A szépség és a szatír

Nyüzsög a tömeg a Club Café vidéki megnyitóján. Csak úgy özönlenek be a celebek és a sztárok, hogy népszerűsítsék az éppen most megnyílt szórakozóhelyet. S valóban nagyszerűre sikerült a parti, kivéve Viktóriának, aki az imént tudta meg, hogy a barátja Áron megcsalja őt. Egy jóakarója küldte neki a felvételt, ami egész estére elrontotta a lány hangulatát. Hm, jóakaró. Ugye ezt lehet így is, úgy is nevezni. A lényeg az, hogy felnyitotta a szemét, s végre valahára kidobja ezt a szélhámos alakot. Mert mi mást is tehetne…

A fiatal lány sírva hagyta el a népszerű szórakozóhelyet, s igyekezett egy olyan békés zugot találni, ahol nem bámulják meg miközben az egereket itatja bánatában. Míg a sebeit nyalogatta, egyszer csak különös hangokra lesz figyelmes a bokrok felől. Ó, mi lehet ez? – gondolta ijedten. Egy kutya, netán egy róka volna? – morfondírozott magában, de bármelyik is, ő egyiknek sem örül ebben a pillanatban.

— Ki van ott? Bújjon elő! – szólította fel a motoszkáló hang tulajdonosát, de az hirtelen elhallgatott. — Azonnal jöjjön elő, vagy rendőrt hívok! – mondta fenyegetően.

— Biztosan szeretnéd, ha előjönnék? – válaszolta egy mekegő hang.

— Igen, biztos.

— Na, jó. Te akartad – hallatszott a különös válasz, s végül előbújt rejtekéből egy szatír. Hát, ez meg miféle szerzett? – csodálkozott a lány. Talán egy álarcosbálból keveredett ide? Ilyen lényeket eddig csak a mesékből és a mitológiákból ismert. Viktória azt hitte káprázik a szeme, és szinte biztos volt benne, hogy valami drogot tettek az italába. Megviselte a szakítás ez tény, de annyira nem, hogy egy félig kecsketestű démoni lénnyel találkozzon. Az előtte álló misztikus teremtmény félig ember, félig kecske benyomását keltette, hosszú, hegyes szarvaival és farkával, amely csak úgy izgett-mozgott miközben beszélt. Viktória azonnal néhány lépést hátrálni kezdett, attól tartva, hogy az ismeretlen bántani fogja.

— Ki vagy te? – kérdezte remegő hangon, miközben alaposan szemügyre vette a titokzatos lényt.

— A nevem Ezra. S amint láthatod egy szatír vagyok – fordult meg bátran vállalva önmagát. Viktória alig talált szavakat a látottakra, s egy pár másodpercig azt hitte álmodik. Sokkos állapotban ült le az egyik padra, s hirtelen azt sem tudta mitévő legyen.

— Te mindig is szatír voltál? Hogy kerülsz most ide? – nézett rá furcsa tekintettel.

— Nem mindig voltam az, de már jó ideje ezt a szerepet osztották rám – helyezkedett el kényelmesen a lány mellett.

— Miként kerültél a mi világunkba? – kérdezősködött a lány.

— Fogalmam sincs, hogy történhetett. Az utolsó emlékem az, hogy Gay kocsmájában benyakaltam pár kupa vörösbort. A legjobb fajtából valót, egészen isteni volt – áradozott a szatír. — Aztán hirtelen itt ébredtem, ebben a bokorban.

— Értem. Most mihez kezdesz? – érdeklődött tapintatosan Viktória. — Mert egészen biztos, hogy nem ehhez a világhoz tartozol.

— Szerinted mit kellene tennem? – kért tanácsot a fiatal lánytól.

— Sejtelmem sincs. Talán a legjobb lenne, ha elrejtőznél. Mert ha rád akadnak az újságírók vagy a sajtó munkatársai, akkor többé nem menekülsz meg – figyelmeztette a lány.

— Elrejtőzni, ahogyan te is?

— Nem. Sokkal jobban el kell. Én csak a sírás miatt bújtam ide, hogy mások ne lássák, de neked igazából is el kellene.

— Mért sírtál? Valaki bántott téged? – kérdezte Ezra.

— A szerelmem miatt, aki megcsalt egy másik lánnyal – válaszolta Viktória csalódott szemekkel.

— Mért baj, hogy megcsalt? – csodálkozott Ezra. — Én folyton ezt teszem. Minden nimfát, és tündért megcsaltam valakivel, de még sohasem panaszkodtak. — Őrülten rajonganak értem.

— Pedig ez aljas dolog. Nem illik ilyet tenni azzal, akit szeretünk – magyarázta erkölcsösen a szép barna lány, akit igencsak kívánatosnak talált a szatír.

— Én, megvigasztalhatlak, ha szeretnéd – ajánlkozott fel csintalan kifejezéssel az arcán, de Viktória nem kért belőle. Amúgy is undorodott a szőrös testétől, a villódzó jeges tekintetétől.

— Kösz, inkább kihagynám – utasította vissza a közeledését, de Ezra kíváncsiságát egyre jobban felkeltette a lány.

— Tehát, csak annyi a gondod, hogy megcsaltak? Mégis hogyan viselkednek tifelétek a férfiak? – kérdezte kíváncsian, miközben fűféleségekből összesodort magának egy cigarettát, majd rágyújtott.

— Hát, az igazi férfi kedves, nagyvonalú, figyelmes és odaadó. Soha nem csalja meg a kedvesét, és mindig lehet számítani rá – írta le az tökéletes társat.

— Az dög unalmas lehet – köpött nagyot a szatír. — Egyetlen valamire való férfi sem viselkedik így. Te el vagy tévelyedve kislány. Egy férfit akarsz, vagy egy papucsot a lábadra? – kérdezte szemrehányóan. — Majd én megmutatom neked, milyen egy igazi férfi – ajánlotta Ezra. — Féltékennyé teheted azt a mitugrászt. Mindenki ledöbben ma attól, amit lát. Csak bízd rám magad!

— Csak nem gondolod, hogy így bemehetsz oda? – kérdezte lenézően a lány.

— Felveszem a legjobb fizimiskámat ma estére, és meglátod, elalélsz a gyönyörűségtől – tett ígéretet a szatír, aztán így szólt. — Ám, lenne egy feltételem – mondta ravasz fondorlattal.

— Mi lenne az? – kíváncsiskodott Viktória.

— Csupán egy csókot kérek, ott mindenki előtt – felelte Ezra, mire a lány gondolkodóba esett. Egy csók nem is olyan nagy ár érte – gondolta naivan, s végül rábólintott az egyezségre.

A tervük végrehajtásához viszont még várniuk kellett, hiszen nem ment olyan könnyedén az átváltozás, ahogyan azt Viktória hitte. Pontban este tíz órakor azonban olyat látott, amit még soha életében. Ezra csúf kinézete pár másodperc leforgása alatt átváltozott egy rendkívül vonzó fiatal szőke hajú férfivá. A lány zavarában nem tudott megszólalni.

— Így már megfelelő leszek? – kérdezte büszke tartással a szatír, miközben peckesen járkált Viktória előtt.

— Így már az – bámulta tátott szájjal a lány. — Talán induljunk is! – kapott hirtelen észbe, s elégedetten karolt bele a férfiba.

A bejáratnál elégséges volt felmutatnia a meghívóját és máris beengedték őket. A fiatal hölgyek mind irigyen néztek az újdonsült párra, míg a férfiak igen ellenségesnek bizonyultak. Különösen Áron volt az, akit csupán a barátai tartottak vissza attól, hogy botrányt csináljon.

— Őt meg honnan szalasztották? Ki ez a férfi? Ismeri egyáltalán valaki? – kiabált oda Viktóriának, de a lány rá sem hederített.

— Hagyd már cimbora! Nem látod, hogy lecseréltek? – próbálta megnyugtatni a barátja, de kevés sikerrel.

Amikor Viktória és Ezra egy kellemesen lassú számra táncolni kezdtek, a férfi már képtelen volt uralkodni magán.

— Azonnal ereszd el a barátnőmet! – ripakodott a riválisára, de Ezra figyelembe se vette a férfit. Csakis Viktóriával volt elfoglalva.

— Hagyd őket Áron! Nem látod, hogy itt fölösleges vagy? – szólt oda a pár védelmében egy pincérnő, de a férfi továbbra sem tágított.

— Bocsáss meg, hogy így felhasznállak a volt barátom miatt! – kért elnézését a történtekért Viktória.

— Nem tesz semmit. Engem nem zavar – mosolygott a férfi, miközben ellenállhatatlanul nézett a fiatal lányra. — Készen állsz a csókra?

— Nem is tudom – bizonytalanodott el Viki. — Biztos, hogy előttük kell? – nézett körbe a terembe.

— Így szólt az alku – emlékeztette Ezra szigorú tekintettel.

— Akkor, hát legyen! – egyezett bele pironkodva a lány, s a következő pillanatban a férfi lehajolt hozzá, és gyengéden szájon csókolta. A fiatal nő szinte beleszédült a nem várt élménybe, s amikor hirtelen kinyitotta a szemét egy gyönyörű szép kertben találta magát.

— Mi ez a hely? – kérdezte csodálkozva.

— Ez itt az én kertem, az én királyságom – nézett szét elégedetten a férfi. — Itt varázsoltak el évszázadokkal ezelőtt a Moirák, Zeusz és Themisz lányai, akik megharagudtak rám a kicsapongó életmódom miatt. S most úgy tűnik, neked hála, megszűnt a varázslat – magyarázta meg a történteket.

— Mi lesz most? Hiszen a mi világunkban már a királyságod nem létezik? – nézett rá bizonytalanul Viktória. — S mi történik velem? Hogyan jutok haza?

— Te voltál az, aki megtörte az átkot. Az történik, amit te kívánsz – mondta a férfi nagylelkűen. — Ha vissza akarsz térni a világodba, akkor visszajuttatlak oda. Ha maradnál, a királynőm lehetsz. Tiéd a választás.

— Boldogan lennék a királynőd, de nem tehetem. A szüleim nehezen viselnék el a hiányomat…

— Megértelek – bólintott hálásan Ezra, majd kimondta a varázsigét, amellyel Viktória visszatérhetett a saját világába. — Legyen minden úgy, ahogyan szeretnéd!

Megjelent:

Irodalmi Rádió

Modern mítoszok antológiája.

 

 

 

Katalina S. Miller
Author: Katalina S. Miller

A Katalina S. Miller művésznevet választottam írásaim kiadásához, amelyben tapintatosan megbújik az igazi, polgári nevem. 1978-ban születtem Pásztón, és jelenleg is itt élek. Többféle végzettséggel rendelkezem, de az igazi hivatásomnak mégis a szerzői tevékenységet tartom. Már tizenöt éves koromtól írok verseket, idézeteket, kisebb novellákat. Húsz évesen megírtam életem első könyvét, és az óta is, ha csak tehetem, folyamatosan alkotok. Egy gyermekem van. Már fiatal felnőttként ő is próbálgatja szárnyait, szülőként igyekszem mindenben mellette állni, és támogatni. Első megjelent munkám, A gyűlölet rabjai című romantikus regény, amely életem olyan időszakában íródott, amikor az önismeret kezdeti útján jártam, és kerestem a helyem a világban. Ennek folytatásaként írtam meg a Szívbéli kötelék című regényt, mely egy szerelmi szállal átszőtt könnyed romantikus olvasmány. A könyv betekintést enged az angyalok világába, a túlvilági létbe, és az egyéni sorsfeladatok fontosságába.

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Mit látsz ha nézel?

Edit Szabó : Mit látsz ha nézel ? Mit látsz,ha engem nézel odafent ? „Látod-e ami elvakít,ha fény burkolja be, ” a hegy tetején ,magasban

Teljes bejegyzés »

Üdvözölve

Üdvözölve Üdvözölve légy Klára asszony, Neved a magyar nők álma maradjon Melletted áll férjed egy ország bálványa, Sokáig élj Ferkó, mind ezt kiáltja Te vagy

Teljes bejegyzés »

Jó, éjszakát!

A háttérben halk zene szólt, talán Mozart, Bartók, Liszt, vagy Kodály lehetett, nem is tudom, de kétségkívül megérintett. Lehet, hogy azért, mert ma különösen sokat

Teljes bejegyzés »

Zamatos június

De zamatos ez a június, sugarat szór, tündököl fénye, forrón csókolgatja bőrömet, légben sistereg egész lénye. Sóhajtva tárom felé karom, számomra édes lélekbalzsam, illata tüdőmet

Teljes bejegyzés »

Szedte a lábát a nyár

Úgy szedte a lábát a nyár, mint az őz, s nézd, most nálunk vendégeskedik az ősz. Arany, vörös, sőt rőt színekben ropja, hűs szél pörgeti,

Teljes bejegyzés »