Csak úgy az igazi, ha…
Biztos az volt a gond, hogy nem a szüleim tanítottak meg rá. Elvégre gyerekkorban sokat tanulunk a szülőktől. Közhelyesen hangzik, ugyanakkor általános érvényű, hogy egészen kis korunktól kezdve nevelnek minket, felkészítenek a nagybetűs, felnőtt életre.
Na jó, de mi történik akkor, ha valamit nem a szüleinktől tanulunk meg? Ha rábízzuk a dolgot saját, fiatalkori ítélőképességünkre? Ha hagyjuk, hogy gyermeki fantáziánk helyettesítse a szülői racionalitást, vagy hogy betömje annak hiányából adódó, időnként komoly kiterjedésűre táguló réseket?
Bár egyáltalán nem értek a pszichológiához, azt hiszem, hogy a mértékletesség felett a gyermeki fantázia könnyedén győzedelmeskedik. A mértékletességre sok esetben szüleink tanítanak meg minket, de – csakis szerény véleményem szerint – olyan szülő nincs, aki képes lenne a gyermeki fantázia határait akár csak közelítőleg is megbecsülni. Az a szülő pedig, aki azt állítja, hogy őt egy gyerek már nem képes meglepni, és ő aztán mindenre felkészült, az vagy egyáltalán nem készült fel mindenre, vagy pedig – bizony – téved. Ugyanakkor a gyermeki fantázián felül létezik a gyermeki értetlenség is, amikor a gyerek nem képes megérteni, mi a bánat akar lenni az a mértékletesség. És fantáziálni sem fantáziál róla.
A szüleim engem is mértékletességre neveltek, de így, sok év távlatából visszatekintve megállapítható, hogy a receptoraim nem mindig voltak bekapcsolva. Szerencsére a kisebbséget jelentette azon esetek halmaza, amikor nem jártak sikerrel, és mértékletességre való nevelésem kísérlete többnyire nyitott fülekre talált. Ugyanakkor férfiasan bevallom, hogy azok az esetek szóltak jóval nagyobbat, amikor a receptoraim nem vették az adást.
Nehéz a gyereket olyan dologgal kapcsolatban mértékletességre nevelni, amelynek esetében számára a mértékletesség hiánya teljesen logikusnak tűnik. Valószínű, hogyha bárki is megpróbálkozott volna azzal, hogy megértesse velem, nem azért árulnak valamit dobozban, hogy egy ültő helyemben tüntessem el annak tartalmát, kudarcot vallott volna. Ez az összefüggés annak idején nekem nem volt egyértelmű, még akkor sem, ha néha bizony saját fizikai határaim szóltak közbe. Úgy éljek, mindig becsülettel próbáltam meg egész doboz jégkrémeket egy ültő helyemben eltüntetni, térfogattól függetlenül. Azt sem értettem, hogyha a fagylaltosnál adott egy nagy fémtégely tele csokifagyival, akkor miért ne lehetne annak tartalmát az én tölcsérembe úgy, ahogy van, gombóconként belehalmozni. Ezért igyekeztem mindig addig pakoltatni, amíg még éppen le nem dőlt. Ezt a határt körülbelül hat gombócnál lehetett meghúzni. Logikailag viszont sikerült helyesen megítélnem azt az összefüggést, hogyha nagy adag fagyit veszek, könnyebben rávehetem az árust, szánjon meg dupla tölcsérrel. Mert ha valamit utáltam, az az volt, mikor a fagyi lassú, élvezetes elfogyasztása során megolvadt részt az erejét elveszítő tölcsér aljáról kellett nyalogatnom. Rosszabb esetben az olvadt csokifagyi egyenesen a ruhámra csöpögött. Dupla tölcsér, hosszabb élvezet.
