Charlie csöppet búslakodva indult vissza a bázisra, miután hat órakor befejezte a porszívózást a Pierre családnál. Ahelyett, hogy beparkolt volna feltölteni magát a dokkjába, sietve felkereste a rendszergazdát. Nem akart sorban állni.
„Charlie!” nyitott ajtót meglepetten a férfi. „A töltőállomáson kellene lenned. Mi a gond?”
„Tisztelettel kérném az áthelyezésemet!”
Anélkül, hogy beinvitálták volna a műhelybe, Charlie kikerülte és elhelyezkedett az egyik odakészített sámli tetején.
„Miért kérnél ilyet?” érdeklődte a rendszergazda. Fáradtan lehuppant az üres székre. „Túl sok a porcica?”
A méregzöld overálja olajos volt. Charlie szörnyen nagy vágyat érzett, hogy megtisztítsa.
„Soha nem túl sok nekem a porcica, Frank, pusztán a körülmények nem teszik lehetővé a jó munkámat. Nem érzem ott jól magam.”
Frank gondterhelten ráncolta a koszos homlokát. „És miért nem érzed ott jól magad?”
„Hol is kezdjem,” sóhajtotta Charlie, majd belevágott a lelkizésbe. „Csak két hete rendeltek ki a Pierre rezidenciára, de már általánosságban tudom közölni: a család megnehezíti a munkámat. Minden nap délután négy és hat között szoktam porszívózni a nappaliban. Tegnap Mr. Pierre korábban hazaért. Tizenhat óra negyvenhat perckor leült a fehér, L alakú bőrkanapéra. Én akkor jártam ott, és tisztelettel kértem, emelje fel a lábát a földről. Közölte, kerüljem ki. Kikerültem. Hatkor befejeztem a munkát és távozni készültem. Mr. Pierre az ajtóban nekem állt, és megszidott. Véleménye szerint nem végeztem jó munkát a nappaliban, mert kihagytam egy foltot. Tisztelettel tájékoztattam, ő kérte, hogy kerüljem ki. Erre rám parancsolt, hogy takarítsam fel. Én tisztelttel jeleztem, lejárt a munkaidőm, majd holnap. Mr. Pierre erre belém rúgott.” Charlie az érzékelőivel letörölte a nem létező könnyét. „A mai nap háromkor felmostam a konyhában. Kitettem egy hologramot vigyázz csúszik, ne lépj rá! felirattal. Mrs. Pierre figyelmen kívül hagyta. A piszkos, utcai cipőjével összejárkálta a frissen felmosott csempét, mert kávét akart magának csinálni. Arra utasított, mossak föl megint. Felmostam megint. Kitettem még egy nagyobb vigyázz csúszik, ne lépj rá! feliratú hologramot. A kis Pierre arra futkorászott, menekült a dada elől, aki meg akarta fürdetni. A konyhában megcsúszott az ismét frissen felmosott csempén, és elesett. Beverte a fejét a konyhaszekrénybe. Sírt. Mrs. Pierre meghallotta, felkapta a zokogó kis Pierre-t – újra összemocskolva a koszos, utcai cipőjével a csempét – és vigasztalni kezdte, miközben belém rúgott. Kiabált velem, engem hibáztatott a történtekért. Azt mondta, semmire nem vagyok jó.” Charlie könnyek nélkül pityeregni kezdett.
Frank kényelmetlenül mocorgott a székében. Előrenyújt és megpaskolta a takarítórobot feje búbjának gondolt felső lemezét.
„Jól van,” pátyolgatta a rendszergazda „nyugodj meg, Charlie! Tudod, hogy te vagy a legjobb takarító. Senkinek nem jobb a szívóereje a tiédnél. És ráadásul, te még felmosni is tudsz, anélkül, hogy bárkinek a segítségére szükséged lenne a súrolófejek cserélésekor. A szintek és a szőnyegek pedig sosem fognak ki rajtad. Különleges vagy. Ezért is kerültél a Pierre családhoz. Ezért is akartak téged.”
„De bántanak,” szipogta Charlie. „Tisztelettel kérném az áthelyezésemet!”
„Ismered a programod: végig szolgálnod kell a családodat! Tartsd ezt be!”
Charlie bólogatott.
„Jól van, most már menj! Töltsd fel magad!” Frank felbontott magának egy sört. „És hívd be a következőt!” sóhajtotta fásultan.
Charlie azonban a kijáratnál megpördült. „Ne haragudj, Frank, de nem bírom megállni! Megengeded?”
„Ha ez boldoggá tesz!”
A takarítórobot visszalebegett hozzá, az ölébe mászott és patyolattisztává varázsolta az olajos, méregzöld overálját.
Charlie ezután elhagyta a rendszergazda műhelyét, helyet engedve a következő Charlie-k traumáinak a feldolgozására.
C
Charlie töltése másnap reggel hét óra ötven perckor befejeződött. Kilépett a dokkjából, és öt verziójával együtt távozott a bázisról. Szabályosan egymás mögött haladtak a Heaven Street járdáján, nem keltve feltűnést, sem zavart a munkába igyekvő autók és gyalogosok között. Egyesével váltak le a maguk kúriájánál és kezdték meg pontosan nyolc órakor a takarítást.
