A Mikulás létezik

Emma szemöldökráncolva figyelte a sűrű hópelyheket. Alig harminccal haladt csak az úton, mert nem szeretett volna megcsúszni, és egy árokban kikötni.

Ha az a pityergő kisfiú nincs az áruházban, aki az anyukáját kereste, akkor ő is időben el tudott volna indulni a munkahelyéről, elkerülve a vihart – gondolta.

A gyerek elmondása alapján azért keveredett el a szülei mellől, mert az áruházi Mikulást kereste.  Emma annyira mérges volt emiatt, hogy a fiú szemébe vágta, a Télapó csak mese.

– Ez nem igaz, te tévedsz! – sírta el magát a gyerek, majd csokis kezével törölgetni kezdte a könnyeit.

Emmát nem érdekelte a dacos hangnem. Az áruház igazgatójaként, csak azt találta fontosnak, hogy előkerüljenek a gyerek szülei. A kisfiú anyukáját végül a biztonsági őr találta meg fél órás keresés után.

Emma most a viharban araszolt hazafelé. Norvégiában a havazások eléggé kitartóak voltak, így tudta, esély sincs arra, hogy alábbhagyjon. Útközben a táblákat figyelte, nehogy elvétse az irányt. Az egyiken az állt: Kérem figyeljen a Mikulásra!

Bárhol máshol a világon különösnek tűnhetett volna egy ilyen figyelmeztetés, de Drobak városának a környékén nem. A helyiek úgy tartották, az igazi Mikulás innen származik.

Emma kislányként még nagyon is hitt a Télapóban. Kitartóan írt neki, és látogatott el a szüleivel minden évben a híres Mikulás házba.

A nyolcadik karácsonyán azonban elmaradt a találkozás Télapóval. Azon év decemberében autóbaleset érte a szüleit. Éppen hazafelé tartottak a bevásárlásból, amikor az autójuk megcsúszott, és egyenesen egy kamion elé sodródott. Emma akkor úgy érezte, ha igazán létezne a Mikulás, nem engedte volna, hogy a szülei meghaljanak.

A tábla láttán összeszorult a szíve. Bekapcsolta a rádiót, remélte elterelődnek a gondolatai. Ironikus módon a Let it snow szólt, amit akaratlanul is dúdolni kezdett. Éppen a refrénhez ért, mikor az autó egy nagyot durrant.

Már csak ez hiányzott. Egy durrdefekt. Neki pedig nincs pótkereke, mert elhasználta fél éve és azóta sem pótolta. Itt fog megfagyni az útszélen! Idegesen a mobilja után kezdett kotorászni a táskájában, bár tudta, értelmetlenül teszi, hiszen ezen az útszakaszon nincs térerő.

– Mi a csudát csináljak? – kiáltotta a rajta eluralkodó pániktól.

Keze dühében a kormányt csapkodta. A helyzet teljesen kilátástalannak tűnt. Ilyen havazásban biztos nem vezet senki, így még egy autót sem fog tudni leinteni. Hosszú percekig csak ült maga elé meredve, mire újra egyenletes lett a szívverése. Beindította az autómotort, legalább addig fűtsön, amíg a benzin kitart. Összekötött barna haját kiengedte és hagyta a vállára omlani, hogy melegítse. Hátradőlt és várt, bár fogalma sem volt mire.

Több mint egy órája lehetett ott az út szélén, amikor fényeket vett észre. Mögötte egy zöld furgon állt meg, és szállt ki belőle egy pocakos szakállas alak.

– Segíthetek hölgyem? – kérdezte az ablakon bekopogva.

Emma hálásan nyitott ajtót, és megmutatta a lyukas kereket.

– Ha gondolja, elvihetem. Holnap meg majd hív valakit, aki elvontatja autóját.

Emmának normális körülmények között esze ágában sem lett volna, beszállni egy idegen mellé. Most azonban nem volt abban a helyzetben, hogy visszautasítsa.

– Igen, azt megköszönném! A Nordre Ellen lakom – hálálkodott, és beszállt a furgonba.

Az első tíz percben némán ültek egymás mellett. Emmát nem zavarta a csönd. Szeme lopva a férfit figyelte. Az idegen síruhát viselt, ami Norvégiában nem volt meglepő. Itt még a munkahelyre is síruhában jártak télen a hideg miatt. A piros színválasztást azonban igazán viccesnek találta így decemberben. Emma hirtelen elmosolyodott, amitől zavarba is jött.

– Látom már jobb a kedve – mondta az idegen.

– Én csak – hebegett Emma a torkát megköszörülve. – Maga pont úgy néz ki, mint a Mikulás. Még a szakálla is igazi. Mintha csak egy Hallmark filmből lépett volna elő.

