Valami elérhetetlen nyomában

Iván már majdnem körbejárta az egész vásárt, mire végre meglelte az ócskás standot, amit keresett. Jöttét látva a régiségkereskedő szélesen elvigyorodott.

– Tudtam, hogy miután szétnéztél, vissza fogsz jönni, és megveszed a Könyvet – mondta csettintve. – Ahogy a kezedben fogtad, már ott volt a szemedben az elhatározás. Jól ismerem azt a nézést! – kezével a pultra mutatott, amelyen a legkülönfélébb antik tárgyak és csecsebecsék hevertek, az apró istenszobroktól a csontból faragott medálokig – Szerencséd van, mert még nem vitték el!

Noha Iván már nem emlékezett pontosan, hol látta a barna bőrkötéses Könyvet, de hamar kiszúrta: egy díszes kendőkkel teli kartondoboznak támasztva hevert. Habozás nélkül felkapta, és a másik férfi szemébe nézett.

– Hát, valamit rosszul láthattál, mert aki az imént kezébe vette a Könyvet, az nem jött volna vissza érte – szólt, majd a pult fölé hajolt, és valamivel halkabban folytatta. – Ami pedig engem illet, én egyszer már megvettem tőled, de most kell egy új példány!

– Azt mondod, egy másik valóságból jöttél ide? – kérdezte az árus elkerekedett szemmel.

– Eltaláltad! – Iván bólintott. – Egy olyan világot céloztam meg, amelyikben az alternatív énem nem vette volna meg tőled a Könyvet. Úgy gondoltam, ez a legegyszerűbb módja annak, hogy beszerezzek egy újabb példányt.

Az árus bizalmatlanul méregette a vevője kezében lévő kötetet, amelyen semmilyen felirat nem volt, mindössze egyetlen kör szimbólumot nyomtak a borítólapjára.

– Ha kételkedsz a szavaimban, tudok bizonyítékot mutatni – szólt Iván.

Hirtelen előhúzta az inge alól a nyakláncát, amelyen egy néhány centi hosszú fiola függött. Lecsavarta az üvegcse tetejét, majd kivette tartalmát: egy összehajtogatott és feltekert papírdarabot. Amikor ezt a lapot szétnyitotta, kiderült, hogy szinte teljesen üres: egyetlen betűt se írtak rá, csak egy aranyszínű kör volt az alján, az oldalszám helyén.

– Ez egy lap az én Könyvemből  – jelentette ki, majd egyik kezével felmutatta a papírt, a másikkal pedig a kinyitott kötetet. – Nézd csak meg a mintát a lapokon! Olyan, mintha az én papírom ebből Könyvből származna! Csakhogy innen nem téphettem ki, hiszen azt észrevetted volna!

– Valóban – szólt az árus, miután néhány pillanatig vizsgálgatta a Könyvet és a kitépett papírt. – Tehát azt mondod, ezt a saját példányodból tépted ki. De mégis hogy jutott eszedbe ilyesmi?

– Hát, szükségesnek tűnt – felelte Iván, és visszarakta a papírt a fiolába; aztán, látva, hogy a kereskedő felhúzza a szemöldökét, belefogott a hosszabb magyarázatba. – Na várj, mindjárt mindent megértesz! Mint tudod, a Könyvhöz járt egy fekete könyvjelző, azon álltak arany betűkkel a használati utasítások. Ezeket követve lefeküdtem, a fejem alá tettem a Könyvet, és egy pillanatra lehunytam a szemem, aztán már egy párhuzamos valóságban találtam magam. Az első pár alkalommal elég bizarr helyekre csöppentem, el sem tudod képzelni, miket láttam! Megfordultam olyan világban, ahol az embereknek két feje nőtt, és olyanban is, ahol csak egyetlen életformával, egy hatalmas lila növénnyel lehetett találkozni, ami világító spórákat eregetett.

– Gondolom, sokáig tudnál mesélni ezekről – jegyezte meg a kereskedő vigyorogva.

– Azt meghiszem! De aztán még érdekesebbé vált a dolog, amint rájöttem, hogyan irányíthatom a folyamatot. Mielőtt az ember kinyitná a szemét, el kell képzelnie, milyen valóságot keres, és akkor tényleg egy olyanban lyukad ki!

– Nahát! Különös, hogy ez a leírásban nem szerepelt!

– Igen, ezt én is furcsálltam. Elgondolkodtam, mi lehet ennek az oka, aztán meg eszembe jutott, hogy talán vannak még más szabályok is, amik nem szerepelnek a könyvjelzőn. Például kíváncsi voltam, meg van-e szabva, mennyi időt tölthetünk egy-egy világban. Úgyhogy kísérletezgetni kezdtem.

