– Anya siess, mert elkésünk - szólt fiam kicsit ingerülten.
– Mindjárt megyek, csak még ezt a papírzsebkendőt beteszem a táskámba, hátha erős lesz a légkondi a teremben – szóltam vissza, majd becsuktam a táskámat és már indultunk is az autóhoz.
Életem első írótanfolyamára mentem, amelyet fiamtól kaptam húsvéti ajándékba. Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy ha megérem a nyugdíjkorhatárt és sok szabadidőm lesz, novellákat fogok írni saját életem érdekes eseményeinek felhasználásával. El is kezdtem írogatni, de nem igazán voltam elégedett magammal. Ezért nagyon örültem, hogy fiam jóvoltából egy tanfolyamon vehettem részt. A tanfolyam két napos volt, szombat és vasárnap. Izgatottan készültem erre a hétvégére. Előzetesen egy maximum ötezer leütéses írást el kellett küldenünk, amelyről a szervezők ígérete szerint visszajelzést kapunk. Ez is tetszett, mivel én magam nehezen tudtam megítélni a saját írásaimat.
A városban alig volt forgalom, így hamar odaértünk a szállodához, ahol a tanfolyam volt. Megkerestük a termet, majd fiam elköszönt azzal, hogy a végére értem jön.
A teremben kétszemélyes asztalok voltak kényelmes székekkel. Az első három asztal a konferencia anyagainak helye volt, mint az előadásokhoz használt laptop, szakkönyvek. A tanfolyam vezetője egy kedves középkorú hölgy volt, aki néhány éve foglalkozik professzionálisan írással. Kiválóan felkészült a két napra. Összesen hat körülbelül egy órás előadást tartott, amelyeket ott elvégzendő szövegalkotási feladatokkal tett kicsit interaktívvá. A résztvevők helyben írt szövegeit többen fel is olvasták, amelyekre az előadó nagyon figyelt és az elhangzást követően azonnal reagált, segítőkész tanácsokat adva. Az előre elkészített és kivetített diák abszolút hasznosak, szépek és esztétikusak voltak. Ezeket le lehetett fényképezni. Bár kár, hogy nem kaptuk meg. Szerintem ez belefért volna, hiszen sokat fizettünk a tanfolyamért. Az ebédszünetben összeismerkedtem egy nálam pár évvel fiatalabb hölggyel, aki aktív korában tanár volt. Elmondta, hogy ő még mindig szervez szakmai jellegű pedagógus továbbképzést, amelyet ingyen tartanak és a résztvevők számára is ingyenes, de ők mindent odaadnak a résztvevőknek. Az összes diasort. De sok, általa összeállított diasor van a saját honlapján is, amelyeket bárki ingyenesen elérhet és persze felhasználhat.
A második nap délutánján került sor a tanfolyam résztvevői által írt és előzetesen beküldött írások elemzésére, véleményezésére, amelyeket mindannyian megkaptuk, tehát mindenki mindenkiét ismerte. Ezt ketten tették, a hölgy, és egy már sok publikációval rendelkező úr, akit a tanfolyam szervezői előzetesen kifejezetten erre kértek föl. Ők mintegy az „osztállyal” szemben, a „tanári asztalnál” ültek egymás mellett, és onnan „osztogatták az észt”. Véleményük nem egy esetben, ha nem is teljesen ellentétes, de elég különböző volt. Ámbár olyan is előfordult, hogy egyetértettek.
Be kell valljam, ettől a nyilvános véleményezéstől kicsit féltem. A hölgy, akivel már előző nap is együtt ebédeltem, kicsit megnyugtatott, hogy ő is tart ettől. Elmondta, hogy neki sok szakmai publikációja van, amelyekre írásbeli lektori véleményeket kapott, amelyek általában építő jellegűek voltak és sokat meg is fogadott azokból, de itt most nyilvánosan kapjuk a kritikát, ami azért más.
Szerencsére a tanfolyamot vezető hölgy és az író megegyeztek abban, hogy először az írások erényeit sorolják föl, majd csak utána következnek a kritikus észrevételek. Kiemelték, hogy ezek az írásra vonatkoznak, nem pedig a személyre!