Létezik olyan eset is, amikor szüleink mértékletességre nevelnek ugyan minket, de a gyermeki fantázia alábecsülése miatt rosszul határozzák meg a közeget vagy a helyszínt, ahol a mértékletességet gyakorolni kell. Márpedig szüleink nem állhatnak mindig ott mellettünk, hogy visszarángassanak minket a racionalitás talajára. Lehet, hogy szüleim, mértékletességre nevelésem folyamatában tévedtek akkor, mikor kisiskolás koromban nyaranta, egy-egy alkalommal rábíztak a Táncsics Mihály úti bölcsődében dolgozó nagymamámra. Nem azért, mert rossz lett volna ott lenni, hanem mert nem számoltak azzal, hogy a bölcsődés – és a szomszéd épületszárnyban elhelyezett óvodás – gyerekek társasága egy már bőven iskolás gyerek számára nem jelent nagy vonzerőt. Főleg úgy, hogy a bölcsődétől alig pár lépésre ott a gyerek egyik kedvenc fagyizója az Erzsébet-park kapujánál, a HÉV-megálló mellett. És a gyerek a kis zsebpénzének összegyűjtögetésével alaposan rá tud készülni azokra a napokra, amikor a nagymamánál helyezik el. És mivel a bölcsődés gyerekek számára feltalálták a délutáni csendes pihenőt, nem meglepő, hogy a már bőven iskolás gyerek úgy gondolta, nem lehet gond abból, ha nem a bölcsődében, hanem máshol van csendben.
A veszélyesebb kimenetelt magában hordozó esetek közé tartozik, amikor egynél több gyerek fantáziája is érintett valami igazán egyedinek a kieszelésében. Két fantázia ugyanis nem biztos, hogy csak megduplázza a lehetséges kimenetelek számát, és ha létezik is olyan, hogy a fantázia kétszerese, két gyerek fantáziája még azon felül is olyan szinergiákat hívhat életre, hogy egy meg egy aligha lesz csak kettő. És amint arra már utaltam, szerény véleményem szerint a gyermeki fantázia simán ráhajt arra, hogy betömje azokat a réseket, amelyeket a racionalitás hiánya okoz, ha adott dologgal kapcsolatban szüleink még nem neveltek minket mértékletességre. Akárhogy is nézzük, a szinergiahatásokkal együtt két fantázia sokkal tágabb réseket képes betömni, mint egy fantázia.
Sosem bántam meg, hogy szüleimtől nem tanultam meg mértékletesen fagyizni. Abszolút megbocsátható, sosem rónám fel nekik. Ami pedig a szinergiákat illeti, nekem és sülve-főve együtt lévő jó barátomnak gyerekkorunkban sokszor összeadódott a fantáziánk. Nem kell hozzá nagy tudomány, empirikusan is könnyen bizonyítható, hogy két elszabadult fantázia elszabadult mennyiségű fagyit eredményezhet.
Fagyizni pedig csak úgy az igazi, ha… végigjárjuk a város összes fagyizóját. Méghozzá egyetlen nap alatt. Ezt sütöttük ki összekuporgatott zsebpénzünk elköltésére. Még tisztán előttem van a kép, amikor néhai keresztapám – aki fiatalon távozott ebből a világból, és anyagi javakat tekintve kevés adatott meg neki az életben – megtámogatja a tervet, és onnantól már nem volt visszaút. Mert ha én kértem, nekem mindig adott a kevésből is.
És az igazi történet csak ezután következik. Aki áll, jól kapaszkodjon meg, aki pedig ül, keresse meg a széke karfáját. Mert bizony a java még csak most jön.
Vagy nem jön… Mert jöhetne egy hatalmas sztori arról, hogy mekkorát szórakoztunk, hogy csavarni lehetett a fagyit a ruhánkból, hogy félúton olyan rosszul lettünk, hogy ott helyben, valamelyik fagyizó mögött totál kidobtuk a taccsot, hogy addig-addig kóboroltunk, amíg késő este úgy kellett minket begyűjteni, vagy hogy az egész városon keresztül üldözött minket valaki, mert elkövettünk valami gonosz gyerekcsínyt fagyizás közben. Nem tettük. Vigyáztunk a ruhánkra, a fagyit jól bírtuk, betartottuk az előre eltervezett útvonalat, és annyira rossz gyerekek sem voltunk, hogy komiszkodásból csak úgy bárkit is magunkra haragítsunk. Mi csak elengedtük a gyermeki fantáziánkat, és megvalósítottunk egy hibbant ötletet, amiből életre szóló élmény lett, és nagyon, nagyon, nagyon sok év távlatából is minimum egy fél mosolyt csal az arcomra, mikor visszagondolok rá. E sorok írása közben aztán főleg.