– Na, és mire jutottál?

– Őszintén szólva még mindig nem tudom, hogy van-e időkorlát. A legtöbb, amit egy adott valóságban töltöttem, harminchat év volt. De nem is ez a lényeg. Most oda akarok kilyukadni, miért téptem ki a lapot. Ez pedig azért volt, mert egy ponton arra gondoltam: minél tovább maradok egy adott valóságban, annál nagyobb a veszélye annak, hogy elhagyom a Könyvet, és nem tudok hazajutni. Kellett valamilyen vészterv, és beugrott, hogy ha már az egész kötet mágikus, akkor talán egyetlen lapja is képes átvinni egy másik valóságba. Ez a sejtésem pedig igaznak bizonyult.

– Ki is próbáltad a dolgot?

– Igen! Pontosan ugyanúgy működött a dolog, mint a Könyv esetében. Ha ráhajtottam a fejem a papírra, és pislantottam egyet, hirtelen valahol máshol találtam magam. Amikor pedig a dolgot a megfordított papírral is elismételtem, visszatértem abba a világba és abba a pillanatba, amelyikből elindultam. Rájöttem arra is, hogy egy lap csak egyszer használható a világok közötti oda-vissza utazásra, azután elveszti a varázserejét vagy mit.

– Nahát! Így már értem, miért utasít a leírás arra, hogy a könyvjelzőt helyezzük folyamatosan eggyel hátrább az egyes utazások után. Ez nyilván azt jelzi, melyik lapokból párolgott már el a mágikus erő.

– Én is ezt gondolom.

– Akkor tehát a nyakadban hordott papír volt a biztosíték, hogy nehogy ott ragadj valahol.

– Így van! Többnyire a Könyvet is próbáltam magamnál tartani, de azért amikor huzamosabb ideig éltem egy-egy valóságban, adódtak olyan helyzetek, amikor ezt nem tehettem meg. Egy papírlap viszont mindig nálam lehetett.

– Arra nem gondoltál, hogy a biztonság kedvéért jobb lenne többet is kiszedni?

– Nem mertem túl sokat kitépni, mert attól féltem, hogy az kárt tenne a Könyvben. Ha a lapokból elveszhet a varázslat, akkor a kötet ereje is fogyatkozhat! Miután ötöt kiszedtem, nem akartam tovább kísérteni a szerencsémet.

– Ötöt?

– Mivel biztos akartam lenni abban, hogy egyetlen lap elég az utazáshoz, ezért háromszor tettem próbát, ami három kiszakított papírt jelent. Egy negyedik lapot arra használtam, hogy megnézzem, elvesztik-e a varázserejüket, ha véletlen eláznak. Mint kiderült, igen. Az ötödik kitépett van itt nálam – meglobogtatta a papírt.

Ekkor az árus néhány pillanatra elgondolkodott.

– Na, és miért van szükséged egy újabb Könyvre? Elhagytad a másikat? – kérdezte, majd a homlokához kapott – Vagy netán annyit utazgattál, hogy a kötet végére értél, és elfogytak a varázserővel bíró lapok?

– Az előző Könyv már nincs meg, ezért kell helyette egy másik.

– Ugyan már! Ne akard egy ilyen rövid válasszal kiszúrni a szememet! Mondd el, mi történt!

Iván nagyot sóhajtott, aztán vállat vont, és belefogott a mesélésbe:

– Hát, amit megértettem a Könyv működését, olyan párhuzamos valóságokba kezdetem átjárni, ahol máshogy alakultak a dolgaim. Például megnéztem, milyen lehetett volna az életem, ha a szüleim nem válnak el, ha együtt maradok a gimis barátnőmmel, vagy ha a legjobb barátom nem hal meg.

– Nem rossz ötlet. Biztosan találkoztál néhány érdekes helyzettel!

– Úgy van! Különös élmény volt a világról világra vándorlásom során megtapasztalni azt, milyen eltérő módokon alakulhat az életutam egyes döntéseimtől függően. Belekóstolhattam többféle munkába, és mindenhol más-más párkapcsolatom lett. Egy-egy valóságban éveket is eltöltöttem, aztán mentem tovább a következőbe, ahol már a korábbi tapasztalataimat felhasználva tudtam alakítani az eseményeket. Ez eleinte jó ötletnek tűnt, de egy idő után rájöttem, ha mindig amiatt aggódok, hogy egy adott helyzetben esetleg rosszul döntök, akkor mindegy, van-e lehetőségem visszacsinálni a dolgot. Mivel a Könyvnek hála bármikor megtehettem, hogy egyik életből kilépve egy másikba térek át, így hiába bizonyult kifizetődőnek egy-egy döntésem, mindig ott motoszkált bennem a gondolat, nem alakulhattak-e volna még jobban a dolgok.

