Anyák napjára
Anyám fekete rózsa
/Posztmodern plágium/
A világvégi ház udvarán visszahangzik a csend.
Anyám leguggol mellém, és az eső összehordta, félig nedves homokba egy ágacskával rajzol valamit.
Nézem az arcát, a kezét.
Pár percig játszik velem.
Az anyám.
Anyámnak fáj a feje,
Nem iszik feketét-
anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.
Anyámnak el kell menni dolgozni. Egy fizetésből már nem lehet megélni.
Az iskolában döbbenek rá, hogy engem elfelejtett.
Nem tett be nekem ennivalót.
Éhségtől mardosó gyomorral nézem, ahogy a többiek esznek.
Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
anyám az ijedtségtől
dadog és bereked;
Anyám keveset bír, de sokat cipel.
Nem ismeri ki magát a világban.
Reggelente kapkodva eszik pár falatot. Az asztal mellett állva, idegesen vagdossa a viaszosvászonon a szalonnát, és jajveszékel, hogy elkésik.
Hazaérve mindenkit vádol.
Némán figyelem.
Tízórait csomagolok magamnak másnapra az iskolába.
Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova-
szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.
Anyám a világot vádolja.
Nem örül semminek, nem mosolyog soha.
Örökké ideges, kimerült.
Munka után apámmal a kertet műveli.
Este korán fekszik. Tévét néz.
Hagyjál- mondja.
Majd holnap.
Gépek, gyártmányok zengenek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
segítek, azért jöttem.
Beteg az anyám.
Fel kell nőnöm.
Főzni kell, mosni, takarítani.
Tűrni.
Tanulni.
Segíteni.
Anyámnak segíteni.
Magamnak segíteni.
Segíteni.
Segíteni.
Nyár van égen és földön,
zene szól, halk muzsika,
anyám csönd- sivatagján
el kell pusztulnia.
Anyámról soha nem látott képek bukkannak fel a neten.
Nézem az arcát.
Éteri báj, szép ruhák, férfiak, rajongás.
S ő középen, mindig középen.
Színjátszás, sport, versenyek, kirándulások.
Társaság, barátnők, udvarlók, barátok.
Minden képen ő a legszebb.
Nekem is, másnak is.
Holtában is dicsérik.
Anyámnak fáj a feje,
anyámnak fáj a semmi,
anyám fekete rózsa,
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi-
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.
Egyre csak őt nézem.
Az arcát.
A szemét.
Szemeim előtt lassan végigfolynak az évek.
A világvégi ház udvarát fojtogatja a csend.
Anyám mellettem guggol, s egy ágacskával házat rajzol nekem a nedves homokba.
Nézem az arcát.
A szemét.
Szemeim
előtt
újra
leperegnek
az évek.
Értelek, Anyám.
Így már mindent értek.
Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova-
szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.
/ Az írásban felhasznált intertextus: Csoóri Sándor Anyám fekete rózsa /
Author: Gál Mária
Most elmondom, ki vagyok. Az első nap : Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem voltam senkinek, nem voltam senkinek. A második nap: Születtem. A harmadik nap: Elvegyültem. A negyedik nap: Kiváltam. Az ötödik nap: A Hortobágy poétája voltam. A tragédia. Hasadt kárpit mögé parancsolt névtelen faragó. Kárhozott, kacagott, aggastyán-hítta halott szám. 72. Eltemettem mélyen a nótát. Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Ostoba urak közt játszottam a bambát. A hatodik nap: Kacagó szél suhant el fölöttem. De hirtelen váratlan Átölelt az Isten. A világ lettem. Minden, ami volt, van. Üres sír. Szent Dalnok. Tolvaj allúzionista. Őrző. Újraalkotó. Földre szórt gyöngyszemek nyitója. Rónák fölött úszó, szabad, tiszta harangszó. Vad kertjét elhagyó orosz lány. Levelet olvasó Tatjána. Ősz bárd. A legbátrabb. Így formálódtam egykor. Ez mind én vagyok ma. A hetedik nap - az Ünnep: Te én leszel, S én Te leszek. Így leszünk Mi - a világ újra meg újra. Több nem leszek. Minden más titok. Nem könyörgök. Irgalmazzatok.


