Csillagok közt bolyong
a lélek,
úttalan utakon keresgélek
bolygót, kutat, holdakat
vagy űrt,
hol világlik csillámlón,
mi idelenn már tovatűnt.
És odafenn
csillagok közt ölelkezik
a fény,
egybeforrt fennen a végtelen,
és bolygót, utat, csillagport
vagy űrt
nem lelsz többé odafenn.
Eggyé forrt a mindenséggel,
és idelenn
csak mesélnek a csillagok,
éneklik, hogy fény bolyong
odaát,
hogy örökkévalóság porát
szórja szét az égbolt
idelenn
és odafenn.
Author: Tarrósi Éva
Irodalomimádó vagyok. Gyerekkoromtól a könyvek világában élek. Mostanra tartozékom lett az alkotás: felold, feloldoz, felszabadít és magával ránt, árnyalatoktól függetlenül. Szeretem az egyszerű jelentéstartalmakat, kevesebb színnel, több dinamikával. Írásaim spontán ötletekből születnek, megélt érzelmek mintázatából gyúrok verseket és történeteket, hogy örökkévalóvá lehessen egy-egy pillanat. Különös érzés, ha a szövegek közben átitatódnak valahogy az ideák világának tintapárnáján valami jól ismert, megnyugtató szellemiségben.
