Huszonéves voltam még,
S az ifjúságom kezdetén…
Mindenben élt a remény:
Naggyá leszek majd egyszer én.
A tengerpart hullámzott,
Mint keblemen a lágy ruha.
A nap a bőrömön napozott,
S élt bennem a “jó itt” tudat.
Felettem sirály keringett.
-Más lehet a világ onnan-
A gondolatot így elhintve
Parányinak láttam magam.
Selymes suttogásként simogatva
Szél törpíttette el a gondokat,
S már nem foglalkoztatott a “ki vagyok én”
Csak hogy milyen szép az alkonyat.
Ráborultam gondolatban a tájra
Meghunyászkodva, és megnyugodva
Ez a nyár – bár a múlté…
Tán sose leszek már én olyan nagy.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...