A két lélek

Tavaly nyáron született ez a versem, melyet a lélekpárok kapcsolódása iránti érdeklődésem és saját tapasztalásaim segítettek a világra.

A két Lélek

A kezdet kezdetén,
mikor egység volt a lét.
Két Lélek egymásba fonódva
szerették egymást évezredek óta.

Spirálenergia tartotta egyben őket,
Isteni szeretet járta át mindkettőjüket.
Összetartozásuk nem volt kérdés soha,
azonban eljött a földi iskola pillanata.

Az egységből kiesve megérkeztek oda,
ahol életeken át tapasztaltak sorra.
Kitudja hányszor születtek meg újra,
járták az életkerekét, hallgatva az egora.

Felejtés homálya lengi körbe őket,
nem tudják mikor és honnan jöttek.
Keresik önmaguk és helyük a világban,
egyszer fenn egyszer lenn dinamikában.

A két Lélek megtalálta egymást újra,
azonban e földi iskola próbák sorozata.
Ősi tudást hordoz a két Lélek magjában,

azt felnyitni, lehet az emlékezés kódjában.

Emlékezve arra kik voltak ők valójában,
milyen volt együtt lenni az ősegységállapotában.
Lélek ébredj, ébredj hát tudatodra,
emlékezned kell végre igazi önvalódra!

Változik a Világ, Új Világ van születőben
A Lélekébredés a kulcs jelen időkben!
Szükség van a hitre, az igaz szeretetre
Engedd, hogy Isten vezessen az Ő szeretetében!

 

Fitos-György Éva
Author: Fitos-György Éva

Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót! Fitos-György Évának hívnak, Budapesten élek a családommal. Hálásan köszönöm, hogy tagja lehetek az Irodalmi Rádió alkotóközösségének. Olvasni gyermekkoromtól kezdve nagyon szeretek, mind a mai napig rengeteget olvasok, csak az érdeklődési köröm változott, fejlődött az évtizedek során. Bevallom az iskolai irodalom órákért nem rajongtam anno, bár hiszem, hogy fel lehet kelteni az irodalom iránt a fiatalok érdeklődését. Sosem gondoltam volna, hogy a felnőtt életem része lesz a versírás. Kamaszként írtam néhány verset, melyeket a szerelem illetve a szerelmi bánat ihletett, azt követően azonban 48 éves koromig egy sem született. 2023 tavaszán elemi erővel tört fel belőlem a Mi végre? Emlékezz című versem, melyben az emberi létezés értelmére keresem a válaszokat és úgy érzem a vers végére meg is találtam. Azóta közel 70 versgyermekem született, melyek a belső megéléseimet, a világlátásomat és lelkem mélységeit, dimenzióit közvetítik. Ők belőlem egy picinyke darab, ahogyan megélem önmagam és az ajándékba kapott életem. Mert élni egy csoda! Hiszem, hogy minden nehézség, feladat okkal jön az életünkbe, hozzánk tesz valamit, többek leszünk általa és fontos, hogy emellett képesek legyünk arra, hogy meglássuk az élet apró örömeit, csodáit. Természetesen nekem is vannak mélypontjaim és örömteli pillanataim, melyeket megírok a verseimben. Igyekszem elfogadni, hogy...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ötvenkilenc éves vagyok

Ötvenkilenc éves lettem. Mostantól ám mindent szabad! Mindent, mihez kedvem szottyan, Mert az idő hopp hogy szalad! Perdülhetek bárhol táncra. A kertben vagy utcán,…téren. Barátnőkkel

Teljes bejegyzés »

Állatkerti séta/Szójáték

Ott van erős fény, ahol nap. Sétáljunk egy nagyot holnap! Csapat buszon, ni, ücsörög. Falu neve éppen Csörög. -Add át néninek a helyet!- Nevetgélnek csak

Teljes bejegyzés »

Marhajó mese

Macskaköves egér úton Zötykölődtünk mi csak némán. Malacunk volt! Potyázhattunk. Feküdhettünk hátul szénán. Kutya hideg volt már.  Este. Mellettem egy buta liba. Egye fene, bújjunk

Teljes bejegyzés »

November

Ragyog a nap, de oly erőtlen, Mégis jólesik melege. Pedig a november, valljuk be, Az év mostoha gyereke. Szürkés, borzong tőle az ember. Ruháját rég

Teljes bejegyzés »

Ne kérdjem!

Végre! Rátalált a párjára, úgy éreztem. Minden reggel én boldogan Ébredtem. Végre! A zsák és a foltja együtt. Mily öröm! Én a jövőt, jaj, magamban

Teljes bejegyzés »

Őszi pompa

Lefesteném, giccses lenne képem. -Ilyen színek nem léteznek, Kérem!- Hú, de giccses! -mondanánk a Képre. Színorgia, pompa rajt’  el- Végre. Barna ezer árnyalatban: Fahéj, Rozsdavörös,

Teljes bejegyzés »