LELEPLEZVE

Mindig is tudta, kilóg a sorból. Az óvodában és az iskolában sem találta a helyét. Legnagyobb fájdalmára idővel ez az érzés csak fokozódott. Szülei egyszerű munkásemberek voltak, egyszerű földszagú élettel, és hétköznapi álmokkal. Életüket a munka, a közüzemi számlák, a napi betevő megteremtése, valamint azok mihamarabbi kiegyenlítése töltötte ki. Apja szerette volna, ha többet segít neki a ház körüli teendőkben, ám ő mindentől viszolygott, amit apja rá akart erőltetni. Az apja keze ‒ valahányszor meglátta rajta ezt a viszolygást ‒ keményen büntetett. Ezt azzal magyarázta, hogy ő csak nyomatékot szeretett volna adni a szándékának. Sajnos apja az anyját sem kímélte. Néhányszor látott is az anyján gyanús foltokat, ám az asszony azzal próbálta leplezni a dolgot, hogy a szédülése miatt ide-oda verte magát. Ő hiába emelt szót az apja támadásai ellen, anyja elengedte a füle mellett a panaszkodását. Úgy tett, mintha minden rendben lett volna. Ezt soha nem értette meg, de egy idő után beletörődött, és nem firtatta többé nála a dolgot. A tanulás és a tánc lettek számára a mentsvárak. Amikor szülei nem voltak otthon, ‒ ez gyakorta előfordult, hisz több állást is elvállaltak ‒ ő zenével és tánccal töltötte el az egyedüllétet. Koreográfiát, tánclépéséket, mozdulatokat gyakorolt, a tánchoz szükséges fortélyokat a zenecsatornák klipjeiből leste el. Soha, senki nem tudta róla, hogy átlagon felüli a tánctudása. Olykor eszébe jutott, hogy milyen lenne elmenni az osztálytársai által emlegetett bulikba. Elképzelte magában a ledöbbent arckifejezésüket, amit mindannyian vágnának, ha meglátnák az ő profi táncosokat meghazudtoló tánctudását. Ő, a szürke, semmitmondó eminens. Szívből utálták a kitűnő tanulmányi eredményekért. Könyvtárosként diplomázott, majd helyezkedett el a fővárosban.  Amilyen hamar tudott, egy szerényen berendezett kis garzonba költözött a szüleitől. Nem sokkal később apja súlyos szívroham következtében elhunyt. Anyja szorgalmazta hazaköltözését, ám ő kitartott addigi jól megszokott élete mellett. Neheztelt rá, amiért eltűrte az apjától éveken át tartó erőszakos kirohanásokat. Havonta kötelességérzetből hazatért a szülői házba, s olykor ő maga is vendégül látta anyját, de arról szó nem lehetett, hogy hazaköltözzön. Magányos, befelé forduló, visszahúzódó fiatal felnőtté lett. Ez az időszaka nagyjából harminc éves koráig tartott.

Egy idő után szeretett volna kitörni a szürke hétköznapokból, mert unta az egyhangú, szülei életéhez hasonló napokat. Netes böngészés közben lelt rá az éjszakai klub hirdetésére, amelyre gyorsan jelentkezett, mert attól tartott, hogy a hirtelen jött bátorsága később elpárolog. A táncos másodállásában visszahúzódó természete miatt kezdetben sokat szenvedett. A táncpróbák emberfeletti megpróbáltatást jelentettek neki, mert korábban soha, senki előtt nem mutatkozott ruha nélkül. Idővel azonban rájött, a feltűnő fellépőruhákban kidomboríthatja addigi, mások előtt féltve őrzött, rejtett énjét. Kedvenc fellépő ruhája falatka, fekete színű, strasszokkal  és színes tollakkal díszített kirívó darab volt, amihez tűhegy magasságú cipőt viselt. Valahányszor a táncparkettre lépett, a benne élő félénkség elszállt.  Önfeledten adta át magát a zene ritmusának. Akkor lehullott róla az összes béklyó és gátlás. A klubba járó vendégek közt hamar híre terjedt. Sokan megkörnyékezték, ajánlatokat tettek, próbálták megvenni. Nem ismerték, ezért nem tudhatták, hogy számára a pénz nem sokat számított.  Egy késő estén miközben két tánc közti szünetben egy másik táncossal csevegett, az egyik férfi vendégtől elcsípett egy sokat mondó, intenzív érdeklődést sejtető pillantást. Visszanézett, de a másik táncos elmondása szerint a férfi a topkategóriába tartozó vendégek közül is kiemelkedett, ezért nem sokat foglalkozott vele, csupán messziről csodálta. Vonzotta a férfi legapróbb mozdulata, külseje, gesztusai is, holott ilyent korábban senki láttán nem érzett. Heteken át csendben csodálta az ismeretlen férfit, akiről később kiderült, hogy jól szituált, az ötvenes évei elején járó, sikeres, kitűnő plasztikai sebészprofesszor, aki emellett sziporkázó humorral megáldott. Tetszett neki a férfi, de úgy gondolta, jobban teszi, ha elfelejti, hisz több világ választotta el őket egymástól. Szó nélkül, szemüket használva beszélgettek a másikkal. Jól látta a férfin, hogy hasonló módon érez, ám egyikük, sem mert lépni. Attól fogva nem bírt szabadulni a férfitől. Gondolatban számos helyzetet kitalált, hogy miként ismerkedhetne meg vele, ám a tetszését egyik sem nyerte el. Majd egy héttel később a könyvtári munkája kellős közepén egy váratlan esemény törte meg mindennapi rutinját.