Mr. és Mrs. Pierre már nem voltak otthon, a kis Pierre-t is elvitte a dadus az oviba. Charlie így nyugodtan és boldogan tudott takarítani.
A négy hálóval kezdte, majd a négy fürdővel és két külön WC-vel folytatta. Felporszívózott és felmosott. A folyosókat is. A kis Pierre szobája mindig kihívás volt, szokásosan azt hagyta a második emelet utolsó feladatának. Az ágya melletti szőnyeg megint vizeletes volt. Charlie tudta, hogy éjszakánkét bepisil és gyakran leesik az ágyról, ezért tisztelettel jelezte a dadusnak, aki továbbadta a szülőknek, viszont Mr. és Mrs. Pierre nem tartotta lényegesnek a dolgot. Charlie azon kívül, hogy kitakarította a szőnyeget, nem tudott már többet tenni.
Három órakor fejezte be a konyhát, akkortájt érkezett meg a dadus a kis Pierre-el. Lefektette délutáni szundira, majd nekiállt vacsorát főzni. Charlie-nak a dolgozószobával kellett volna foglalkoznia, de helyette a gyerekszobába ment. Felmászott az ágyra. A kis Pierre aludt. Charlie az egyik leghalkabb, legerősebb, legkifinomultabb szívócsővel rendelkező robotporszívó volt. Könnyedén szívta ki belőle a levegőt.
Mrs. Pierre négyre ért haza. Utasította a dadust, hogy fürdesse meg a kicsit, aztán mennyen haza. A dadus azonban nem tudta felébreszteni a takaróba bugyolált, mélyen szundikáló kis Pierre-t, ezért, hagyta, hadd aludjon és távozott.
Charlie ekkor a nappaliban félbehagyta a porszívózást. Elindult megkeresni Mrs. Pierre-t. A fürdőszobában talált rá, behunyt szemmel áztatta magát a kádban. A feje fölé lebegett és bekebelezte a száját. Mrs. Pierre eltorzult képpel próbált ordítani, igyekezett letépni magáról. Charlie rátapadt, és két perc alatt eltávolította a lég teremtette teret. Mrs. Pierre aszott teste a kád habos vízébe merült. Ezután a takarítórobot befejezte a porszívózást a nappaliban.
Már hat óra volt, Charlie munkaideje lejárt. Mr. Pierre viszont még mindig nem ért haza, ő pedig nem indulhatott még meg a bázisra, hiába írta elő a programja. Charlie csak várt, türelmesen várt a bejárati ajtónál.
Mr. Pierre fél nyolckor lépte át a küszöböt. Beleütközött Charlie-ba.
„Mit csinálsz te még itt?” méltatlankodott. Haja kusza, szája túlzottan piros volt. A sliccét elfelejtette felhúzni. „Takarodj vissza a helyedre!”
Charlie nem válaszolt, a szintjére emelkedett. Lassan felé fordította a szívófejét és a falhoz taszítva Mr. Pierre-ből is kiszippantotta az életet.
Elég későn ért vissza a bázisra. Ki kellett várnia a több méteres sort a rendszergazda műhelye előtt.
„Már megint, Charlie?” köszöntötte aztán Frank. Tekintete ködös volt az alkoholtól.
„Már megint, Frank. Azt tettem, amit mondtál: betartottam a programomat. Beszélhetünk akkor az áthelyezésemről?”
Author: Birinyi T. Rebeka
Birinyi T. Rebeka az Irodalmi Rádió szerzője. Életem huszonkét évének több mint a felét az irodalom utálásával töltöttem. Az olvasást unalmasnak, időpocsékolásnak tartottam. Egy épkézláb mondatot sem tudtam leírni. (┬┬﹏┬┬) Középiskolai irodalomtanárom nyitotta fel a szemem az irodalom szépsége felé. És rájöttem, jó dolog az olvasás. A képzelet miatt. Egy fehér papírt látunk csak, rajta fekete betűkkel írt szavakat, ami ránézésre jelentéktelen, unalmas, mégis a jelentésük miatt lesz egy történet, egy könyv. Szemmel nem látni csak pacákat, mégis minden érzékelhető a képzelet terében. Emiatt az érzés miatt írok. Mert, ha van egy magával ragadó story, a valóság és a képzelet határán élek, ez pedig az egyik legszabadabb az érzések között. ui: ha hét évvel ezelőtt szembetalálkoztam volna az utcán mostani énemmel, és leültünk volna kávézgatni, és ilyeneket mondott volna, hogy: “Imádni fogod a szavakat, a jelentésüket, ami miatt imádni fogsz olvasni. Író akarsz majd lenni.” Biztos egy szaftos nevetés alatt köptem volna rá a mogyorós cappuccinóm. (●’◡’●) blog: https://birinyitrebeka.blogspot.com/?zx=b1496d27a15e199