tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki is voltam, mivé lettem?

összehasonlító műelemzés… (mert nincs új a Nap alatt, nem is volt, sőt, a Nap sem új)

Anyegina levele Tatjánhoz

Tudom, hogy bármit mondok, vagy teszek, számodra már teljesen fölösleges. Tisztában vagyok vele, hogy nincs több chance -om, nem is kérem, hogy higgy nekem. De van egy – két dolog, amit ki kell írjak magamból.

Most érezlek teljesen. Mert érzem, hogy végérvényesen és visszavonhatatlanul elvesztettelek. Eddig csak sejtettem, hogy milyen, és féltem attól, hogy elviszed magaddal magamat és űr marad a helyén, most már érzem is. Bármennyire is hülyén hangzik, félek nélküled, mert magam nélkül maradtam és nagyon hiányzol.

Nem tudom, hogy a feltorlódott múlt nosztalgiája, beismert embertelenségem enyhíteni akarása, vagy egyszerűen csak a vég szó kimondása okozza, de szeretlek. Most érezlek értékeiddel, fogyatékosságaiddal együtt kristálytisztán, és szeretlek.

Annyira fölösleges, hogy ilyet írok neked, lehet, hogy jobban megvetsz és messzebbre taszítasz érte, de most minden mindegy. Érzések és elméletek zűrzavara. Nem az maradsz, aki voltál. Ugyanolyan hasító fájdalommal, mint amit Te érzel a szívedben a helyem helyén.

Olyan volt ez az egész, mint amikor egy szép vázából letörik egy jó nagy darab. Visszaillesztik, nem is látszik, hogy el volt törve, de egy rezdülésre leesik, és már nem lehet visszatenni, mert ezer darabra hullik.

Azt is tudom, hogy én vagyok az oka, hogy nem akarsz foglalkozni velem és egy gondolatra sem méltatsz. Hiszen, ha kérdeztél, nem feleltem. Most mégis kétségbeesetten tiltakozom és harcolok az ellen, hogy ilyennek láss, amilyennek látsz, és ennyire semmi maradjon belőlem.

Hiába kezdem el megint, hogy nincs talaj a lábam alatt és hogy annak, ami történt a szerencsétlenségem és hülyeségem az oka, akkor sem vagyok olyan, amilyennek a cselekedeteim alapján látni kényszerülsz. Tévelyegtem. De meg is fizettem érte busásan.

És most már elmondhatom, hogy mindent megbántam. Nem mintha a helyzeten ez bármit is változtatna. Csak kezdem megtalálni önmagam. Helyesebben elkezdek végre lassan, nagyon lassan tudatosan élni, szenvedni és ezáltal valami emberfélévé válni.

Sok leckét kaptam az utóbbi időben. Annyit, hogy elég erőt ad ahhoz, hogy megtanuljam végrehajtani azt, amit tervezek. Egyébként meghalok, végképp elsüllyedek. Örülök legalább, hogy ezt végre sikerült felfognom. Most én fogok gondolkozni és cselekedni fogok, …inkább szeretnék, nincs többé „körülményeim elfogadása = ösztönélet”. Ez mind nagyon szép, annyira szép, hogy már szarkazmusnak hat.

És látom a gúnyos félmosolyt a hangya fölött, hogy egy szavamat sem hiszed. És nem tehetek ellene semmit. Nem tudtalak megbecsülni. Nem voltam érdemes a szeretetedre és szerelmedre. Most tisztán látlak, de minek. Úgy látszik, mégiscsak igaz az, hogy annak az értékét ismerjük, amit elvesztettünk. Most kezdjelek el becsülni? Hát nem vagyok én egy állat? Még az sem, mert annak legalább jót súgnak az ösztönei.

„Valami kiesett belőlem, ott gurul előttem, futok, hogy elérjem…” De a gyöngyömet nem kapom már meg soha. A paradoxon tragédia akkor következik majd be, ha egy mosolygós lány hajában meglátom a gyöngyöket. Mert úgy fogom érezni, hogy ellopták. Pedig csak elvesztettem.

Most ugyanaz van, mint amikor Angliából hazajöttem. Nem tudom elképzelni nélküled az életemet. És őrülten futkosok a gondolataim között, mint egy útvesztőben, hogy valami alibi kiutat találjak.

Se veled, se nélküled. Ne, ne, ne, ne hagyj el! Most mondjam azt cinikusan, hogy bocsáss meg és köszönöm amit eddig kaptam? Ezt olyan búcsúzó mondja, aki már nem akar tudni a másikról semmit.

De nekem ez nem a vég, hanem a kezdet.

Igazán csak Te voltál igaz. Az összes többi hazugság volt. Egyért sem adnám egy kedves mosolyodat.

Késő, most látom, milyen óriás ő!

Nagy szöveg. Mit nem adnék, ha ezek a szavak nem frázisként jönnének ki.

Ha őszinte akarsz lenni, vagy frázis, vagy kegyetlenség jön ki belőle. Tudom, hogy téged már nem érdekel, de harcolni fogok, hogy visszaszerezzem a becsületemet, akármilyen nehéz harc lesz is. Elég volt a kisded játékaimból.

Ember akarok végre lenni.

Ne nevess ki, jó? Nem hangyászni megyek!

Nem tudok már írni, mert szégyellem előtted a szavaimat. Ugyanúgy tartalmukat vesztették, mint sok elv, érzelem, fogalom, stb…

Nem bírom elviselni a megsemmisítésemet!

 

nekem írt levél, 1975.08.

*Anyegin levele Tatjánához

Tudom, megsérti most magát
Fájdalmas titkom vallomása.
Szemének büszke, nyílt vonása
Mily megvetésbe fordul át!


Mit akarok? Mi cél vezethet,
Hogy így feltárom lelkemet?
Csak arra lesz ok, hogy nevethet,
S ki is csúfol majd, meglehet.


Megláttam egyszer lánykorában
Egy szikra vonzalmat magában,
De hinni nem mertem neki.
S nem szép szokás szerint feleltem:
Féltem, szabadságát a lelkem
– Bár untam – elveszítheti.


S közénk állt még egy gyászos óra…
Lenszkij bús áldozatja lett…
Eltéptem szívem, veszte óta,
Mindentől, mit kedvelhetett;
Függetlenül, mástól nem értve,
Azt hittem, kárpótlás nekem
A csend s szabadság. Istenem!
Tévedtem s megbűnhödtem érte!

Követni mindenütt magát,
Mozdulatát kísérni szemmel,
Nézését fogni s mosolyát
Szerelmes-bús tekintetemmel,
Szavát hallgatva fogni fel,
Hogy tökéletesség a bája,
Lábánál kínban égni el…
Ez, ez a boldogság csodája!


Ettől megfoszt a sors. Vakon
Vánszorgok, látását remélve,
Oly drága órám és napom –
S amit kimért a sors szeszélye,
Vesztem, pazarlom életem,
Mert súlya úgyis unt nekem.
Tudom: sok évre nem születtem,
De hogy toldozgassam korom,
Reggel hinnem kell rendületlen,
Hogy aznap látom, asszonyom…

Félek, szerény kérő szavakban
Szigorú szemmel mást se lát,
Csak gyűlölt cselt gyónás alakban –
Már hallom is feddő szavát.


Ha tudná, mit jelent epedve
Szomjazni, míg a vágy hevit,
Lobogni s hűs eszünk követve
Csitítni vérünk lángjait,
Vágyódni, hogy térdét öleljem,
Lábánál sírva vallani,
Kérést, gyónást, panaszt: a lelkem
Minden szavát kimondani –
S tüzem színlelt közönybe zárva
Fegyelmezni szemem, szavam,
Csevegve tettetni magam,
S vidám szemmel nézni magára!…

Mindegy. Szívemmel szállni szembe
Nincs több erőm már, lankadok;
Eldőlt: hatalmában vagyok,
Beletörődtem végzetembe.

 

 

 

 

 

 

*Puskin: Anyegin,

részlet: Anyegin levele Tatjánához, 

Áprily Lajos fordítása

 

további írásaim: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

 

Ivántsy Gábor
Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Facebook Messenger levelezés:

    2024. jún. 14. 11:33

    kedves Szilvia, köszönöm szépen az elismerést. mindamellett csak motoszkál bennem a kérdés: vajon miért pont ezzel az írással érdemeltem azt ki? üdvözlettel:

    Gábor

    2024. jún. 14. 18:12

    Kedves Gábor!
    Nagy kedvencem az Anyegin! Szép estét!

    2024. jún. 14. 19:14

    👍👍👍 akkor ugye remélhetem, hogy fel vagyok mentve a plágium vádjától? 🤷‍♂️

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Havas hajnal

Havas hajnal A város most olyan sejtelmes fehér mint kis menyasszonyok ártatlan szerelme. De mint várandós földben szennyezett telér, sötét göröngyös bűnök bújnak meg benne.

Teljes bejegyzés »

A MÚLT KÖDÉBEN 2

Az alábbi történet tavaly nyáron születetett, s egészen idáig gyűjtöttem a bátorságot, hogy nyilvánossá tegyem. Talán ez a mű az eddigiek közül a leghosszabb. Korábban többnyire rövidke romantikus írásokat alkottam, aztán váratlanul fel ébredt bennem a vágy, mi lenne, ha ezekbe az írásokba némi izgalmat is csempésznék. Őszinte leszek, egyáltalán nem könnyű a krimiírók sorsa, hisz számos lehetőséget, megannyi aspektust, és még számos dolgot kell szem előtt tartaniuk. Íme, fogadjátok hát sok szeretettel első, harmatos bűnügyi történetem befejező részét. Esetleges és őszinte véleményeiteket előre is nagyon köszönöm.

Teljes bejegyzés »

Élő dalom

Edit Szabó : Élő dalom A testem kilépett önmagából Lelkemmel a magasban lépkedek. „Még hívogatják kóbor lelkemet Ezüstködös,fénypásztás éjek „. Az élő dalom még fent

Teljes bejegyzés »

Csókod rabja

    Mikor megismertelek, Akkor még nem is sejtettem, Hogy lehet tényleg te leszel A vágyott, álombéli szerelem.   Aztán eljött a nap, mikor találkoztunk,

Teljes bejegyzés »
Kiadványok
Farkas Norbert

Arthur király, kutya király

2022. június 11. Vinyéről tartottunk haza s a vonatot vártuk, mikor felénk tekintett, s szemét megláttuk. Tán a kajálásból megmaradt sültkrumpli miatt? Neem. Illetve az

Teljes bejegyzés »