Add át üdvözletem Mancikának!

Gyakran megszólítanak idős emberek az utcán:

– Hogy van anyukád? Add át üdvözletem Mancikának! Mondjad neki, hogy üdvözli Irénke, aki mellette ült a klubban. Vagy: Én voltam a szobatársa Pásztón, Hévizen, stb.

Margitka nagyon népszerű volt hatvani kortársai körében. Mindenki emlékezett kedves mosolyára, szavaira, érdeklődő tekintetére.

1937-ben egy osztrák kis faluban megszületett Margitka. Anyukája és apukája már tavasszal elutaztak lovaskocsival Ausztriába Hortról, ahol laktak. Dinnyések voltak, és minden évben kora tavasszal elköltöztek egy jó dinnyetermelő helyre. Ott földkunyhót építettek. Egy hosszú helyiség padlóját a földbe ásták legalább 50 cm mélyre. Jól keményre és egyenesre döngölték az alját. Talajszinttől felfelé a csúcsos tetejét a régi zsúptetős házakhoz hasonlóan építették több fatörzsből gerendát készítve. Kívülről földdel befödték, melyet később benőtt a fű. Így legalább nem fújta le a szél a földet. Belülről újságpapírral vagy csomagoló papírral borították. Nagyon egyszerűen rendezték be: két ágy egymással szemben, asztal, szék, polcok az edényeknek. Hátul függöny takarta el a belső részt, ahol volt vendégágy, polcos és ajtós ruhásszekrény. Ott élt a család nyár végéig, amikor leszüretelték a sárga- és görögdinnyét, uborkát. Itt született meg a kis Margitka, akihez bábát hívtak. Az az osztrák gazda keresztelte meg, akitől bérelték a földet. Anyukám emlékszik, hogy pici lány korában a gazda és felesége mindig elvitte sétálni. Margitka és édesapjával gyakran elment meglátogatni ezt az embert. Mire ősszel visszaköltöztek a falujukba, Margitka már négy és fél hónapos volt.

Ahogy növekedett, a téli időszakban szülőfalujában, Horton járt általános iskolába. Mikor nagyobbacska lett, minden vasárnap a templomban imádkozott, énekelt a máriás lányok között. Már akkor nézegették egymást édesapámmal, aki ministrált, vagyis a pap mellett segédkezett.

Már korán, az általános iskola befejezése után elkezdett napszámba járni szüleivel és hasonló korú leány társaival. Kapáltak. Időnként Gyöngyösre bicikliztek fagyizni. Hétvégeken eljártak táncolni. Soha nem unatkozott, mindig versengtek a fiatalemberek körülötte és megtáncoltatták.

– Te Mancika! Én már nem bírok nélküled élni. Gyere hozzám feleségül! Azt szeretném, ha minden nap melletted ébrednék fel. Jössz-e? – Kérdezte Jani, egyik táncosa.

– Hát, ha annyira akarja… – sütötte le szemét Mancika. Így lett Mancika férje az én édesapám. Hamarosan, 18 éves korában megvolt az esküvő és a lakodalom.

A falu másik végén élő anyósához, apósához került el lakni. Nyolc évig éltek ott. A szülők dolgozni jártak, a nagymama és nagypapa nevelte kislányukat, aki két évvel az esküvő után született. Közben szorgalmasan gyűjtögették a pénzüket és a szomszédos városban felépítették saját házukat. Ahogy akkor szokás volt, a közeli rokonok is besegítettek az építkezésnél. Már nagyon kellett a nagyobb ház, mert nyolc év múlva megszületett kisfiuk is. Ő már az új otthonban nevelkedett.

Mancika először a Hatvani konzervgyárban dolgozott. Futószalag mellett állt és rakta üvegekbe a lecsót. Nehéz, fárasztó munka volt. Férje könnyíteni akart rajta, ezért a MÁV-nál keresett neki munkát Vámosgyörkön. Akkor még egy vonatkocsiban volt az iroda, az állomás épületétől néhány száz méterre. Biciklivel ment az állomásra és vonattal járt be dolgozni. Innen a MÁV hatvani irodájába került. Ez már sokkal kényelmesebbnek bizonyult.

