(A „Szökés a felhők fölé” c. könyvből a Magyar Feltalálók sorozat részeként
a Líra könyvesbolt hálózatában kedvezménnyel vehető meg!)
Pont száz évvel ezelőtt történt. Szinte a semmiből pottyant elé az ötlet! Az a nagy doboz, a sok zsinór már régóta zavarta az embereket. Tivadar először a drótot tökéletesítette. Vékony lett, erős, vízálló és gördülékeny. Egy kábeldobra felfért vagy 500 méter is, így Mari néni – a főbérlő – egészen a közértig el tudott jutni anélkül, hogy levette volna fülétől a készüléket. De amikor a konflisok lovai belebotlottak az utcákon tekergő zsinórhálózatba, mindig megszakadt a vonal. Hogy ne legyen baleset, Tivadar gondolt egy merészet és az egészet egy gombolyaggá tekerte fel. Leütött néhány cölöpöt a lakása köré, majd a drótot ráhurkolva kerítést készíttetett belőle. Mari nénit, a főbérlőt ez nagyon zavarta. Rettentő mérges lett! Mit szépítsem, bizony dühében páros lábbal ráugrott a kagylóra és darabokra törte. Innentől már ő sem beszélgethetett távoli barátnőjével.
Ez a váratlan mozzanat is remek ötletet adott Tivadarnak, aki már régóta kísérletezett egy lapos, zsinór nélküli készülékkel. Így hát az élet elé tárta a nagy lehetőséget. Olyan szerkezetet kellett alkotnia, ami hordozható! Ami mindenhol vele lehet és a bizalmasa, szinte már a barátja is egyben!
Akár egy hűséges kiskutya.
Álmai tervét el is nevezte kutyunak. Tivadar éjjel-nappal a kutyut alakítgatta. Már az egyetemre sem járt be. Minden idejét a hírmondó, hírközlő, hordozható telefon elkészítése kötötte le. Saját haját is levágatta a szomszédos Sámson fodrászatban, hogy nagy, kerek fejét szégyellve, még az utcára se merjen kimenni. Egyedül az iskolai barátját, Edisont kérte meg, hogy vigyen fel neki étket és hozza el az aznapi angol nyelvlecke feladatait is.
Így is történt. Tivadar ragyogóan haladt, a kutyu egyre laposabb lett és egyre értelmesebb. Csak az alkotói pénzmag fogyott el igen gyorsan. Tivadar ekkor ismét Edison-Eddit kérte meg, hogy ugyan, szerezzen már neki egy önzetlen mecénást, aki őt is támogatni tudja.
Megjelent a színen Röné Burzsoá, a francia mágnás. A pénzes férfinek igen megtetszett a laptofon ötlete, csakhogy francia ember lévén épp a kutyu nevét nem tudta szépen kiejteni. Mindig csak „kütyü”-t emlegetett.
-Legyen hát így! – mondta az alkotó és még nagyobb energiával fejlesztgette kütyü képességeit.
Először is lehetett vele telefonálni, ami egy telefonnál nem egy utolsó szempont. Viszont furcsán nézett ki a téglalapra szerkesztett kerek tárcsa. Némi zsenialitás és pár deciliter szellemfrissítő után Tivadar megalkotta a nyomógombokat. Ettől kezdve kütyü már szép lett. Szinte kívánatos! És nem harapott meg senkit! Második újításaként a szerkezet mutatta az időt és még ébresztett is. Viszont nem oldotta meg Tivadar vizsgafeladatait, ezért ismét felkereste Röné Burzsoát egy nagyobb összeget remélve.
És – mint a mesékben, – így is történt.
Kütyü lassan számolni is tudott, majd a fotógép agyát beleültetve képeket tárolt és hetek múlva már filmeket továbbított ikertestének, Androidnak. Hihetetlen fejlődés vette kezdetét. Ezrével készültek az újnál is újabb telefonok és csak úgy dőlt a pénz a vállalkozásba, amikor Tivadar ebbe a nagyüzembe belefáradt. A fejlesztés érdekelte, nem a bevétel. Ekkor Burzsoá megvette tőle a terjesztési jogokat. Hamarosan megalakította az első laptofon gyárat. Innen akár vége is lehetne ennek a történetnek, de nem!
Tivadar fegyvereket vásárolt, hogy megvédhesse szellemi gyermekét. Puskáit lakása minden bejáratánál letámasztotta, hogy kéznél legyenek. Egészen beleszerelmesedett a saját kütyüjébe és addig fejlesztette, mígnem képzelete összes vágyát megvalósította benne. A készülék zenélt, rádióként is működött, önmagától megkereste a többi telefont, sőt, mind a százezernek megjegyezte a számát és üzenetet küldött nekik, ha gazdája úgy kívánta. Lassacskán értelmes készülékké serdült alkotója keze alatt.
