A tanító néni már másodszor mondta:
− Írjátok rá a neveteket a lapra, és kezdjétek el a dolgozatot!− de Marci gondolatai elkalandoztak.
Piros helikopterével épp most emelkedett fel a földről, mire hármat számolhatott volna, máris a házak felett repült.
Csodálkozva nézett körül, innen, felülről sokkal mókásabb volt minden.
Magas fák lombja felett haladt, éppen egy gólyafészek felett szállt, ahol gólyamama négy tojását melegítette és nyugtalanul pislogott a lármás járműre. A helikopter már a házak felett járt, cseréptetők, kémények között szállt.
Odalent postás bácsi tolta a biciklijét, integetett neki, még kiabált is, hogy: − Jó napot, Postás bácsi!− sajnos nem hallotta.
Nézelődött tovább, néhány pillanat, máris a házuk felett járt.
Tett néhány kört a ház felett, innen minden sokkal érdekesebb volt. Egyszer csak kikerekedtek a szemei a csodálkozástól, erősen kellett kapaszkodnia, hogy ki ne pottyanjon a helikopterből.
A kertjükben ugyanis egy furcsa társaságra lett figyelmes.
− Ki ne engedjétek! Tavaly négy tojásomat lopta el ez a szégyentelen, pedig csak inni jött a kertbe. Sajnos kiszagolta a fészkünket és úgy gondolta, hogy ha már itt van, meg is vacsorázik.
− Gyilkos, haramia!
− Rágcsa, a vándorpatkány eddig csöndben lapított, de most neki is muszáj volt megszólalni:
− Úgy bizony! Igaza van! Nekem három gyerekemet falta fel ez az átkozott, száradjon a bőre a csapdában!
A pázsiton, a bokrok mellett valakik kupaktanácsot tartottak, nagy vitatkozásban voltak éppen.
Lejjebb ereszkedett, hogy jobban lásson, és fülelhessen. Valaki kiáltozott:
− Segítség! Segítség! Szabadítsatok ki!
Mufurc, a kandúr vitte éppen a szót:
− Hát, Nyunyó! Megmondom őszintén, nem tudlak sajnálni! − Annyi borsot törtél már mindannyiunk orra alá, hogy ne csodálkozz, ha így jártál! A bokor alatt Nyunyó ült a nyest, de cseppet sem volt ínyére a helyzet, mert egy élve fogó csapda kellős közepén találta magát még éjszakai portyázása alatt.
− Bozont, a puli se rejtegette véleményét:
− Azt ugye tudod, Nyunyó, hogy Gazdiapu már régen feni a fogát rád, mióta megint elrágtál valami vezetéket az autójában. Hallottam, mikor a konyhában Gazdianyunak azt mondta:
− Csak egyszer kapjam el azt az átkozott nyestet, megnézheti magát!
− Segítség! Segítség! Soha többé! Engedjetek ki!
Az állatok komolyan néztek maguk elé, nem tudták, mitévők legyenek. Élénk csipogásra figyeltek fel, Csirip, a rigó így kiáltott:
− Nem is igaz! Segítséég! Soha többé! Engedjetek kiii! Kis kölykeim várnak otthon!
Brühühű!
Mufurc csúnyán nézett a vándorpatkányra. Nem szívlelték egymást.
− Rágcsa, Te is jobb lesz, ha odébbállsz a háztól, amíg szépen mondom, mert összeakasztjuk a bajszot!− Tanakodtak tovább, hogy mit is csináljanak, egyszer csak Tüsi a sündisznó is előkocogott hangos szuszogással.
Álmosan pislogott.
− Mi ez a zenebona, kiabálás, veszekedés? Még egy jót aludni se lehet ebben a kertben!
Az állatok egymás szavába vágva mesélték a történteket.
Tüsi hosszan hallgatott, majd azt mondta:
− Azt mondom, most az egyszer segítsünk rajta, ha megígéri, hogy elhordja az irháját a kertből, és több galibát nem okoz.
− Megígérem, brühühűűű, csak engedjetek ki!
− Nem lopsz több madártojást?
− Nem, neem, csak engedjetek ki!
− Nem lopsz több kisállatot?
− Megígérem! Segítsetek!
− Nem rágod el többször az autó vezetékeit?
− Nem, soha többé! Jaj! Segítség!
− Én azt mondom, barátaim, most az egyszer segítsünk rajta! De, ugye tudod, Nyunyó, hogy utolsó eset!
− Tudom, tudom! Jaj! Segítség!
− Az állatok elindultak, hogy kinyissák a csapdát, csak Csirip maradt a helyén, szomorúan!
− A tojásaim, te átkozott!
− A kiskölykeim, te haramia!− morgott Rágcsa.
A többi állat már a csapda ajtaját feszegette, hogy kiengedje Nyunyót, ám nem boldogultak vele. Minden erejük is kevés volt, hogy kiszabadítsák.
Most már együttesen kiabáltak, hogy:
− Segítség, segítség!
Marci, aki idáig fentről figyelte az eseményeket, most elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen:
− Hahó! Hahó!− integetett nekik.
− Figyeljetek!− már engedte is le a kampós mentőkötelet.
− Akasszátok a csapda ajtajára!
− Húzzátok! Húzzátok!
− Azzal már emelkedett is hirtelen a magasba, a csapda ajtaja kipattant, Nyunyónak se kellett több mint a villám, menekült árkon- bokron keresztül. Futtában még visszakiáltott megkönnyebbülten:
− Köszönöm, barátaim! Jótett helyébe jót várj! Remélem, meg tudom hálálni, hogy megmentettétek ez életemet!
− A nagy csetepatéra Gazdiapu is kiballagott a kertbe.
− Ideje megnézni már azt a csapdát!− lépett közelebb.
− Hű, azt az áldóját!− tolta fel a szemüvegét a fejetetejére.
− Hát, itt meg mi történhetett? − vizsgálgatta a csapda zárját, és hümmögött. − Az az átkozott nyest! Túljárt az eszemen! De egyszer még kiterítem a bundáját!− Sehogy sem értette, mi történhetett, az állatok sem adtak választ.
Bozont és Mufurc már a konyhában ették vacsorájukat, mintha mi sem történt volna.
− Marci! Marci! Ébresztő!– hallotta a nevét. A tanító néni csak mosolygott. A gyerekek körbeállták és nevettek.
A kert és az állatok egy pillanat alatt foszlottak a semmibe. Felébredt. A dolgozatfüzet lapja sajnos még mindig üresen állt.
Author: Hagymási Klára
Az Irodalmi Rádió szerzője. Kapcsolatom az irodalommal születésem óta tart, mivel magyar nyelv és irodalom szakos tanár anya gyerekeként nőttem fel. Gyakran hallottam gyerekként, unalmasabb óráimban: – Miért nem olvasol inkább? Ülj le és olvass! Mivel jó gyerek voltam, olvastam és olvasok azóta is. A könyvek hőseit magamban barátokká fogadtam. Olvasmányélményeimben hosszasan benne éltem, gyakran sajnálva, hogy ki kell onnan lépni a valóságba. Kapcsolatom a könyvekkel különleges. A hozzám tartozó ingóságok tetemes hányada könyvből áll. Hiszem, hogy a művészetek jelenethetik a reményt, kiutat nem túl barátságos jelenünkből. Megtiszteltetés számomra, ha szerény eszközeimmel részt vehetek ebben az útkeresésben.