A férfi arca felderült a megjegyzés hallatán.

– Talán mert az is vagyok!

Emma kissé szórakozottnak találta az öreget, de nem bánta. Még egy magát Mikulásnak képzelő ember mellett is jobb volt ülni, mint kint a hidegben.

– Amúgy, Emma vagyok – mutatkozott be.

– Igen, tudom. Találkoztunk még kislány korodban.

Emma hirtelen tanakodni kezdett. Ismerős volt számára az arca, de nem tudta hová tenni.

– Nem emlékszel rám ugye? – kérdezte a férfi mosolygós szemekkel.

– Sajnos nem – vallotta be Emma elpirulva.

– Ben vagyok. Én voltam a Mikulás a Drobak-i télapó házban. A szüleiddel minden évben meglátogattatok.

Emma arcán hirtelen felismerés gyúlt.

– Maga volt ott a Télapó?

– Ezt mondtam az előbb – kacsintott a férfi.

– Kislány korom óta nem jártam abban a házban. A szüleim halála óta.

– Hallottam mi történt velük. Fogadd szívből jövő részvétemet!

A hangja együttérzésről árulkodott.

– Köszönöm! – felelte Emma. – Még mindig Ön tölti be Télapó szerepét?

– Már más ül abban a székben. A szüleid halálát követően még két évig én öltöttem magamra a Télapó ruhát, aztán többé már nem.

– Miért hagyta abba? – faggatózott Emma.

Úgy emlékezett rá, hogy a férfi tényleg élvezte azt a munkát. Gyerekként legalább is elhitte, hogy az igazi Mikulással találkozott.

– Tudod, az élet néha mást ír meg nekünk, mint amit szeretnénk – felelte Ben.

– Ez igaz – sóhajtott Emma egyetértően.

A rejtély tehát megoldódott. Már tudta ki a megmentője.

– Miért nem jöttél el többet hozzám? – kérdezte Ben.

Emma kedvetlenül megrándította a vállát, de nem felelt.

– De azért tízévesen írtál egy levelet a Mikulásnak.

– Igen, így volt. Be is dobtam a Drobak-i Télapó ház postaládájába. Az hiszem, az volt az utolsó próbálkozásom, hogy higgyek a Mikulásban. Butaság volt. Hihetetlen, hogy emlékszik rá.

– Nagyon meghatottak a soraid – nézett rá a férfi őszintén.

Emma szeme hirtelen fátyolos lett a feltörő könnyektől. A levelet egy rosszul sikerült iskolai nap után írta. Az osztálytársai kicsúfolták, mert fogszabályzója lett. Annyira vágyott akkor a szülei ölelésére, hogy arra kérte a Télapót, hozza vissza őket.

– Azóta is magamnál tartom a leveled – vallotta be Ben, és megmutatta a gyűrött borítékot.

Emma meglepetten vette kézbe a megsárgult papírt.

– Tudod a múltat nem lehet megváltoztatni – jegyezte meg a férfi. – De adok egy jó tanácsot. Írj a szüleidnek is egy levelet! Mondd el benne, mennyire hiányoznak!

– Mi értelme lenne? Úgysem kapnák meg soha – hajtotta le a fejét Emma szomorúan.

– Azért csak próbáld meg! Hidd el jobban fogod érezni magad utána! – javasolta Ben.

Emma nem értette miért, de fontolóra vette az ötletet.

– Meg is érkeztünk – mondta a férfi, és leparkolt Emma háza előtt. – Látom a villany ég. Valaki már nagyon várhat téged.

– A nagymamám.  Biztos halálra aggódja magát. Köszönöm a fuvart!

– Nincs mit, szívesen tettem. Te voltál az egyik kedvenc látogatóm a Mikulás házban. Csak ne híreszteld, nehogy a többi gyerek féltékeny legyen!

– Nem fogom! – kuncogta el magát Emma.

– Akkor hát a viszontlátásra!

A zöld furgon hamar eltűnt a hóviharban. Emma még állt ott pár percig, mielőtt belépett a házba. Ida nagymama pongyolában fogadta őt az ajtó előtt.

–Végre hazaértél! Már attól féltem, hogy valami bajod esett.

– Sajnálom nagyi! Gyere, ne ácsorogj itt, még megfázol nekem!

Emma beterelte őt a szobába, és elmesélte miért késett, meg a defektet is.

– Még jó, hogy nem esett baja az én kisunokámnak! – hálálkodott a nagyi, keresztet vetve.

– Hát volt egy megmentőm – kacsintott Emma.

– Ben, a Télapó. Tudod a Drobak-i házból.