Nyaranta a család a Balaton mellett található Zamárdi vasutas üdülőben vagy Mátraderecskén pihent.

Mancika nagyon szeretett és jól tudott főzni. Amikor visszaemlékezünk az ízletes rakott krumplira, töltött káposztára és töltött paprikára, kocsonyára, amit ő főzött, összefolyik a nyál a szánkban. És azok a finom sütik! Kókuszos, női szeszély, lúdláb, bejgli, túrós-, mákos-, diós- és meggyes rétesek! Nem tudtunk nekik ellenállni! De nyáron is buzgólkodott: lekvárt, befőtteket, savanyúságot készített, paradicsomot főzött be, lecsót tett el télire. Ezt a konyhaművészetben való nagy jártasságot a fia örökölte.

Korán, már 55 éves korában nyugdíjba vonult, de emellett feljárt Pestre ismerős családokhoz takarítani. és mellette főzött nekik finom ebédet is. Nagyon megbecsülték a munkáját, sok ajándékot kapott tőlük, még aranyláncot is.

Szeretett utazni. Egyszer unokáival még a Mazuri-tavakhoz és a lengyel tengerparton található Gdanskba is eljutott. Nyugdíjas éveinek nagy öröme volt amikor unokáira vigyázott. Hányszor aludtak nála a gyerekek, amikor lányának továbbképzésekre kellett járni!

– Csak menjél, lányom! Majd én vigyázok a gyerekere – mondogatta.

Nyugdíjazása után még két évet élt együtt nyugdíjasként férjével. Egy naphoz azonban fájdalmas emléke kötődik. Ebéd után férje még ki akart menni a kertbe elvégezni az őszi munkálatokat. Hamarosan be kellett jönnie és lefeküdni, mert nagyon elgyengült. Rögtön látták, hogy be kell szállítani a kórházba. Az orvos gyomorvérzésre gyanakodott, de szívinfarktust élt át. Mancika ott sírt, imádkozott a folyosón, de már nem sikerült megmenteni szeretett férje életét. Nagyon nehéz volt elviselni hű társa elvesztését. Gyakran kijárt a temetőbe a sírjához. Egy időre eltűnt arcáról a kedves mosoly.

Még többet járt templomba és Isten megvigasztalta őt. A vasárnapi szentmisét soha nem mulasztotta el, tagja volt egy ima csoportnak is. Hetente eljárt a nyugdíjas klubba. Részt vett kirándulásokon és rövid zarándoklatokon. Lányával együtt járták Mezőkövesd utcáit a Jézus Szíve búcsúban, többször zarándokoltak a templomi csoporttal Mátraverebély-Szentkútra, Fallóskútra is. Még egyszer a csíksomlyói búcsúba is eljutottak együtt. Bizony nem volt könnyű felgyalogolni a szabadtéri oltárhoz a nagy embertömegben. Félúton azt mondta Mancika és Rózsika barátnője a lányának:

– Mi már nagyon elfáradtunk. Nem tudunk tovább menni. Ti csak menjetek! Itt megvárunk benneteket.

– Jaj, édesanya! Nem maradhattok itt! Elvesztek ebben a nagy tömegben!

– Most segíts meg Szűzanya! – fohászkodott a lánya. Belekarolt a két nála húsz évvel idősebb asszonyba és szó szerint felhúzta őket a dombra. De nem a saját erejéből: a drága Szűzanya megsegítette kedves elerőtlenedett gyermekeit. Felérve a dombtetőre fáradtan ültek le a plédre. De a szentmise, a közös éneklés után új erőre kaptak. Szívet melengető érzés volt együtt énekelni négyszázezer emberrel. Megnézték a régi kápolnákat és lesétáltak Csíkszeredára többiekkel együtt. Másnap megújult erővel rótták az utat a Békás-szoros fenséges sziklái között követve a Békás-patakot. Megnézték a varázslatosan szép Gyilkos-tavat is.

