd fokhagyma
só, bors tetszés szerint
Elkészítése:
A kacsát alaposan mossuk meg, és törölgessük át papírtörlővel. Ha szükséges, távolítsuk el a maradék tokokat, a kacsa bőrét irdaljuk be, és jól dörzsöljük be sóval. A kacsazsírt olvasszuk fel, keverjük hozzá egy fél narancs kifacsart levét és a borsot. Kenjük be vele jól a kacsát, és tegyük egy zsírral kikent tepsibe. Az üregébe is tegyünk narancskarikát, néhány gerezd fokhagymát és két ág rozmaringot.
A kacsa mellé tegyük a maradék narancskarikákat, a fokhagymagerezdeket, a rozmaringot, öntsünk alá kevés vizet, és fedjük le fóliával. Előmelegített sütőben, 170 fokon süssük két és fél, három órán keresztül. Locsolgassuk közben a húst a szaftjával. A végén vegyük le róla a fóliát, és pirítsuk meg. Akkor jó, ha a kacsa húsa puha, a bőre szép piros.
Author: Bora Ildikó
Bora Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Eddigi életpályám során jó néhány foglalkozást űztem, voltam tanár, ügyintéző, ifjúkoromban operaénekesnek készültem, de az írásban találtam meg igazán önmagam. Minden egyes fázisát élvezem, az alapötlet megszületésétől kezdve a kézirat nyomdakészre formálásáig. Szeretek csukott szemmel révedezni, sosem látott világokban jönni-menni. A történeteimben az lehetek, aki nem vagyok, és a történeteim által lehetek az, aki valóban vagyok. Gyermekkoromtól kezdve gazdag fantáziavilágról tettem tanúbizonyságot, az édesanyámtól hallott meséket továbbgondolva újabb és újabb történeteket találtam ki. Diákéveimben versekkel próbálkoztam, később felfedeztem, hogy a prózában is otthon érzem magam. Eleinte rövidebb humoros történeteket írtam, majd 2017-ben, az Aba Könyvkiadó gondozásában megjelent A rettegés piramisa című regényem, ami egy Egyiptomban játszódó, kalandokkal és szerelmi szállal fűszerezett bűnügyi história. Gyermekkoromban öt évet töltöttem Kairóban a családommal együtt, így a könyvben szereplő helyszíneket volt alkalmam a valóságban is megismerni. Rövidebb prózai műveim témáját egy-egy érzésből, hangulatból, színekből, illatokból merítem. Jártamban-keltemben figyelem az embereket, mozdulataikat, hanglejtésüket, és máris körvonalazódik a fejemben egy újabb novella szereplője. 2021 őszén csatlakoztam az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez, ez év novemberében jelent meg egy novellám (Lelki szemetes) az Irodalmi Rádió Szegény az ördög, mert nincsen neki lelke c. kötetében. Ettől kezdve az Irodalmi Rádió szinte valamennyi antológiájában olvashatók...