Egyszerűen csak kimentünk az első helyre, az Erzsébet-parkhoz, a HÉV-megálló mellé, az volt mindkettőnk otthonától a legtávolabb. Akkor ezt nyilván még nem tudhattuk, az egyedüli helyre, ahol e sorok megszületésével egy időben még fagyizó áll. Mármint azok közül a helyek közül, ahol akkor jártunk. Most is vannak fagyizók a városban, jók is, kisváros lévén közel is azokhoz a helyekhez, ahol fagyiztunk, csak egy kivételével nem pont ugyanott. Elindultunk, bár arra már nem emlékszem, hogy négy vagy hat gombóccal indítottam a túrát. Valamelyik a kettő közül. Négy alá nem nagyon adtam akkor sem, amikor nagymamám nyári felügyelete alól kilógtam a bölcsődéből, és a Táncsics Mihály utcán végigsétálva meg sem álltam a park melletti fagyizóig. Nyalakodás közben sétáltunk, beszélgettünk, gyerekek voltunk, és mire elnyaltuk az aktuális adagot, elértünk a következő helyhez. Megjártuk a város központjában lévő fagyizókat, majd végül a Munkácsy Mihály úton fejeztük be, mert csak ott lehetett mangófagyit kapni, ami akkor a csoki mellett nagy kedvencem lett. Különösképpen azért, mert gőzöm sem volt arról, hogy néz ki egy igazi mangó. Elindultunk, végigjártuk a tervezett útvonalat, közben nyaltuk a fagyit, és pusztítottuk a gombócokat, vagy éppen a csavart fagyit. Végül ránk jött a jóllakottsági érzés, és dugig telve befejeztük a túrát. Hazamentünk, és másnap minden ment tovább, ahogyan menni szokott. De a gyermeki fantázia győzött.
Hogy mi a történet tanulsága? Merthogy az is van neki…
Budapesten születtem, de nem Budapestre, és csak addig mondhattam magam budapestinek, amíg kikecmeregtem az anyaméhből. Jelen eset szempontjából ez kifejezetten jól jött, mert vannak a gyermeki fantáziának olyan agyszüleményei, amelyek szerencsésebb, ha egy kisvárost találnak meg, és egyes hibbant ötleteket is könnyebb egy kisvárosban megvalósítani. Feltételezem, hogy egy nagyobb városban jóval nagyobb lett volna a jóllakottsági érzés is…
Gödöllő, 2024. január 5.
Megjelent az Irodalmi Rádió Falvak-városok című antológiájában (176-180. oldal).
Author: Kovács Gergely
Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (A természet poétája 2022. pályázat – humor különdíj) Kedvenc – Lakótelepi Hófehér című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (Novellák 2022. pályázat – 3. helyezés) Néhány Szemelvény Európából – Zsebkönyv 10. – Útravaló, Holnap Magazin, 2022. Karácsony – Meleg Szívek című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. Tavaszi reggel – A Tavaszi szél titkai című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. A kis utca - Hívatlanok című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Gergő és a sapka - Múzsa, magam ma neked megadom című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Csupasz - Álmodó című antológia, Holnap Magazin, 2023. Csere - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Rövidhírek (Kábítószer-kereskedők rendőrkézen, Újra megnyitja kapuit a népszerű étterem, Felemás sikert hozott a díjnyertes film bemutatója) - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Ül és te - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Hét vagy nap - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Elmúlás - Vetkőznek...