Egyik évben egy kedves ismerőssel hármasban elautóztak Częstochowába, Krakkóba, Zakopánéba. Útközben Judit, aki az autót vezette, elmesélte, hogy fiatalkorában gyalog zarándokoltak Magyarországról Częstochowába. Ez akkor nem volt rendkívüli eset, mert például sok lengyel egy egész hét szabadságot vesz ki, hogy Częstochowába, az ősi lengyel kegyhelyre gyalogoljon.

Mancika ma már ritkán tud elmenni otthonról, de a fényképeket nézegetve szívesen emlékszik vissza arra az időre, amikor még énekelve, nevetgélve bejárta Magyarország szép helyeit.

Az utcán sétálgatva anyukámmal előfordul, hogy épp arra biciklizik egy-egy régi barátnő és megáll vele beszélgetni.

– Isten áldjon, Mancika! De örülök, hogy találkoztunk! Vigyázz magadra!

– Én pedig köszönöm hogy ilyen kedves édesanyám van. Én is ilyen szeretetet sugárzó asszony szeretnék lenni, mint te vagy, édesanya!

Gardynik Katalin
Author: Gardynik Katalin

Gardynik Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban lakom. Hét évig éltem Lengyelországban is. Mielőtt nyugdíjas lettem, angolt és magyart tanítottam egy hatvani általános iskolában. Gyermekkoromban kedvenc időtöltésem az olvasás volt. Emlékszem, három hét alatt hat könyvet is kölcsönöztem a könyvtárból, hogy elolvassam. Régebben nem gondoltam arra, hogy írással foglalkozzam. Mindig nagyon szerettem utazni, mert utazás közben sok érdekes emberrel találkoztam, gyönyörű helyeken jártam és feltöltődött a lelkem. Anyukám többször mondta: egyszer könyvet kellene írnod az élményeidből. Mikor rátaláltam a pályázási lehetőségre, felcsillant a szemem. Végre van motivációm, hogy rendszerezzem történeteimet! Remélem, más is szívesen olvassa.

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 34 = 44

Láthatatlanul

Legbelül van egy hely, amely  Bizonytalansággal tölt el.  Kétkedően ócsárolgat.  Állandóan csak becsmérel.    Ez egy olyan rút szégyenfolt,  Melyet eltitkolnom kéne.  Mégis ott van

Teljes bejegyzés »

Egy percem levegővel

Egy percem levegővel   Nézek jobbra, Majd balra; Csend van nyugalom; Most van erőm, Bátorságom. Körbetekintek újra, És senki sem zavar; Egy felvázolt pillanat, Ami

Teljes bejegyzés »

A Mester

Komoly arcú, nincs rajta semmi dísz, Haja kissé kócos, lazán borzas, Szikár teste izmos, akár a vas, Zöldeskék szeme tiszta forrásvíz. Műveiben szelíden megfüröszt, És

Teljes bejegyzés »

96 óra folytatása

96 óra folytatása Egyed-Husti Boglárka novellája „Megölted” -mondta Johnny és olyan szemmel nézett rám, hogy tudtam, hogy tudja. „Igen megöltem” -válaszoltam nemes egyszerűséggel. Közöny és

Teljes bejegyzés »

96 óra

96 óra Egyed-Husti Boglárka novellája Hétfő A kolesz negyedik emeletén a 16-os ajtóban halk kopogás hallatszott. Aztán a kopogást felváltotta a dörömbölés. Majd a kiabálás,

Teljes bejegyzés »

Ikerszó-varázslat

Hol volt, hol nem volt, valamikor réges-régen, volt egyszer egy iciripiciri falucska. Apró házainak nem csak ügyes és szorgos lakói voltak, de akadtak itt teszetosza

Teljes bejegyzés »