Valójában a saját és a többiek írásának véleményezéséből nagyon sokat tanultam. Például, hogy nem kell a mondatokat túldíszíteni, főleg főneveket és igéket használjunk. Fogalmazzunk egyszerűen, nem kellenek cirkalmas körmondatok, stb.
A felkért író már a megérkezésekor jelezte felénk, mintegy előre szabadkozott, hogy a bírálatok vége felé el szokott szaladni vele a ló és már sok kellemetlen dolgot is mond. És ez így is volt. Én a névsor végén voltam és valóban észleletem, hogy az író úr egyre keményebb kritikákat fogalmazott meg a beküldött írásokról. Sőt, mintha már-már szemtelen is lett volna. Egyre jobban szorongtam, hogy majd mit fog az én írásomra mondani. És sajnos nem is alaptalanul. Egyes mondatimat annyi kritikával illette, hogy azzal nevetségessé tett. Úgy a társaság fele elkezdett hangosan nevetni rajtam. Ez annyira megviselt, hogy sírva rohantam ki a teremből, egyenesen a rám váró fiam karjaiba estem, aki már pár perce ott állt a nyitott ajtónál és látta, hallotta a teremben történteket.
- Mi történt anya? – kérdezte döbbenten.
- Megalázóan viselkedett velem az író, aki az írásomat bírálta. És most rajtam nevetnek mondtam zokogva. -Erre fiam elengedett és bement a terembe.
– Kedves író úr, miért gondolja ön, hogy ennyire megalázhat bárkit? - mondta szinte magából kikelve, miközben leültetett. – Mit gondol maga írókám? Magának mindent szabad? Hogy alázhat meg, tehet nevetségessé egy idős nőt? – mondta, miközben lassan közeledett az asztal mögött ülő író felé.
A teremben hirtelen néma csend lett. Az alig pár másodperce még vidáman nevetők szinte behúzták a nyakukat.
- Én csak a hölgy írásáról mondtam el a véleményemet. Én arról nem tehetek, hogy ő ezt ennyire nehezményezte - válaszolt az író, de már közel sem volt annyira magabiztos, mint pár perccel korábban.
- Igen? És miért kezdett el a társaság nevetni a maga véleményén? - szólt vissza a fiam, miközben egyre fenyegetőbb lett. - Majd ezt követően sírva kirohanni? Ön megalázta őt! Holott súlyos ezreseket fizettünk azért, hogy itt lehessen. Mit képzel magáról? Azért, mert ön elismert író, magának mindent lehet?
- Kérem, nyugodjanak meg! Vagy szólunk a biztonságiaknak, ha vannak, vagy hívjuk a rendőrséget - szólt közbe az egyik résztvevő.
- Szerintem az író úr kérjen elnézést a hölgytől! Valóban túl erős volt az írásra adott reakciója. Ezzel megalázta a hölgyet - szólt közbe egy másik résztvevő.
- Most rögtön kérjen elnézést az anyámtól, különben bejelentem a dolgot és nem vezethet több tanfolyamot -mondta a fiam már kicsit lenyugodva.
- Drága hölgyem! - kezdte az író elnézését kérem. – Valóban túlzásba vittem a kritikát.
Majd az egyik résztvevő szólalt meg:
- Én is bocsánatot kérek a nevetésért! Igen. Egyikünknek sem esne jól, ha hasonló helyzetbe kerülnénk.
- Még hátra van néhányunk írásának véleményezése - szólalt meg egy másik résztvevő.
Ketten voltak még hátra. Híres írónk nagyon visszafogott lett, amit nem is csodálok. Csak bízni tudok benne, hogy okult az esetből. De ténylegesen alig tudtam odafigyelni a két írás elemzésére, annyira felzaklattak a történtek.
A tanfolyam után napokig letört voltam. Írni sem volt kedvem. Szinte féltem elővenni a számítógépemet. De fiam bíztatott, így mégis elkezdtem átgondolni, hogy miket is tanultam a tanfolyamon. Visszanéztem a lefényképezett diákat. Elővettem régebbi írásaimat és próbáltam kritikus szemmel olvasni azokat. Majd úgy döntöttem, hogy leírom a tanfolyamon történteket, amelyet később meg is osztottam egy online kurzus hallgatóival. Érdekesnek találták.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/
