Felolvasóest – 2024. március 21.

2024. március 21-én rendeztük meg aktuális havi felolvasóestünket a KF & T Kft. Galéria és Klubban. A rendezvényen Buday Anikó és Kaszás István novelláiból olvastunk fel, majd Majranek Krisztina zárta verseivel az estet. Köszönjük szépen alkotóinknak az érdekes és szép írásokat, a közönségnek pedig az aktív részvételt!

Videók:

Válogatás az esten készült fotókból:

A rendezvény hirdetménye:

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Fehér leander

  Fehér leander A fehér leander szépsége csak látszólag ártatlan; valójában a benne rejlő erő sokkal titokzatosabb és mélyebb, mint bármi, amit a szem elérhet.

Teljes bejegyzés »

Szavak a szélben

Szavak a szélben Elvetélt igéretek Szállnak, majd Nyomtalanul Kihunynak.   Szavak, Nekem szánt Könnyelmű, Csalfa Szavak. Nekem szánt Be nem tartható igéretek, Szállnak a Szádból

Teljes bejegyzés »
Versek
Adorján L. Zoé

Nyári révedés

„il dolce far niente”     NYÁRI  RÉVEDÉS   Puha talppárnáid szívem dagasztják, duruzsol belőlük a szeretet, vibráló halk dorombolásodban rezeg, a levegő ritmusra meglebeg.

Teljes bejegyzés »

Átúszni az életen

Mi a lét? Mély tenger, Víz, amiben úszni kell. Születéskor dobtak bele, Muszáj megbírkózni vele.   Mi tegyünk, ha némán sodródunk, Mikor pedig úszni nem

Teljes bejegyzés »

Egy perc

Tudom milyen vagyok. Magamba zárkózva, csendesen üvölt bennem a világ… Egy percre hagyj csak, hulljon szememre délibáb. Elfogyna a bánat, üres a kehely; talán lehetett

Teljes bejegyzés »

A válasz mögé nézve

Néha az egyszerű kérdésekre a válasz sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk.  Erre persze én sem gondoltam egészen mostanáig. A minap a buszmegállóban állva épp az

Teljes bejegyzés »