Nyitott ajtók

Nyitott ajtók

Tárva-nyitva állnak az ajtók
Ki-be jár rajtuk a gondolat
Ha szellő jön összekavarodnak
Ha vihar érkezik összezavarodnak
Ha súlya van a gondolatnak
Megtartja formáját a kíváncsiskodónak
Ha lepkesúlyt visz a hátán
Nyoma sem marad a vártán
Orkánszerű heves szélviharban
Megreked a gondolat az ajtó-árnyékban
Megpróbálja összeszedni magát
Majd nyughelyet keres az ajtó szív-pitvarban
Ha a gondolat a bűnről ábrándozik
Az ajtó szív- kamráján könnyen kihullik
Ha a szeretetet hordja tarisznyájában
Az ütő erekben tovább áramlik
Így megedződik, erőssé válik
Ha az ajtó félfában megakad a lába
Nem küszködött addig hiába
Ám az a legfontosabb kérdés,
Ha bezáródnak a nyitott ajtók
Mi rejtezik az ajtók mögött
Ami kinnt rekedt hoppon marad
Az enyészeté lesz, s elbúcsúzhat
Mert az Úr bölcsen kiválogatta
Az ajtókon túl a szeretetet felvirágoztatta
A jó embereket ezzel jutalmazza
A világ képét újta megformálta
Amit az ember elrontott kiigazította
Békevágyat oltott az ember gondolatába
S mivel a háború zaja nagyon ingerelte
A gyilkos fegyverek puszta létét eltörölte

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ősz nagyanyó kopogtat

Ősz nagyanyó kopogtat, hallatára a fákról hullni kezd a dió. A nyár gyermeke, dédapja a tél. Látogatóba, mint minden évben, most is vörös, barna, sárgászöld

Teljes bejegyzés »

Sorsfonal

Körbe tekergő fekete fal, Összeér bennünk a sorsfonal. Szeretnélek Téged igazán szeretni, De nem lehet hozzád közel kerülni. A benned élő látomás, Egy láthatatlan űrállomás.

Teljes bejegyzés »

Végső pont

* Végső pont Vajon, milyen foka kell a kétségbeesésnek, hogy kamion elé vesd magad vagy a szakadékba ugorj? Hogy visszautasítsd az ételt, de még vizet

Teljes bejegyzés »

Este a téren

Ez őszi, fáradt, késő délután,  egyedül csak én vagyok,  a közeli kihalt füves téren.  Magamban ülök egy félreeső padon.  Merengek hosszasan,  és észre sem veszem, 

Teljes bejegyzés »

A szárítókötélen

A nagymamám soha nem kérdezett. Nem azért, mert nem tudott volna, hanem mert tudta, mit nem szabad. A szárítókötél ott húzódott a kert végében, két

Teljes bejegyzés »

Vízbe merültünk

Vízbe merültünk újra, és újra, Mert nem tudtuk mit hoz a holnap, És az öröm perceit e félelem felnagyította, De hűs karjával átkarolt bennünket a

Teljes bejegyzés »