Ida nagymama arca falfehér lett. Mintha hirtelen szellemet látott volna.

– Az lehetetlen kicsikém. Ben két évre rá, hogy a szüleid eltávoztak, követte őket.

Emma úgy gondolta a nagymama téved. Biztosan összekeveri valakivel.

– Nem nagyi. Szerintem rosszul emlékszel.

– Ne gondold, hogy mert 85 leszek, rossz a memóriám! Még az újságok is írtak róla. Eltűnt a hegyekben, mikor túrázni indult. Soha nem találták meg.

Ida nagyi, aki meglepően jól elboldogult az interneten, meg is kereste az archivált cikket. Emma szeme végig futotta a sorokat:

Benjamin Nicholas Clausen

2005 december 13-án eltűnt a Drobak-i hegyekben.

Zöld furgonját a 15-ös főút mellett találták meg.

A férfiről egy fényképet is talált. Emma felismerte az arcot, akivel az este folyamán beszélgetett. A helyzet teljesen abszurdnak tűnt. Elővette a zsebéből a borítékot, amit Ben adott neki.

– Ezt tőle kaptam! – mutatta Emma a gyűrött papírt.

A levél volt az utolsó szalmaszál, hogy nem őrült meg. Az lehetetlen, hogy képzelte az egészet.

– Nem tudom, hogy hol szerezted ezt lányom, de olvasd el a dátumot rajta!

Emmának kislányként szokása volt mindenre dátumot írni, így a levélen is állt egy.

2005 december 20. Egy héttel Ben eltűnése után írta. Az agya sebesen pörgött. A férfi ezt a levelet nem kaphatta meg soha. Életében legalább is biztosan nem.

Ida nagyi a távolba meredt, régi emlékeket felidézve.

– Tudod Drobak-ban mindig is szokás volt hinni, hogy a Mikulás egy létező alak. Ben pedig tökéletesen megszemélyesítette őt. Mindig tudta, mit szeretnének a gyerekek, még azelőtt, hogy hangosan kimondták volna. A felnőtteknek is sokszor felnyitotta a szemüket a leghőbb álmukra. Mikor eltűnt, sokan azt pusmogták, visszatért oda, ahol a szent szellemek élnek.

– Nézd, nagyi! Itt áll a teljes neve. Benjamin Nicholas Clausen! – olvasta fel hangosan, miközben keze a mellette lévő székhez nyúlt.

Úgy érezte, le kell ülnie. Teljesen beleszédült a gondolatba, ami átjárta a fejét. A régi történetekben Nicholas Claus-ként írnak a Télapóról.

– Tudom, hogy ésszerűtlennek hangzik és talán megőrültem, de mi van akkor, ha tényleg Ben az igazi Mikulás? – kérdezte Emma.

Ida nagyi ráncai kisimultak, ahogy arca mosolyra fordult.

– Akkor büszke lehetsz rá, hogy találkoztál az igazi Télapóval!

Emma szívét hirtelen melegség töltötte el.

– A Mikulás létezik! – jelentette ki olyan komolyan, hogy maga is meglepődött.

Hiába volt fáradt az este történtek után, ha akart sem tudott volna elaludni. Helyette leült az íróasztal mögé, és elkezdett levelet írni a szüleinek. Tudta, bárhol is vannak, a Télapó majd gondoskodik róla, hogy megkapják az üzenetét.

Földi Kinga
Author: Földi Kinga

Sziasztok! Földi Kingának hívnak. 1984-ben születtem Zalaegerszegen. Amint megtanultam az ABC összes betűjét már papírt és ceruzát ragadtam, így elmondhatom, hogy első mesémet hétévesen írtam. S bár kislány koromat végig kísérte az írás, felnőttként távol sodrottam ettől a pályától. A meséim akkor kerültek újból előtérbe, amikor megszülettek a gyerekeim. A fiam és a lányom szívesen hallgatták őket lefekvés előtt. 2021-ben egy régebbi történetemet azzal a céllal kerestem elő, hogy kijavítsam és felolvassam nekik. Ekkor azonban a számítógépemen véletlenszerűen megjelent az Aranymosás Írástudó Íróiskola, Meseíró kurzusa. Jelnek vettem, így a javított írás végül felvételi anyag lett. A kurzus elvégzése óta több történetet írtam, amik sikeresen szerepeltek pályázatokon. 2023 őszétől két antológiában is lehet találkozni az írásaimmal. A karácsonyi történetek mindig is közel álltak a szívemhez, így nagyon boldog vagyok, hogy A tél ölelésében az én történetem is megjelenést kapott. Jövőbeli terveim közé tartozik egy saját mesekönyv megjelentetése, és egy meseterapeuta képzés elvégzése.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »