Színes pillangók

(Legjobb dolgok)

Verselni kezdtem,
Már most, kora reggel,
Csak, mert tőled csókot kaptam,
Egyenest a homlokomra.

Felébresztetted bennem
A színes pillangókat,
Mik oly’ békésen aludtak,
Mint sírkövük alatt a holtak.

Bár én tudtam, hogy élnek,
Mert minden nap táncra kélnek,
Ha ajkaid érintését érzem,
Mégha csak meglepetésképpen.

A legjobb dolgok a létben
Általában olyankor érnek,
Mikor a legkevésbé várjuk,
De mindennél jobban vágyjuk.
2024. 06. 17. – B. R. M.

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Az írás gyerekkorom óta az életem része. Szerzőként és kommunikáció szakos hallgatóként a kreatív írás és a médiavilág határterületei foglalkoztatnak. Verseim több, az Irodalmi Rádió által megjelentetett antológiában is olvashatók. 2022-ben „A jelen verse” című írásom megjelent a Marsbook Kiadó gondozásában kiadott Létvágytalanság című antológiában. 2026 februárjában látott napvilágot első önálló verseskötetem, Szerelemszilánkok címmel. Jelenleg kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatójaként. A digitális kommunikáció és a tartalomkészítés világa közel áll hozzám, szerzői közösségi oldalaimat is magam menedzselem, ahol írásaimmal folyamatosan építem az olvasói közösséget. A Szerelemszilánkok című kötet megrendelhető itt: https://webshop.marsbook.hu/Szerelemszilankok

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A CSÚCSON

Mielőtt bezárnám kis szobánk ajtaját, még egy utolsó pillantást vetek rá: igaz, az ágyakat nem vetettük be, de az asztalon semmi fontosat nem hagytunk. Végre

Teljes bejegyzés »

Kilakoltatás

– Kinyitni!   Ádám riadtan kapta fel a fejét és kinézett az ablakon. Egy ismeretlen, kékes fekete kabátot viselő férfi állt odakint és határozottan kopogott

Teljes bejegyzés »

Darabra

Nem tudni Nappal van-e még Vagy már éjjel Melyik hét Melyik napja Zúg a neon De magunkba fojtott üvöltésünket Nem hallja senki Csupán számon tart

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Látod-e

Benne látod-e a viruló rózsában, az érlelő búzában, a kenyérben és a forrásban, az ég tiszta kékjében, a virágok tarka színében, napkeltében és napnyugtában? Hallod-e

Teljes bejegyzés »

A bizalom

A bizalom A bizalom nem porcelán. A porcelánt össze lehet ragasztani. Author: Tóth Brigitta Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy fiatal lélek, aki az írásban és

Teljes bejegyzés »