Azután eljött egy igen furcsa pillanat. Egyszer Tivadar egy nagy rét közepére ért a kütyüvel és épp írt bele valamit, amikor fergeteges zivatar kerekedett és egy óriási villám belecsapott a készülékbe. Mire Tivadar magához tért, valami megváltozott. Kütyünek igényei lettek.
Kiírta a képernyőjére, hogy múzeumba menne. Tivadar arra gondolt, hogy valami tönkrement a gépben és megpróbálta megjavítani. Szét is szedte, de csak egy darabig sikerült. Mert tovább nem jutott. Kütyü belsejében volt egy összeolvadt darab, amely ellenállt minden emberi erőfeszítésnek. Tanítani, programozni még tudta, viszont a mélyére hatolni már nem.
Teltek az évek. Tivadar rájött, hogy kütyü víz, ütés, mágnes és hőálló, valamint önfejlesztő. Ha begépelte a gépezet üzenetébe, hogy délben ebéd Eddivel, kütyü magától csörgött, majd kiírta, hogy „öltöny ajánlott, pénztárcát ne feledd!”
Közben a világ rohant tovább. Újabb robbantások pusztították az életet, és a bombázások után sok beteg gyermek született. Őket fényképezte Tivadar, amikor furcsa érzése támadt. Kütyü, mintha húzta volna az egyik kicsi sérült felé. Önkéntelenül közelebb lépett, majd a telefont a gyermek kezéhez érintette. Jóval később, az újságban olvasta, hogy váratlan gyógyulások jelentkeztek egy kórházban a gyerekeknél. Oka egyelőre ismeretlen. Tivadart ekkor egy érdekes gondolat szállta meg. Szerkezetét egyre jobban óvta a külvilág behatásaitól. Ismeretlenek követték a nyomát, hogy merre jár, kivel beszél, kinek telefonál. Tivadar végül gyanakodni kezdett.
Újabb értékes évek teltek el, mialatt kütyüt tovább fejlesztette, tesztelte.
Ezalatt feltalálták az internetet. Amikor nevelő atyja távol volt otthonától, Kütyü egyedül ment fel a világhálóra és tudásra szomjasan töltötte magába a sok-sok új információt. Tivadar azt vette észre, hogy telefonját már nem kell töltőre tennie. Sohasem merül le! Mintha a gravitációs erőből nyerne ismeretlen módon energiát. Próbálta megérteni, mi is történik velük és úgy döntött, hogy innentől kezdve kütyüt magával viszi mindenhová. Végre elmentek a várva várt múzeumba, ahol az egyik vitrin előtt komoly meglepetés érte.
-Nagymama! – írta ki a szót kütyü, amikor egy régi, tárcsás készüléket látott az üvegbúra mögött.
Tivadar gondolt egyet, összecsomagolt és elutazott Spanyolországba. Meleg volt, csizmát nem vitt magával. Különben is szorította. Egy hét utazásra gondolva kütyüjével végigjárta a hegyeket, völgyeket. Emberi arcokat, szőlőt, faleveleket fényképezett, majd az óceánt a delfinekkel. Ahogy telt-múlt az idő, elrepült az egy hét, de Tivadar még nem tudott hazaindulni. Húzta a zsebe, zsebében a keze, kezében a kütyüje – a delfinek felé! Napokig ült a parton, nézte a hullámokat és érezte a kiváncsian meg-megmoccanó telefonját. Az egyik este a parton kütyü hirtelen füttyögni kezdett, mire a delfinek nevető arccal hozzájuk úsztak.
Tivadar megdöbbent. Emlékeit felidézve hirtelen látomása lett. Betegeket keresett fel és megmutatta őket kütyünek.
Kütyü a zene nyelvén szólalt meg. Bachot játszott, nyugalmat árasztott. Alig lehetett zsebre tenni. És bizony, az újságok megint írtak valami ismeretlen gyógyulásról, miközben a külvilágban újra háborúk törték meg az alkotói csendet. Tankok öltek, no meg a szépségipari dezodorok is gyilkolászták a légréteget valahol távol, de nem Afrikában. A Föld nevű bolygó harmadik felén pedig közös űrutazást terveztek a béke nevében a távoli Oktoginisz nyolc bolygója felé, melyek lapos nyolcas alakzatban keringtek az örökkévalóság jeleiként.
-Üzenetet fogtunk! – harsogták lelkesen a katonai vezetők és megépítették a legmodernebb fegyverekkel teletömött űrrakétát a nemzetközi stábnak, profi számítógépes szakembereket verbuválva az indító központ munkatársai közé.
Ki tudja miként, talán Röné Burzsoá őszinte szavára, de az elhárítás tisztjei felkeresték Tivadart, hogy hallottak egy kütyüről, ami kis helyen elférő, nagy tudású és az egyetlen szupermodell a hordozható telefonok között a világon. Többet tud a kompútereknél és újszerű megoldási javaslatai is vannak. Tivadar kénytelen-kelletlen, de átadta tanult kütyüjét az űrkutatás embereinek azzal, hogy az utolsó földi állomásig hagy kísérje el kedvencét és nagyon várja, hogy mindannyian épségben hazatérjenek. Megígérte, hogy segíteni fog az adatok elemzésénél.