A férfi ellátogatott a könyvtárba, mégpedig csodaszép feleségével együtt. Azok után főképp különösnek találta a házaspár könyvtári látogatását, hogy arra korábban nem volt példa. Az asszony férjével ellentétes területen munkálkodott. Ő az irodalom és a művészettörténet területén tevékenykedett. A saját területükön belül szaktekintélyeknek számítottak, akik rengeteget publikáltak. Irigykedve nézte az évtizedek óta együtt élő párt, akik tökéletes összhangban válogattak a polcok kínálata közt. Legalábbis ő akkor így vélte. A házaspár számos könyvet, albumot, tanulmányt kölcsönzött ki. Mindketten kedvesen, ugyanakkor kissé távolságtartóan viselkedtek vele. Kitöltötték a szükséges dokumentumokat, fogták a kiválasztott köteteket és távoztak. A hirtelen jött látogatás okozta döbbenetből alig tudott felocsúdni, amikor a férfi kezében az egyik kötettel visszatért. Arra kérte, tegye meg neki azt a szívességet, hogy visszaviszi a könyvet a polcra, mert neki muszáj egy előadásra rohanni. Zavarta a férfi nyegle viselkedése. Nem is vitte azonnal vissza a könyvet a helyére, hanem előtte ebédszünetet tartott. Duzzogva rágcsálta az olcsó salátát, amit reggel a büfében vásárolt. Ez idő tájt kezdte zavarni a magányosság érzése. Addig soha nem lelt barátokra, ezért a szerelem eszébe sem jutott. Majd néhány hete meglátta a férfit, aki feje tetejére állította az egész életét. Amióta meglátta a bárban azon az éjszakán, azóta vele ébredt, és vele tért nyugovóra. Mindezt úgy, hogy mindössze néhány lopott pillantást váltottak. Az ebéd után ivott még egy kávét, hogy jobban bírja a délutánt, majd visszatért munkájához. Fogta az ismeretlenül is gondolatait betöltő férfi által visszahozott könyvet, hogy a helyére tegye. Épp a polcra akarta tenni a könyvet, amikor abból egy cetli hullt a padlóra. Kíváncsian szedte fel, s azon egy telefonszám, mellette egy cím ékeskedett. A betűk és számok láttán szíve meglódult. Estig vívódott, hogy mit tegyen, de végül úgy döntött, nincs veszteni valója. Élete legnagyszerűbb döntése volt, mert az első találkozáson a férfinak adta magát. Mi több az óta elválaszthatatlanok lettek. A férfi elmondta, hogy hosszú évek óta látszatházasságban éltek feleségével. A nő megszokta a plasztikai operációkból származó, magasan az átlag feletti anyagi körülményeket. Közös megegyezéssel mindketten azt tettek magánéletükben, amit akartak.

Ült a földig érő, gazdag faragásokkal díszes barokk tükör előtt, s elégedetten szemlélte formás alakját. Mögötte az antik szófán sorakoztak utolsó bevásárló portyájának becses szerzeményei. Rajongott a 20-30-as években viselt különleges, egyedi darabokért. Az egyik ruha tengerzöld bársony, aszimmetrikus, rafináltan szabott egyszerűnek tűnő, ugyanakkor sikkes darab volt, amihez talált egy szintén zöld, pár centiméteres sarkú cipőt. A másik egy törtfehér tafota kisestélyi, amit eszméletlenül szép, elegánsan finom hímzések díszitettek elől, míg hátul mélyen kivágott, a hátat végig szabadon megmutató drámai darab volt. Ehhez cipőt még nem tudott vásárolni, de a ruha annyira elbűvölte, hogy nem bírta ott hagyni. Persze a szebbnél-szebb kiegészítők sem maradhattak el. Vásárolt még különböző strasszokkal és gyöngyökkel ékesített fejpántokat, hosszú, színes gyöngysorokat, fülbevalókat, selyemsálakat, harisnyákat, pindurka kalapokat, hosszú cigarettaszipkákat.  Arra gondolt, hogy vajon a szerelme, mit fog majd szólni, amikor meglátja őt ezekben a nem mindennapi ruhakölteményekben. Ahogy körbenézett az eklektikus, extravagáns berendezési tárgyakon, el sem hitte, hogy mind ezek a méregdrága holmik arra hivatottak, hogy az ő kényelmét szolgálják. A berendezési tárgyak, textíliák, egyéb kiegészítők mindent tükröztek, csak hétköznapiságot nem. A férfi minden egyes darabot aukciókon vásárolta, mégpedig horribilis áron. Nem sokkal a megismerkedésük után ez a luxus apartman lett a férfival közös titkos szerelmi fészkük. Addigi hétköznapi otthonokhoz szokott szemének kezdetben zavaróan hatott a megannyi stílus, szín és forma, ám idővel mindent megszokott. Rajtuk kívül senki nem tudott a lakás létezéséről. A költségeket a férfi fizette, az ő feladata mindössze annyi volt, hogy a számlákat rendezze. A csekkek most is az ő szerény albérletében arra vártak, hogy hétfőn délután mindet befizesse a postán. Megtartotta szerény albérletét, de ritkán tartózkodott benne, mert szerelme szerette, ha a lehető legtöbb időt együtt töltik. Éppen a szemhéját hangsúlyozta sötétkékkel, amikor kulcszörgés hangjára lett figyelmes. A férfi végre megérkezett a hosszú hétvégéről, amit egy konferencián töltött. Iszonyatosan hiányzott neki a szeretője. A másik még be sem csukhatta az ajtót, mert azonnal a nyakába vetette magát. A férfit meglepte a túláradó üdvözlés, ám úgy ölelte, mintha el sem akarta volna többé engedni. Teljesen egymásba feledkezve örültek a másiknak. S e-közben észre sem vették, hogy a véletlenül nyitva felejtett bejárati ajtóban egy halálsápadt nő álldogált. A középkorú nő reszketett a megdöbbenéstől.

‒ Kisfiam, hogy nézel ki, ugye ez nem igaz, csupán egy rossz álom?

‒ Anya, mit keresel itt, és hogy kerültél ide?

‒ Az asztalodon hagyott csekkeken állt ez a cím. Elfelejtetted, hogy a hétvégén jövök?

‒ Képzeld, elfelejtettem.

Kibontakozott szerelme öleléséből. Haragudott magára, hogy egyszerre két fontos dolgot is elfelejtett. Az egyik az anyja látogatása, a másik pedig az, hogy ilyenkor nem szabad elől hagyni a titkos lakással kapcsolatos dolgokat. Anyja megvető, undorodó pillantásokkal méregette szerelmét, míg a férfi teljesen összezavarodva őt nézte. Nem tudott nekik mit mondani. Egész életében próbálta anyja és apja, valamint a környezete elől elrejteni igazi énjét, ami eddig sikerült is. Most ott állt anyja előtt tetőtől talpig jelmezben, kisminkelve, fején parókával, oldalán egy idősebb férfival.

Author: Szekeres Henriett

Szekeres Henriett vagyok. Egy eldugott Baranya megyei kisfaluban Kákicson éltem több évtizeden keresztül. Már ekkor is számosan biztattak az írásra, köztük újságírók is, ám nem hittem el senkinek, hogy esetleg valóban van tehetségem. Majd 42 éves koromban bekerültem egy nagy létszámú intézménybe, mivel született és súlyos mozgáskorlátozottként jöttem a világra. Történetemben ennek csupán annyi a jelentősége, hogy életembe 2020-ban beütött a krach, mégpedig a Covid-19 formájában. Minket, intézményekben élőket tragikus módon érintett a járvány, ugyanis 2020. március 8. és 2021. április 29. között bezártak. Ez idő alatt senki nem mehetett ki, de be sem jöhetett hozzánk senki. Mindezen körülmények igen megviseltek, s hogy időm hasznosan, értékesen teljen, elkezdtem az írás felé fordulni. A karanténban született írásaimból Szabó Zsuzsa többszörösen díjazott bábművész és rendező készített ALIBI címmel egy inkluzív színdarabot. Napról-napra mind többet és többet írtam. Aztán gondoltam, belevágok egy online módon, kezdő írók számára tartott íróképzésbe. Nagyszerűen sikerült, és hasznosnak is bizonyult. Ezután bátorkodtam még egy másikat is elvégezni. Az engem ismerők szerint a képzések sokat lendítettek íráskészségemen. Később pályázatokra is elkezdtem beküldeni az írásaimat. Egyik a karantén idején született művem különdíjat nyert egy pályázaton és több írásom került már be könyvekbe, továbbá egy könyvkiadó is megkeresett, ám anyagi megfontolások...