Hodos Éva: Böske tehén
Végig pergetve magamban a ’60-as évek vidéki életének minden báját Iboly néniék tehene jut eszembe. Böske alakja úgy tűnik összeforrt számomra a réttel, valahányszor gyermekkori játékaink színterére gondolok. Szinte azonnal rájövök, bizonyára csak azért emlékezem rá, mert viselkedése eltért a többi jámbor fajtája bélitől.
Szülői házammal szemben ma kiserdő burjánzik az egykori mező helyén. Mennyi boldog emlék fűz engem oda! A virágillatú rét végtelennek tűnt gyermeki szemmel nézve, pedig most a helyére telepített susogó fák alatt alig teszek meg néhány métert, máris a túlsó oldalon találom magam. A gazdák előszeretettel kötötték ki állataikat a harsogó zöld fűre, de ennek mi gyerekek nem túlzottan örültünk. Egyrészt féltünk is némelyiktől – a ló rúgott, a bika öklelt –, másrészt jókora üzenetet hagytak maguk után. Egyedül a lócitromnak vehettük hasznát, kitűnően funkcionált bombaként a háborús játékoknál.
Böske különös egyéniség volt, gazdájához hasonlóan. Pali bácsi szerette a paraszti hagyományokat felrúgni. Az egyik újságban olvasta: jobb ha a tehenet nem kötik ki, mert az befolyásolhatja a tejhozamát. Ennek megfelelően a termetes tejeskannát reggelente kihajtotta a fűre, ekként bízva Isten óvó szemére:
– No’, legejj’!
Tette is az a dolgát mindaddig, amíg éhét csillapította, de azután megindult kapujuk irányába, mint akinek halaszthatatlan tennivalója akadt odabent. Végül is igaza volt, minek álldogáljon egész nap kint a mezőn, süttetve magát a tűző nappal?
A rét, és a házsor között abban az időben 5-ösnek, ma 50-esnek besorolt autóút húzódik. A gépjármű forgalom a ’60-as években jóval kisebb volt, mint napjainkban, de hébe-korba előfordultak rajta autók, kamionok a lovaskocsik mellett. Böske felbukkanása, komótos sétálgatása a betonút szélén többször okozott jókora riadalmat. Az állapot hivatalosan is tarthatatlanná vált, mikor a helyi párttitkár piros Zsiguliját kényszerítette megállásra. Ekkor kerültem én a nyári szünetben megbízható elemként a képbe, főállású tehénpásztornak vélelmezve, és kinevezve. Tisztem lett pedig Böske felvigyázása, a réten marasztalása két-három órára. A beígért pénzecskét nagy úrnak tartottam, számba véve településünk közelgő búcsújának idejét. Úgy véltem ott nekem minden fillér jól jöhet ringlispílre, seggen fújós kiskakasra és efféle életfontosságú dolgokra. Minden fillér szó szerint, ötven fillért ért egy délelőtti napszámom. Ehhez számítva a gazdasszonytól kapott sült kalácsokat, palacsintákat, látható, igen előnyös üzletet kötöttem. Legtöbbször a hasamat süttettem. Hanyatt fekve a füvön nézegettem a bárányfelhőket, vagy lepkéket kergettem, tehát különösebben nem erőltettem meg magam. Idilli munkaköröm kihívása Böske hazaindulásával kezdődött. Nem hatódva meg attól, hogy hivatalos őrzője van, tette a tehén, amit megszokott. Ismerve jámbor természetét nem féltem tőle, elé álltam a huszonöt kilómmal, persze nem sok sikerrel. Tudtam, ha gazdája meglátja a kapuban, búcsút inthetek jövedelmező állásomnak. Egyik ilyen napján az úttest közepén kínlódtunk egymással, és megpillantottam egy közeledő kamiont… Csak én lehetek ilyen szerencsétlen! – morogtam magamban elkeseredetten. Eszembe sem jutott, hogy ütlegelni kellene az állatot, azt sosem tettem volna. A tehén lecövekelt a betonút közepén, haláli nyugalommal figyelve a felé rohanó piros óriást. Becsuktam a szemem… Csikorogtak a kerekek… Tőlünk fél méterre, füstölő kerekekkel állt meg a jármű. Megkönnyebbülten sóhajtottam. Fiatal, sötét bőrű férfi húzta le az ablakot résnyire és pergő nyelvvel, mérgesen vartyogott rám. Nem értettem én abból egyetlen szót sem, de azért pislogtam értelmesen. A tehénre mutogatott az idegen, el, el, és a karóráját bökdöste, sietne. Ezt még csak-csak felfogtam, két kézzel magyaráztam felfelé, dacolva a nyaktörés veszélyével, hogy nekem ugyan semmi közöm a jószághoz, egyébként sem fogad szót, hisz’ láthatja, van szeme! Így beszélgettünk egymással, mígnem arra lettünk figyelmesek, Böske közelebb oldalog a kamionhoz. Féloldalasan lépegetett, és farával odatörleszkedett az elejéhez. A sofőr hatalmasat nevetett, szarvakat mutogatott magának, furcsa torokhangot adott ki. Egy pillanatra megijedtem, talán valami nyavalya tört ki rajta, mígnem rájöttem, mit mutogat. Böske bikának véli az ő kamionját! Elszégyelltem magam a szemérmetlen viselkedésen, nyakig elvörösödtem. Dühösen kaptam el a kalandokra vágyó Böske nyakában lógó kötéldarabot, és húztam magam után erőlködve. A megvidámodott fiatalember nevetve a kormányt csapkodta, fehér fogai villogtak barna arcában. A kamionfülke ablakán egy óriási narancsot dobott ki nekem, majdnem akkorát, mint a fejem. Sosem láttam előtte hasonlót, így nem tudtam, hogy grépfrút annak a neve. Pali bácsi látta hősies viselkedésemet, ezért a jogos bérem sem lett megvonva.
Mindent összevetve úgy éreztem, jól jártam!
Author: Hodos Éva
A hatodik X-et hagytam magam mögött már, mikor elkezdtem írni. Valahol mindig is bennem volt a késztetés, papírra kellene vetni a gondolataimat. Az élet sokszor más lehetőséget nyújt, nem kínálva választást. 40 éves közszolgálati jogviszony után nyugdíjazásommal érkezett el az én „szabadságom”, végre tehetem azt, amit mindig is szerettem volna. Legtöbben az életükről kezdenek el írni, nálam sem volt ez másként. Vidéki ember vagyok. A levegő mellett tartozéka ennek a létnek a fű, a fa, a virág, a rét, az állatok, egyáltalán a táj minden varázsa. Ha százalékban kellene kifejezni azt mondanám 90%-át írásaimnak a természetábrázolás teszi ki. Ezen kívül megtörtént bűneseteket dolgozok fel, elképzelt lélektani helyzetekkel, ahol nem a nyomozás áll a központban, hanem az emberi lélek formálódása, torzulása. Szívesen nyúlok a paraszti világhoz, de modern korban is játszódik ilyen témájú írásom. Verseket és prózákat is írok.