A program elkészült. Az űrhajót feltöltötték emberekkel, fegyverekkel, műszerekkel és szülőjével együtt elvitték kütyüt is, terrabilliónyi memóriájával.
A kilövés tökéletesen sikerült és szinte repültek a napok.
Kütyüt az űrhajó ablakába tapasztották a többi kamera mellé. Majd eljött a nap, amikor a fékező ernyők is szerepet kaptak; megérkeztek az Oktoginisz legfényesebb, kék bolygójára, a Písz-re. Míg a legénység a fegyverekkel bajlódott és a jármű helyzetét stabilizálta, kütyü valahogyan a kijárathoz csúszott.
A földi irányító központban nagy volt az izgalom és a hangzavar. Csak Tivadar volt csendben. Az eléje tett monitort figyelte, hogy ő is lássa kütyüje minden rezdülését, a Földre küldött jeleit.
Ekkor a kék Písz bolygó közeli kráteréből előbukkant egy idegen jármű. A talaj felett, némán közeledett az űrhajóhoz, majd lebegve lefékezett előtte. Barátságos fények villództak körben és a kilépő két lény áttetszően zöldesnek tűnt az óriási fekete égbolt alatt. A földi emberek és az idegenek a két űrjármű közötti szikás terepen találkoztak. Az emberek szupertitkos műszerei nem működtek. Egyedül kütyü bírta az erős sugárzást és a különleges píszi levegőt. Az idegenek négy nyitott tenyérrel közeledtek és megálltak az űrruhás emberek előtt. A földiek egyik kezében fegyver volt, a másikban kütyüt tartották. Először rádió jelekkel, majd fény-morzéval próbáltak kapcsolatot teremteni. Ekkor kütyü, – mintha gondolkodni tudna, – delfinfüttyöket hallatott. A bolygólakók meglepetten nézték és kisvártatva ugyanígy válaszoltak. A háttérben a többi földi kutató mintákat vett a talajból és fagyott vizet, titánt, ritkaföldfémeket találtak óriási mennyiségben.
A központi irányításhoz megérkeztek a találkozás felvételei. Utasítást küldtek az űrhajósoknak: kérdezzék ki a lényeket, hogy a Písz egész tömege ezekből az anyagokból áll? Hányan élnek a bolygón, milyenek a fegyvereik? Ha nem válaszolnak, mindkét idegent tegyék be az űrhajóba és hozzák haza. Ha kell, erővel!
Kütyü eközben képeket mutatott az idegeneknek. Gyerekek mosolyát, felnőtt arcokat, gyümölcsöket, fákat, hegyek csúcsait, majd vizeket, tengert, delfineket, közben Bach zenéjét játszotta. De kütyü végig figyelt és meghallotta a földi utasításokat. És amit az irányítás nem látott; kütyü egyszerre megváltozott. Háborút, betegségeket, pusztuló állatokat mutatott képernyőjén a píszi lényeknek és közben füttyögött. A két idegen egy pillanatra összenézett, majd választ füttyögtek kütyünek.
-Mit mondtak, mit tudnak? – kérdezték tőle az űrhajó fegyveresei.
Kütyü válaszul kiírta a képernyőjére: nem tudnak beszélni! Egyszerű lények! Nem értenek minket. Ők is csak látogatók itt, ezen a bolygón.
Ebben a pillanatban a písziek áttetszővé, majd láthatatlanná váltak a járművükkel együtt. Míg a fegyveres kutatók mérgelődtek, kütyü csendben füttyögött és hallgatott még valamit.
-Nézzétek meg gyorsan, mi van a kijelzőjén! – kiabálták a Földről.
De kütyü kijelzője üres volt már. Hazatérve egyetlen használható adatot sem találtak a földi tudósok kütyü memóriájában.
-Vigye innen! – mondták Tivadarnak. Biztosan tönkrement a sugárzásban.
Tivadar hazatért. Kütyüt megtisztította, majd hanyatt feküdt a kanapén és a falat nézve elgondolkodott, amikor halk füttyögést hallott, majd csodálatos, kozmikus zenét. Kütyü képeket vetített elé egy távoli, békés világról, ahol a písziek együtt élnek a fákkal, az állatokkal, a delfinekkel.
Tivadar megremegett. Furcsa érzés járta át. Elgondolkodva, szeretettel mondta:
-Okos kütyü vagy!
Közben megérintette a készüléket, amely egy pillanatra a tenyerébe simulva fénylő gömbbé változott. És ekkor a laptofon életében először megszólalt:
-Okos kutyu!
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole