Csak a csend beszél…
Egyszer egy vers zenélt a szívemben,
most vándorbottal járkál, célba talál…vagy nem.
Könnyfacsaró sötétséget oszlatna a nap,
becézgetve , döngicsélve éleszti a tavat.
De haláltáncba fulladt minden jó szándék.
Fogyatkozik a fény, megmarta az árnyék!
Nem nézek fel a madarakra,
kavicsokkal szemez tekintetem.
Az angyaloknál nincs fogadóóra,
kérdéseim szívzsebembe rejtem.
De valahol messze,
szikrákat szóró tábortűz mögött
egy táltosdob protestál:
Ne engedd félredobni a kenyeret,
amit az embernek adtál!
Uram, tudok a környéken számtalan hegyet,
ahol elmondhatnád újra beszédedet,
s a nagyváros sincs messze, ahova bevonulhatnál.
Fanfárom nincs nekem, csak könyörgésem:
ne kérj leszállási engedélyt, és ne csak körözz fölöttünk,
nyitott az ajtó, fedd fel magad – közöttünk!
Balatonederics és Révfülöp között , 2024.02.15.
Author: Tajti József Zoltán
Tajti József Zoltán vagyok, 1966-ban születtem Zircen, Balatonedericsen élek. Budapesten az ELTE TFK-n diplomáztam 1994-ben. Általános iskolai magyar-történelem szakos tanár vagyok, Révfülöpön tanítok. Kb. egy éve kezdtem rendszeresebben írni, korábban iskolai lapokat szerkesztettem, a sümegi Marcal-parti újságban jelentek meg közéleti írásaim, 2000-ben az 1956-os Műegyetem Alapítvány Az utolsó lövés című válogatásában jelent meg Őszi kokárda című novellám. Utóbbi időkben verseket is írok, de inkább prózai irányultságú vagyok.
