Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Nélküled árva vagyok, Helyem e világon nem találom. Melletted nyugalomra lelnék, Lábaidnál heverve megpihennék. Égő ajkam kínzó szomját, Mézízű ajkad hűsén oltván, Másra már nem is
Béke és csend övezi a tájat, s talán így karácsony felé nincs is nagyobb ajándék, mint mikor az égből hulló fehérség egy végtelen takaróként borít
Pajzsod Eléd állok, búj mögém, Hogy testem pajzsod legyen, Hátha inkább köt belém, Gyalázzon, küzdjön velem! Verjen, üssön, rajta hát! Másik orcám is
Egy elvetemült gondolattól vezérelve hajnalban indultunk útnak. Jó meleg autónkban hol énekelve, hol viccelődve haladunk a jégtől fagyos úton. Mindig tréfás JPS-em borsot törve az
Reggeli csend Ma minden olyan hallgatag, mintha nem kelt volna fel a Nap. Alig jár ember a városon, madár se szól az ágakon. Mintha nem
Én mindig várlak Akkor is, hogyha nem akarlak, mert zárva már minden ablak, állok némán az éjszakában, és reszketek láthatatlan lázban. Akkor is, ha többé