– Ha a tökéletességet kergeted, nehéz megelégedettségre lelni – mondta a kereskedő a fejét ingatva.

– Valahogy úgy. De én nem adtam fel, és tovább próbálkoztam. Utoljára azt találtam ki, átmegyek egy olyan világba, amely élesen különbözik ugyan az enyémtől, de azért annyiban mégis hasonlít hozzá, hogy számomra se túl idegen körülmények közt élhessek ott egy ideig.

– Milyen volt ez a valóság?

– A történelme alapvetően különbözött az általam ismerttől. Elmaradtak a világháborúk, ezért a jelenben nagyon más állapotok uralkodtak, mint az én valóságomban. Jobb volt minden! Úgy éreztem magam, mintha új életet kezdtem volna. Megházasodtam, és született egy fiam. A Könyv sokáig eszembe se jutott, de aztán idővel beállt egy rutin az életemben, és újra azon kezdtem gondolkodni, mit csinálhatnék másképp, hogy még jobbak legyenek a körülmények. Akkor valamiért úgy éreztem, ha nem beszélhetem meg valakivel a dolgot, felrobbanok. Hirtelen felindulásból elmeséltem mindent Elzának, a feleségemnek. Be akartam bizonyítani, hogy igazat mondok, de amikor odavittem neki a Könyvet, kikapta a kezemből, a konyhába rohant, és felgyújtotta – Iván széttárta a kezét. – Az egész nagyon hirtelen történt, és annyira meg is voltam lepődve, hogy mire bármit csinálhattam volna, a kötet már megsemmisült.

– Különös. Miért zaklathatta fel ennyire a dolog? Pontosan mit mondtál neki?

– Nagyjából azt, amit neked is az imént. Gondolom, azt hitte, azért beszélek összevissza más világokba való utazásról, mert el akarom hagyni. Le kellett valahogy vezetnie a dühét, és a Könyv volt az első tárgy, ami a keze ügyébe került. Próbáltam nyugtatgatni, de nem jártam sikerrel. Végül aztán kirúgott a lakásból. Fogalmam se volt, mit csináljak, egy darabig csak céltalanul mászkáltam a környéken. Mikor aztán már lenyugodtam, végiggondoltam, mit tehetnék. A lapot csak egy útra használhattam, szóval először csak két lehetőséget láttam: hazautazok vele, vagy pedig teszek egy utolsó kísérletet valamilyen alternatív világban. Aztán beugrott, hogy megpróbálhatnék szerezni egy másik Könyvet. És most itt vagyok.

A kereskedő pár pillanatig hümmögött, aztán mélyen Iván szemébe nézett.

– Biztos vagy te abban, hogy szükséged van a Könyvre? – kérdezte.

– Ha nem így gondolnám, akkor most nem lennék itt! – vágta rá bosszúsan Iván.

– Hogyha ennyire biztos vagy a dolgodban, akkor áruld el nekem, megnézted-e, mi van a Könyv végére írva!

– Van benne szöveg? – kérdezte Iván a homlokát ráncolva. – Én azt hittem, üres az egész!

– Csak egyetlen mondat, a legutolsó oldalon.

Iván felnyitotta a Könyvet, és a végére lapozott. Az utolsó lap hátoldalán, középen aranyszínű feliratot vett észre.

– Tényleg itt van, de sajnos nem értem – mondta, némi csalódottsággal a hangjában. – Milyen nyelv ez, latin?

– Nem, franciául írták – magyarázta az árus. – Azt jelenti, „A befejezést nem itt találod”.

– Ez csak egy bölcsességnek tűnő közhely, vagy valami rejtélyes üzenet akar lenne?

– Őszintén szólva eddig nem értettem. De most, miközben téged hallgattalak, azt hiszem, végre leesett. Szerintem a mondat arra utal, hogy a Könyv nem tud célt adni az embernek. Éppen ezért csak annak nyújthat valamiféle lezárást, aki tisztában van azzal, mit akar.

– Ezek szerint úgy gondolod, hogy nekem végső soron nem lehet hasznomra a Könyv, mert nincs valódi célom.

– Csak gondold végig! A lapok ugyan nincsenek megszámozva, de a mérete alapján egy olyan négyszáz oldalas kötetről van szó. Tehát a használója körülbelül kétszáz párhuzamos valóságban tud látogatást tenni. Ez rengeteg lehetőséget jelent! Aki ilyen sok világ közül egyikben se találja meg azt, amit keresett, az valószínűleg valami elérhetetlent kerget!