Képmás

Embermások a világ arcán.

Mosolyok, fintorok, és egyre több rángás.

Idegesek vagyunk, néha könyörtelenek is.

Vajon Isten akarta így?

Képmások lettünk, véges teremtmények:

a földi lét eszközeit alkotjuk minden nap újra.

Aztán ki-mit kezd, abban ér véget.

Teremtő az ember, bár végeset teremthet,

a benne lakó szellem a végtelenbe érhet

bármikor.

Mégsem maradhat ott, mert birtoka a Föld!

Ott kéne szabad legyen! Hisz ő akarta így.

Hitünk van benne, míg ereinkben vér kering,

míg szívdobbanásunk a ritmusával egy.

Egyszerű ez, mint az egyszeregy.

 

Képmásunk mégis elvisz innen,

ha felborul az ősi törvény.

Fűben, fában, csillagokban keressük őt,

mígnem újra elragad az örvény.

Káosz uralja már a földi létet,

gyakran nem leljük birtokunk,

hiába teremtők, s teremtmények

egyaránt mi vagyunk.

 

Szellemünk félszellem csupán!

Hibás alkotásunkat jónak láttatjuk,

mi mintaszerű, képmutató képmások!

 

Úgy teszünk, mintha jó volna,

mintha az idő el nem folyna,

mintha az álca érték volna,

mintha a különbség mérce lenne,

mintha a pénznek rangja lenne,

mintha a háború becsület volna

és még a gyilkos is behódolna.

Mintha a szent bolond volna,

mintha az ég is a miénk volna,

mintha a miénk volna sok-sok szolga,

aki ember mind, csak az ég ránk bízta (egy időre),

mert az ember hiába képmás, mégis dőre!

 

Mi végre hát az ember? Mi végre teremtmény,

ha egymást igába fogni nem fél?

Hogyan lesz végül méltó képmás?

Társát szabadnak hagyó, szabad és egyetlenegy,

egy a fűvel, a földdel, a csillagokkal.

Hogyan lesz méltó sírja egykor,

ha itt és most élve előre küldik.

Lehet-e az emberé a méltó képmás,

lehet-e egyenlő az egyenlők között?

 

Tarrósi Éva
Author: Tarrósi Éva

Irodalomimádó vagyok. Gyerekkoromtól a könyvek világában élek. Mostanra tartozékom lett az alkotás: felold, feloldoz, felszabadít és magával ránt, árnyalatoktól függetlenül. Szeretem az egyszerű jelentéstartalmakat, kevesebb színnel, több dinamikával. Írásaim spontán ötletekből születnek, megélt érzelmek mintázatából gyúrok verseket és történeteket, hogy örökkévalóvá lehessen egy-egy pillanat. Különös érzés, ha a szövegek közben átitatódnak valahogy az ideák világának tintapárnáján valami jól ismert, megnyugtató szellemiségben.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kicsiny falum KOSD

  A Naszály ölelésében megbújik egy falucska, ahol az estéknek még illata, a csendnek pedig dallama van. Kosd apró házikói között esténként ragyogó ablakok gyúlnak,

Teljes bejegyzés »

Önmagamtól messze

  Ne keress ott, ahol már nem vagyok. A tegnapok mögött, hol még egymásnak adtuk a holnapot.   Nem találsz mást, csak a székre dobott

Teljes bejegyzés »
Versek
Mészáros Csaba

A szabadság törvénye

Nem a kövek emlékeznek, nem az utcák őrzik a nyomot. A szabadság mindig ott születik, ahol valaki nemet mondott. Volt, hogy puszta kézzel álltak vas

Teljes bejegyzés »
Versek
Mészáros Csaba

Ismeretlen nyomokon

A hegygerinc szélén állt, alatta köd és rengeteg. Szürke ruhát öltött magára, hogy ne marjon bele a hideg. Valaha ő vezette őket, ismerte minden mozdulatukat.

Teljes bejegyzés »
Versek
Mészáros Csaba

Az erdő szeme

Sokszor jártam a bükkösben, ahol köd terül el a sziklák között. Hallgattam a lombok neszét, míg alkony szállt a völgy fölött. A vadőr azt mondta

Teljes bejegyzés »